A kamarai munkát a koronavírus járvány és a kapcsolódó kormányzati intézkedések, az azok hatásaként megjelenő hazai és globális gazdasági folyamatok erősen befolyásolták. Február – június időszakban a kamarai célrendszert a Covid hatásokhoz igazítottuk és a teljes megyei gazdaság számára dolgoztunk ki gazdasági rendszereket, véleményeztük a helyi és országos intézkedéseket, lobbiztunk szakmai ügyek mentén – nem kevés eredménnyel.

A Covid időszak alatt a törvényi előírások mentén a kamarai választásokat sikeresen előkészítettük és a hivatal megszervezte a lebonyolítást. Létrejöttek az új testületek és lezajlottak az alakuló ülések is.

A kamarai testületek: https://stage3.pbkik.hu/kamara/testulet-2020-2024

 

  1. Koronavírus és kapcsolódó szakmai munka

 A folyamatosan megjelenő korlátozó intézkedéseket, a cégeket érintő jogszabályi változásokat folyamatosan elemeztük és azokból szakmai leírásokat/céges protokollokat készítettünk, amelyet a heti 2 hírlevélben (rendkívüli covid) a megye minden vállalkozása számára megküldtünk. A március – májusi időszakban szinte 24 órás személyes ügyeletet tartottunk a szakértő kollégákkal, fogadtuk a telefonokat, cégeket, oldottunk meg apróbb – nagyobb problémáikat.

A kamarai weboldalon önálló tájékoztató oldalt hoztunk létre: https://stage3.pbkik.hu/koronavirus/

A kamarai javaslatokat az alábbi linkre töltöttük fel: https://stage3.pbkik.hu/temak/koronavirus/kamarai-javaslatok/

https://stage3.pbkik.hu/2020/03/30/hirek/kamaraakademia-light/

https://stage3.pbkik.hu/2020/05/20/hirek/kamaraakademia-extra-uzleti-videosorozat/

https://palyavalasztasbaranya.hu/blog-hirek/palyaorientacios-szabadulo-szoba/

https://stage3.pbkik.hu/2020/04/02/hirek/11-egeszsegunk-vedelmere/

https://stage3.pbkik.hu/2020/04/24/hirek/epitoipari-agazatspecifikus-javaslatcsomag/

  

  1. Baranyai Iparfejlesztési Program/Innováció

 

  1. #ajelenajövőd – Az innovatív vállalkozások köztünk élnek

A megye gazdasági – innovációs arculatát építő kezdeményezés keretében 133 vállalkozás bemutatásával kommunikációs kampány indult 2019-ben, amely a megadott időszakban a kamarai és helyi nyomtatott és az on-line szakmai felületeken folytatódott.

 

  1. Kooperációk

A kooperációs módszertan hatékony és működik. Számos belső, az önkéntes tagok együttműködését támogató, illetve a Baranyai Iparfejlesztési Programhoz kapcsolódó kooperációs egyeztetést szerveztünk. Ezen egyeztetések konkrét üzleti kapcsolatokban testesülnek meg, közös fejlesztési projektekben. A Covid helyzet számtalan kooperációs egyeztetést tett szükségessé, illetve generált. Beszállítói, közös fejlesztői és kooperációs munkák egyeztetése az időszakban folyamatos volt, kollégák segítik a kapcsolattartást és egyeztetéseket. A Hanon beruházás a helyi cégek bevonását tekintve példamutató, részben a kamara által szervezett kooperációs egyeztetés eredményeként (építőipar, automatizálás, technológiai szerelés, gépészet és termékgyártás is). Kooperációs egyeztetések kerültek megszervezésre a Hauni, Amphenol, Hanon, kreatív ipari cégek és Ipar 4.0 szolgáltatók, Szentágothai Kutatóközpont és helyi ipari cégek.

 

  1. Szentágothai János Kutatóközpont

A testület vezetését és a testület munkájának szervezését kamaránk menedzseli. A Foss által kezdeményezett kutatócsoport megalakulása óta elindult az Ibioscence Kft-vel egy új kutatócsoport szervezése bioinformatika témában és megalakult az Anyagcsere-szabályozás és Bioimpedancia Kutatócsoport. Új céges helyi együttműködések indultak a Pannonpharma Kft. és a Z-Elektronika Kft. projektjei mentén.

 

  1. Képzés és szakképzés

Mind a kamara, mind a kamara tulajdonában álló Nkft. képzési akkreditációja elkészült, azt a kormányhivatal jóváhagyta. A munkavédelmi felkészítések és a felnőttképzési törvény változtatása kapcsán az MKIK megkapta a kamara véleményét, amelyet a napokban már több szakmai szervezet (MKIK is) aláírásával a minisztérium is megkapott, a szükséges változtatás a napokban meg is történt. Cél a tv. hatálya alól kivonni a munkavédelmi képzéseket és felkészítést. A szakképzési törvény mentén a szakképzés átalakítása során folyamatos a kapcsolatunk a döntéshozókkal.

