Pontozott a zsűri! Épít-ésszel verseny döntősei
Hosszas szakmai tanakodás után a zsűri kiválasztotta azt a 10 csapatot, akik továbbjutottak a verseny döntőjébe.
Hosszas szakmai tanakodás után a zsűri kiválasztotta azt a 10 csapatot, akik továbbjutottak a verseny döntőjébe.
Az országgyűlés 2023. május 3-i ülésnapján elfogadta a kiberbiztonsági tanúsítási és felügyeleti törvényt. Mely ágazatokra vonatkozik a törvény? Két csoportra oszlanak azok az ágazatok – kockázatos és kiemelten kockázatos -,
2024-ben a NAV ellenőrzési rendszerének kialakításában a rendelkezésre álló és egyre bővülő adatvagyon játszik központi szerepet. A NAV birtokában lévő széles körű adatok alapján lehetőség nyílik arra, hogy az ellenőrzéstípusokat
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 8 – 10. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg.
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása
Április 1-től lehetősége van minden hazai fogyasztónak és vállalkozásnak fizetési kérelem elfogadásával, és arra válaszul azonnali fizetés kezdeményezésével teljesítenie fizetési tranzakcióit.
Indul az MKIK GVI 2024. áprilisi online konjunktúra felvétele
A PTE MIK ,,Esettanulmányok” kurzusa átadja a hallgatóknak a mérnöki tapasztalatokat, az előadásokat és üzemlátogatásokat a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsmentszerv: PBKIK) tagvállalatainak képviselői tartják. A tanulók találkozhatnak a helyi vállalkozások
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiemelt feladatának tekinti, hogy megismerje és folyamatosan nyomon kövesse a magyar vállalati szektor gazdasági helyzetét és kilátásait. Ennek kapcsán az MNB rendszeres konjunktúra felmérést végez
Copyright © 2024 Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara – Adatkezelési tájékoztató – Közérdekű adatok – Kapcsolat