Akár 64 millió forint vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak a vállalkozók
A pályázat 30 milliárd forintos keretösszegéből tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást a hazai cégek. A zöldenergia hasznosítását ösztönző program egy jármű beszerzését […]
Mi mennyi 2024-ben?
A minimálbér és a garantált bérminimum növekedésével összefüggésben emelkedtek egyes illetmények, járadékok, valamint szociális és egyéb ellátások összegei is.
eÁFA ügyfélszolgálat
A NAV 2024. év első napján elindította az elektronikus áfarendszert, az eÁFÁ-t. Az eÁFA-ban először 2024. február 1-jétől nyújtható be áfabevallás, de már most kipróbálhatók a rendszer bizonyos funkciói. A […]
2024. januárjában alkalmazott üzemanyagárak
A személyi jövedelemadóról szóló – többször módosított – 1995. évi CXVII. törvény 82. § (2) bekezdése arra kötelezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy havonta tegye közzé a tárgyhónapban a […]
Elindult az eÁFA!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az év első napján élesítette az elektronikus áfarendszert (eÁFA). Az eÁFA támogatja az adókötelezettség elektronikus és pontos teljesítését, csökkenti az adminisztrációt, és kiszolgálja az […]
Új év, új adótörvények: változások 2024-től
Január 1-jével számos törvénymódosítás hatályba lépett, amelyek Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LXXXIII. törvény a Magyar Közlöny 2023 nov. 30-i 171. számában került kihirdetésre. Az új szabályok között […]
2024-ben sem kell reklámadót fizetni
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a reklámadót 2025. januárig nem kell befizetniük az érintett vállalkozásokat.
2023. decemberben alkalmazott üzemanyagárak
A személyi jövedelemadóról szóló – többször módosított – 1995. évi CXVII. törvény 82. § (2) bekezdése arra kötelezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy havonta tegye közzé a tárgyhónapban a […]
Egyéni vállalkozókat érintő adóváltozások 2025-től – Frissítve
„Az egyes adótörvények módosításáról” szóló T/5893. számú törvényjavaslatban egy bizottsági módosító javaslat alapján egyelőre elhagyják az őszi adócsomagból a vállalkozói jövedelemadózás szerinti átalakítást, valamint az összes ezzel kapcsolatos tervezett módosítást, […]
2023. novemberben alkalmazott üzemanyagárak
A személyi jövedelemadóról szóló – többször módosított – 1995. évi CXVII. törvény 82. § (2) bekezdése arra kötelezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy havonta tegye közzé a tárgyhónapban a […]