A Baranya Megyei Szakképzési centrum és a kamara által gesztorált Építőipari Technológiai Klaszter közös ágazati képzőközpont programon dolgozik, új infrastruktúra és innovatív technológiák beszerzésével indul majd a képzőközpont.

 

  1. Nemzetközi ügyek

A jelentősebb ki-, és beutazó delegációk és kapcsolatok

 

  1. Nemzetközi online partnerkereső üzletember találkozók szervezése és vállalkozók részvétele

 

Évek óta szervezzük az O4B nemzetközi konferenciát, mindig októberben. Idén márciusban a COVID helyzet okán az élő esemény megszervezését „elengedtük” és kialakítottunk egy országosan egyedülálló on-line b2b rendszert – ITT&MOST Online magyar nyelvű Nemzetközi Üzletember Találkozó. Partnerek: a CED Közép-európai Gazdaság Fejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. külhoni irodái, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara bilaterális tagozatai és vegyes-kamarák, a GYMSKIK, EXIM, HEPA, a KKM külgazdasági attaséi, nemzetközi projektjeink partnerei.

 Eddigi eredmények:

Az online felületen fórumok és tájékoztató rendezvények is zajlottak heti rendszerességgel annak érdekében, hogy az üzleti partnerségek kialakítását minél több, első kézből származó nemzetközi piaci információval támogassuk.

Eddig lezajlott ország specifikus és szektorális, exporthoz kapcsolódó tematikájú online fórumok (rendezvények között a részletes felsorolás):

 

  1. Rendezvények és programok 2019. október – 2020. november

  1. október

Nemzetközi üzletember találkozó és nemzetközi konferencia.

  1. október

Kreatív ipari szakmák és az innováció találkozása. Cél a régió kiemelkedő kreatív ipari képviselőinek bemutatása.

  1. november

A képzés során a résztvevők megtudhatták, milyen építőkockákat használjanak annak érdekében, hogy honlapjuk vevőszerző, megrendelést hozó és egyben látogatott legyen.

  1. november

A kétoldalú találkozó célja a térség vállalkozói üzleti lehetőségeinek megismertetése volt.

  1. november

Mi kell a megyei gazdaság fellendítéséhez? Fórum polgármesterek és vállalkozások részvételével.

  1. november

Fórum a 2020. évi adóváltozásokról.

  1. november

Autószerelő, kőműves, szakács szakembereket avattak mesterré.

  1. november, december

A kamara Információtechnológiai Bizottságának egyik célkitűzése, hogy a fiatalok számára megmutassa az informatikai szakma szépségeit, hogy minél többen válasszák ezt a pályát a megyében. Itt nem csak tanulni lehet az informatikát, hanem kiváló cégek várják a végzett hallgatókat. A két rendezvény témája: a weblapkészítés folyamatába, a filmes szakmák megismertetése valamint ismerkedés a jövő szakmáival, valamint mini robotika szakkörön.

  1. december

Önkéntes kamarai tagcégeknél dolgozók gyermekeinek, unokáinak szervezett esemény.

  1. december

A rendezvény kiemelt témája a tanulószerződés jelene és jövője volt.

  1. december

A megye kiemelkedően teljesítő cégeinek elismerése.

  1. január

A verseny célja a pályaorientáció, a szakmunka szépségeinek megmutatása.

  1. február

A kétoldalú megbeszélés célja a kereskedelmi kapcsolatok bővítése volt.

  1. február

A rendezvény két témája az Országos Tűzvédelmi Szabályzatban szereplő használati szabályok változásai valamint a munkaügyi ellenőrzések általános tapasztalatai voltak.   

  1. február

A kamara gazdasági kitüntetéseinek átadása.

  1. február

Fórum a 2020. évi adóaktualitásokról.

  1. március

Az IITT és a PBKIK közreműködésével új projektek indultak a SzKK-ban: megalakul az Élelmiszer-Biotechnológiai Kutatócsoport; a PTE SzKK és az iBioScience Kft. közötti, a Bioinformatikai Kutatócsoport és a Genomika és Bioinformatika Core Facilitás támogatása tárgyában együttműködési megállapodás jött létre.

  1. március

A kétoldalú megbeszélés célja elsősorban az idegenforgalmi kapcsolatok fejlesztése volt.

  1. június

A háromfordulós verseny célja a gépipari szakmák megismertetése a pályaválasztás előtt álló fiatalokkal.

  1. június

Zoom alkalmazáson keresztül

A tanácsadás a július 1-től életbe lépő, számlázással kapcsolatos változások megismertetése.

  1. június

A Nemzeti Divatliga szervezésében valósul meg Pécsett a maga nemében úttörőnek számító tervezői pályázat a Janus Pannonius Múzeum, a Kreatív Ipari Klaszter és a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával. Ehhez kapcsolódott egy múzeumi bejárás a partnerek részvételével.

