Tekintsünk előre

Nehéz éven vagyunk túl, de már látjuk a kilábalás előjeleit, a vakcinázással párhuzamosan, reméljük hamarosan a részben megszokott életünkhöz térhetünk vissza. Ahogy tavaly, úgy idén is helyi és országos javaslatokat fogalmaztunk meg, amelyek közül jó néhány a kormányprogram, illetve a helyi önkormányzati intézkedési csomag része lett (bérleti díj csökkentés, KATA mentesítés és kiterjesztés, áfa csökkentések, szép kártya módosítások, bértámogatás… stb.). Ágazati javaslatcsomagjaink (klaszterekkel együttműködésben) és az MKIK területi javaslatai már a kormány asztalán vannak.

A javaslatcsomag segíti azokat, akik már dinamikusan teljesítenek és képesek arra, hogy másoknak is munkahelyeket vagy piacot teremtsenek, de azokat is, akik a legelesettebbek és támogatás hiányában nem tudnának tovább működni. Mindkét csoportot megfelelő arányban kell segíteni a rendelkezésre álló hazai és európai uniós források felhasználásával. Most a társadalmi igazságosság fokozottan megköveteli, hogy az önhibájukon kívül ellehetetlenülő vállalkozások segítséget, mentőövet kapjanak.

 

A kamarai munkacsoportok legfontosabb javaslatai:

  • a lakossági fogyasztás növelését célzó programok indításával a piaci kereslet növelése és annak irányított felhasználása a magyar termékek és szolgáltatások előnyben részesítésével;
  • a vállalati csődök, felszámolások és végrehajtások felfüggesztése minimum a veszélyhelyzet elmúltát követő féléves időtartamig;
  • a vállalkozásfejlesztési célú források felhasználásának előbbre hozása a programciklusnak a korai szakaszára és a kifizetések felgyorsítása;
  • a kkv-szektorban a digitalizációt, a fenntarthatóságot, az innovációt, valamint az exporttevékenység fejlesztését szolgáló kis összegű pályázatok gyors beindítása;
  • a sikeresen működő Széchenyi-kártya program folytatása és további területekre való kiterjesztése.
  • periféria fejlesztése (a tématerület felelőse a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara).

 

Megkezdtük a gazdaság újraindulását segítő konkrét programok és akciók bevezetését, így a források, pályázatok, beszerzési lehetőségek, helyi fejlesztési ügyek a városvezetőkkel, valamint a megyei programok kapcsán a közeljövőben friss hírekkel és információkkal, támogatási csomagokkal jelentkezünk.

 

Egészséget és további akaratot kívánok munkájához.

Bármilyen igénye, kérdése van, jelezze számunkra, állunk rendelkezésre. Várjuk javaslatait, kérdéseit!

 

Rabb Szabolcs
főtitkár

További hírek ebben a kategóriában

További hírek