Nagy változások jönnek a magyar bankrendszerben, 2019. július 1-jétől a hazai forint átutalásaink legfeljebb 5 másodpercen belül, 0-24 órában, a hét minden napjában célba érnek. Ennek érdekében a háttérben a bankok és a központi rendszert üzemeltető Giro oldalán már javában tesztelik a rendszert és a csatlakozásra készülnek. A cikkből megtudhatja a legfontosabb eddig elért mérföldköveket és a júliusig tartó menetrendet.

Július elsejével indul el az új rendszer, amely révén 0-24 órában a hét minden napján pár másodperc alatt célba ér a pénzünk.

Az azonnali fizetési rendszer (AFR) legfontosabb paraméterei:

Még 2017. márciusában született meg a döntés arról, hogy a jegybank tulajdonában álló Giro Zrt. fogja létrehozni az azonnali fizetési rendszer központi infrastruktúráját, 2018. januárjában pedig már kiválasztásra került az azonnali fizetés alapinfrastruktúrájának szállítója: a dán Nets szállítja a rendszert.

A technikai előkészületek mellett az MNB és a Giro annak lehetőségét is szeretné megteremteni, hogy az azonnali fizetési rendszerre épülő új szolgáltatásokra a bankok versenyképes árazást vezethessenek be. Ezért 2018. augusztusában a Giro Zrt. Igazgatósága elfogadta a Bankközi Klíring Rendszer új árazási koncepcióját, melynek értelmében a Giro 2019. január 1-jétől a jelenlegi tranzakcióalapú árazásról a rendszerterhelés szerinti csomagárazásra tér át. A GIROInstant kiegészítő szolgáltatásai (fizetési kérelem és másodlagos számlaazonosító) tranzakcióit külön díj felszámítása nélkül biztosítja majd a Giro.

2019. január és március 31. között önkéntes üzleti tesztekre kerül sor. 2019. április 1 és május 31. között pedig a kötelező üzleti tesztek következnek. A legfontosabb mérföldköveket az alábbi táblázatban szedtük össze:

Jön az új fizetési rendszer Magyarországon - Íme a menetrend

Forrás: Giro Zrt., Portfolio