  1. június, július

3 turnus

A táborban érdekes és hasznos programokon keresztül olyan élményeket szerezhettek a gyermekek, melyek nagy segítséget nyújthatnak a pályaválasztással, továbbtanulással kapcsolatos döntéshez. A program játékos és kreatív foglalkozásokon, céglátogatásokon, önismereti feladatokon keresztül rendkívül széles körben mutatta be a szakmák világát.

  1. július

Zoom alkalmazáson keresztül

  1. szeptember

A rendezvény célja a térség munkavállalóinak munkába való integrálása.

  1. szeptember

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetésével tavaly eredményesen került megszervezésre az országos KKV-konzultáció, amelyben valamennyi területi kamara aktívan részt vett. Az akkori tapasztalatok alapján megállapítható az is, hogy pozitívan fogadtak a vállalkozások a kezdeményezést. A programsorozat sikerére való tekintettél ebben az évben is megrendezésre került az országjárás.

  1. augusztus

Zoom alkalmazáson keresztül

Hogyan használható a kamarai ITT & MOST online felületet üzleti kapcsolatok erősítésére és a kínálkozó lehetőségek kihasználására.

  1. szeptember

Zoom alkalmazáson keresztül

Bemutatásra került a Széchenyi Kártya Program legújabb terméke, mely kifejezetten a turisztikai szektorban működő vállalkozások igényeinek megfelelően került kialakításra az ITM, a Nemzeti Turisztikai Ügynökség és a KAVOSZ Zrt. együttműködésének köszönhetően.

  1. szeptember

Zoom alkalmazáson keresztül

Az ITT&MOST online tájékoztató fórumának témája a szerb (ezen belül leginkább Vajdaság) beruházási és üzleti együttműködési lehetőségek volt.

  1. szeptember

Zoom alkalmazáson keresztül

A Horvátországban magyarlakta területek gazdaságfejlesztésének ösztönzését szolgáló támogatási program volt a témája az ITT & MOST keretében megrendezésre kerülő online tájékoztatónak.

  1. szeptember
  1. október

Fodrász, villanyszerelő és gázfogyasztóberendezés- és csőhálózatszerelő szakembereket avattak mesterré. A rendezvényen mesterelnökök több éves lelkiismeretes munkáját is elismerték a kamara vezetői.

  1. október

webinárium

A Modern Vállalkozások Programja és a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara online rendezvényén infokommunikációs szakértő, Baranya megyei eszközszállító és a home office, távmunka megoldásokat már alkalmazó cégek vettek részt és mutatták be a legújabb digitalizációs trendeket, ágazati megoldásokat.

  1. október

Településvezetők, intézményvezetők közös jövőkép és akciócsomag kidolgozása.

  1. október

Zoom alkalmazáson keresztül

Az EXIM Bank Zrt. online tájékoztatóján megismerhették az elérhető külföldi és belföldi finanszírozási konstrukciókat, garanciavállalások feltételeit, valamint az EXIM kárenyhítő programok részleteit.

  1. október

Zoom alkalmazáson keresztül

Az ITT&MOST online fórumának témája a magyar-szlovén üzleti lehetőségek, együttműködési és támogatási konstrukciók volt.

  1. október

Zoom alkalmazáson keresztül

Az ITT&MOST online üzleti platform egyedülálló lehetőséget biztosít partnerkapcsolatok kiépítésére függetlenül attól, hogy venne, eladna, projektpartnert, gyártót, alapanyagot, munkaerőt vagy éppen finanszírozást keres a vállalkozás. Az online tájékoztató keretében megtudhatták a résztvevők, hogy használhatják ki maximálisan az oldal nyújtotta tárgyalási lehetőségeket.

  1. október

Zoom alkalmazáson keresztül

Az ITT&MOST keretében szervezett online tájékoztatón megtudhatták, milyen hazai és nemzetközi lehetőségeket rejtenek a kreatív ipari szakmák az elérhető képzésektől kezdve, a támogatási opciókon át a hazai támogató szervezetekig, akik számos díjmentes szolgáltatásukkal segítik a kreatív ipari vállalkozásokat és alkotókat.

Időpont: 2020. október

Zoom alkalmazáson keresztül

Az ITT&MOST online tájékoztató témája a cseh piac és üzleti együttműködési lehetőségek voltak.

  1. október

Zoom alkalmazáson keresztül

Az esemény a Belgium iránt érdeklődő vállalkozások számára nyújtott tájékoztatást a belga gazdaság aktuális helyzetéről, annak jövőbeli kilátásairól, a koronavírus által gyakorolt hatásokról, az üzleti lehetőségekről magyar vállalatok számára Belgiumban, a Flamand és a Vallon régió húzóágazatairól, gazdaságáról.

  1. október

Zoom alkalmazáson keresztül

Az ITT&MOST online tájékoztató témája az erdélyi piac és üzleti együttműködési, valamint beszállítói lehetőségek voltak.