A német csomagolási törvény módosítása

A német Csomagolási Törvény (Verpackungsgesetz – VerpackG) módosításra került és 2019. január 1-el hatályba léptek a változtatások, melyek minden csomagolóanyag gyártóra és forgalmazóra vonatkoznak, akik Németországban forgalmaznak termékeket.

Közös pályázati lehetőség

A Szigetvári Zrínyi 1566 Turisztikai Egyesület megtartotta évnyitó taggyűlését, ahol az aktuális pályázati lehetőségek közt elhangzottak a CLLD helyi közösségi szervezet stratégiájának megvalósítására vonatkozó elképzelések is.

KKV-k és GDPR? – a STAR II projekt segíthet

Az Európai Unió által finanszírozott, 2018. augusztus-2020 július között futó projekt célja az uniós adatvédelmi reform által érintett kis- és középvállalkozások (KKV) támogatása.

Élő Örökség konferencia Pécsett

Január 24-én, csütörtökön reggel 9 órától került sor a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarában (PBKIK) a Heritage Alive, azaz az Élő Örökség elnevezésű konferenciára a Kreatív Ipari Klaszter (KIKK) szervezésében.

Energiatudatos, energiahatékony a vállalata?

A Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit (MI6) Kft. által meghirdetett Virtuális Erőmű Program 2 (VEP2) célja, hogy a Virtuális Erőmű Program 2030-ra Magyarország második legnagyobb erőműve legyen.

„ A Környezet védelméért” Díj 2019

A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége felismerve azt a tényt, hogy tagjaik és a hasonló tevékenységet végzők munkájukkal jelentős mértékben járulnak, illetve járulhatnak hozzá Magyarország környezeti állapotának javításához, e munka […]