Egymásért küzdeni, és soha nem szabad feladni
30 évig kosárlabdázott, még az NB I/B ifiben is játszott Halmi Csaba, a Gienger Hungária Kft. vezetője, aki egy egészségügyi probléma miatt három éve kénytelen volt elköszönni a péntek esti […]
Autóteszt: Ripszám István – Peugeot 3008 Hybrid 136 e-DCS6

A Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója a Peugeot FX Autóház közepes méretű SUV modelljének hibrid változatát próbálta ki. Ripszám István számára a márka és a hajtáslánc is újdonságot jelentett.
25 éve az adószám és a telefonszám is változatlan

Több mint negyed évszázada ugyanazon az adószámon és telefonszámon érhető el az ipari acélszerkezetek gyártásával és kivitelezésével, valamint azok szendvicspanel-burkolásával és bádogozásaival foglalkozó Delta-Interváz Kft., amely ezzel az állandóságot, egyben […]
Tudatos HR-szemlélettel erősíthetnénk Baranya munkaerőpiaci erejét

Baranya vármegye és a régió humán erőforrásra vonatkozó legnagyobb kihívásait határozza meg legfrissebb stratégiájában a kamara HR Bizottsága, amely egyben lehetséges megoldásokat is társít a témakörök mellé. Mint Kónya Dániel, […]
Információkkal, kapcsolatokkal, nemzetközi és innovációs tapasztalatokkal segíti a vállalkozásokat

Dr. Fedor Ferenc munkáját, kőzetfizikai laboratóriumában végzett szakmai munkásságát nemzetközi szinten ismerik, cége, a GEOCHEM Kft. saját fejlesztésű műszerei a földtudományok élvonalába tartoznak. Nemzetközi referenciákat szerzett az Alkalmazott Földtudományi Klaszter […]
„Mindennap tanulok valami újat”
Schmidt Enikő 2006 óta a kamara munkatársa. A Nemzetközi és Idegenforgalmi Projektiroda vezetője, az Enterprise Europe Network vezető tanácsadója, és a Baranyai Gasztronómiai Klaszter menedzsere, testületi és klubtitkár. Munkáját dinamizmus […]
Több dimenzióban természetközelben
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) számos, a környezeti nevelésben kiemelkedő szerepet betöltő bemutatóhelyet üzemeltet, ahol egész évben látogatható programkínálatuk széles palettát biztosít az ideérkező turisták és a helyi lakosok […]
Elkötelezettség a fenntarthatóság és a környezetvédelem iránt
A KRONOSPAN-MOFA Hungary Kft. tevékenysége a száraztechnológiával működő faipari laptermék gyártása, felületkezelése, valamint értékesítése. A vállalkozás elkötelezett a kiemelkedő környezetvédelmi projektek iránt. A gyártástechnológiák folyamatos korszerűsítése keretében 2022-ben megvalósult a […]
Nem elég az egészséges élelmiszer, fontos a közösségi élmény is
A Pécsi Kosárközösség hiánypótló szolgáltatást nyújt a termelők kínálati és a lakosság keresleti oldala között a rövid ellátási lánc megteremtésében, fenntartásában és dinamikus bővítésében. Teszik ezt annak érdekében, hogy a […]
Csapatépítő élményfestés: ahol kiderül, hogy mindenki jó valamiben
Képzeljünk magunk elé egy olyan teret, ahol egy festő workshop résztvevői elmélyülten keverik a színeket a festőpalettán, különböző formákat, összhatásokat próbálgatnak a papíron, megvitatva egymással vagy a programot vezető mentorral […]