A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Kínai Tagozata és a Sail Shanghai közösen szervez online B2B-találkozókkal egybekötött webináriumot. Az esemény kiváló lehetőséget biztosít az érdeklődő cégek számára, hogy a pandémia okozta utazási nehézségek ellenére bővítsék kínai üzleti kapcsolataikat. A B2B-találkozókon megközelítőleg 15 kínai cég vesz részt a következő témakörökben: LED-kijelzők/világítástechnika élelmiszeripar IT/ICT környezetvédelmi technológiák smart city. […]
Az Enterprise Europe Network társszervezésében megvalósuló "Biztonságban üzletelni Kínában" elnevezésű, kínai üzleti lehetőségeket és kockázatokat bemutató rendezvénysorozat következő állomásához érkezett. Az előadás címe: Átverés, szerződésszegés: mit tegyünk, ha ez történt velünk Kínában és hogyan előzhetjük meg? A webinar során sok-sok egyéb mellett olyan konkrét kérdésekre kaphatnak választ, mint: Milyen típusai vannak az átverésre szakosodott cégeknek, […]
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
Szabadság tér 7, Budapest, Pest, Magyarország
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Kínai Nemzetközi Kereskedelemfejlesztési Tanácsnak (CCPIT) szervezésében megvalósuló rendezvény célja, hogy tájékoztassa a hazai kis- és középvállalkozásokat Kína üzleti lehetőségeiről, bemutassa 2024 novemberében megrendezésre kerülő Kínai Nemzetközi Ellátási Lánc Expo kiállítást, valamint gyakorlati jó tanácsokkal szolgáljon a nemzetközi ellátási láncban való együttműködésekről. A részvétel ingyenes, de előzetes online regisztrációhoz […]
Pécsi Kereskedelmi Központ
Majorossy Imre utca 36., Pécs, Magyarország
„Kína már nem másol, hanem előtte van bárminek.” – e mondat Csikós Zsolttól, a speedzone.hu újságírójától hangzott el a 2024-es Pekingi Autószalonon tapasztaltakkal kapcsolatban. De valóban így van ez? Mely területeken van így? A Kamarai Minőségügyi Klub ilyen és ehhez hasonló kérdések mentén szervez találkozót 2024. november 13-án, Pécsett, melyre tisztelettel várjuk a minőségügyi szakembereket […]
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.