Egy országos fórum keretében az Innovációs és Technológiai Minisztérium egyeztetett a KKV-kal az előkészítés alatt álló KKV stratégiáról. Pécsett Dr. György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára beszélgetett a meghívott vállalkozásokkal.

 

 

A zárt körű fórum nagy érdeklődésre tett szert, mivel kevés olyan alkalma nyílik a vállalkozásoknak, hogy közvetlenül a döntéshozókkal, személyesen egyeztessenek egy még előkészítés alatt álló stratégiáról. Az államtitkár úr kötetlen, őszinte beszélgetést folytatott a jelenlévő vállalkozások vezetőivel. Az általuk felsorolt problémákra reagálva mutatta be a készülő stratégiát.

 

 

A résztvevők többek között az alábbi problémákat említették:

Az egyeztetés végén Dr. György László elmondta, hogy a rendezvénysorozat többi helyszínén is hasonló gondolatok merültek fel, Pécsett azonban kikristályosodottabban jöttek elő a problémák, melyekre a vállalkozások által adott megoldási javaslatokat igyekeznek beépíteni a készülő stratégiába.