Újra kézműves vásár
Ismét találkozhatnak az érdeklődők a mohácsi és környékbeli kézművesekkel e hét végén.
Ismét találkozhatnak az érdeklődők a mohácsi és környékbeli kézművesekkel e hét végén.
Finiséhez érkezett Mohács egyik legjelentősebb beruházása, a Selyemgyár újjáépítése.
Az ország öt településén, köztük Szigetváron épül jelenleg honvédelmi sportközpont.
A városban csak „Energetika 2”-nek nevezett beruházás egy Terület- és Településfejlesztési Operatív Programos pályázat, amelynek köszönhetően újabb két épületen hajtanak végre energetikai fejlesztést, illetve napelemeket telepíthetnek a város összes óvodájának
Kerékpárút épül Kaposvár és Szigetvár között, a 40 éve megszüntetett vasúti szárnyvonal és töltés helyén.
Vállalkozás, vagy cég indításakor továbbra is kötelező 5 napon belül a kamaránál is regisztrálni. Ez online és a kamara városi irodáiban is intézhető.
2021. április 6-án megtörtént a kétmillió-ötszázezredik első védőoltás beadása.
Vegyen részt Ön is az MKIK GVI 2021. áprilisi konjunktúra kutatásban!
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mind a tavaszi időszakban, mind a második, illetve a jelenlegi harmadik hullámban nagy figyelmet fordít a koronavírus okozta gazdasági nehézségek azonosítására, a vállalkozói észrevételek és
Nehéz éven vagyunk túl, de már látjuk a kilábalás előjeleit, a vakcinázással párhuzamosan, reméljük hamarosan a részben megszokott életünkhöz térhetünk vissza. Ahogy tavaly, úgy idén is helyi és országos javaslatokat
A városban kiemelt prioritásként jelölték meg a helyi vállalkozások számára megfelelő gazdasági környezet teremtését, hogy minél többen juthassanak helyben munkához.
Habár mintegy 15-20 éve kezdődött el a hazánkban a klaszterek megjelenése, még mindig ismeretlen sokak számára a mi is az a klaszter, miért is jó egy sikeresen működő klaszterhez tartozni,
A Széchenyi Kártya Program keretein belül több konstrukció közül választhatnak azok a kis- és középvállalkozók, akiknek vállalkozása a jelen helyzetben likviditási problémákkal küzd.
Stiftelő gépet és hajtott szerszámtartót tervezett klasztertagunk, a Matro Kft. két duális mérnök hallgatója TDK (TDK-Tudományos Diákköri Konferencia) tanulmányi versenyre, melyből mindkét munkát jól tudják használni a gyár termelési folyamataiban
Elfogadta a város a 2021. évi költségvetését, melyben a tervezet fejlesztésekre ebben az évben hat milliárd forintot költenek. Ezen fejlesztések között a legnagyobb léptékű beruházás a kikötő.
Az egykori pécsi Gyógyszertári Központból nőtte ki magát a pécsváradi PannonPharma Kft., amelyet dr. Blazsits Gyula gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője hozott létre a cég első igazgatójával, dr. Szepesy Gáborral közösen. Az ipari termelést 1995-ben indították el. A pécsváradi üzem 2000-ben kezdte meg működését, generikus gyógyszerek gyártásával. Első saját fejlesztésű termékük 1996-ban, a ma hazánkban legnagyobb doboz számban eladott Panalgorin láz- és fájdalom csillapító tabletta volt.
Közeledik az év végi céges ajándékozási időszak, amikor sokaknál gondot jelent, hogy mivel köszönjék meg a munkatársaiknak, a partnereiknek az egész éves munkájukat. A bor – akár céges logóval ellátva – még mindig jó választásnak bizonyul, emellett kedvelt ajándék a vállalkozás működési területéhez illeszkedő logózott ajándéktárgy, azonban az utóbbi években mind többen keresik a helyi termékeket ünnepi csomagolásban. Kovács Boglárka Dórával, a Villányi Borvidék marketingvezetőjével arról beszélgettünk, hogy év vége felé megélénkül-e az egyesületi tagok termékei, szolgáltatásai iránt a kereslet,
Puch Eszter és Puch-Hardy Orsolya személyében két új tulajdonosa is van a KidsOasis védjegynek. A KidsOasis 2013-ban alakult az akkor még korántsem ennyire gyerekközpontú utazási piacon. A korábbi tulajdonosai a gyerekbarát szolgáltatások magyarországi népszerűsítését, a szálláshelyek ennek megfelelő minősítését és a szálláshely-szolgáltatások az utazók felé érthető nyelven való ismertetését tűzte ki célul. Ez a folyamat a Covidig tökéletesen működött, a világjárvány azonban, mint oly sok mindent, ezt a vállalkozást is kicsit háttérbe szorította. A két új tulajdonossal a védjegy új
Több mint 600 futó és több mint 200 fő látogató részvételével rendezte meg a hagyományokhoz hűen szeptember végén a Holcim Magyarország Kft. jótékonysági futóversenyét és nyílt napját a Királyegyházi Cementgyárban. Az „Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc–Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában zajlott. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.
Alig pár hét és itt a következő fontos határidő, ami további feladatokat is jelent minden a 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló jogszabály (Kibertantv ) által érintett szervezet életében.
Gondolkodtál már azon, hogy a jelenlegi marketing stratégiád vajon megállja-e a helyét a marketing piacon? Vagy egyáltalán, amit Te stratégiának gondolsz, az valóban az is? Az RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség szakértői egy olyan bárki számára elérhető videósorozatot hoztak létre, amivel Te is felmérheted a stratégiád helyzetét és új szakértői látásmódra tehetsz szert. Berek Péter, az RG-STÚDIÓ értékesítői vezetője arról mesélt, miért válik ez minden vállalkozás hasznára majd, akár már az év végi hajrában (is)!
2024 tavaszán ismét mesteravató ünnepségnek adott otthont a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Zsolnay díszterme.
A Pécsi Sörfőzde és a Baranya Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság örömmel jelenti be, hogy közösen megújították azt a 11 plakátot, melyeket évekkel ezelőtt helyeztek ki Baranya vármegye forgalmas útszakaszai mentén. Az új kezdeményezés célja továbbra is az, hogy felhívják az autósok figyelmét a biztonságos közlekedésre, és a biztonsági öv használatának fontosságára. A jelenlegi, már rossz állapotban lévő plakátokat frissítették, az autósokkal történő hatékonyabb kommunikáció érdekében. A plakátok kifejezetten hangsúlyozzák a biztonsági öv fontosságát, emellett felhívják a figyelmet a veszélyes útszakaszokra. A Pécsi Sörfőzde, Magyarország legrégebbi sörfőzdéjeként, nemcsak a felelősségteljes alkoholfogyasztás kommunikációját tekinti kiemelt céljának, hanem a felelősségteljes közlekedés népszerűsítését is. A vállalat elkötelezett aziránt, hogy aktívan szerepet vállaljon ezen a területen, és a megújított plakátok segítségével tovább erősítse a biztonságos közlekedési kultúrát. A Pécsi Sörfőzdének és a Baranya Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottságnak továbbra is kiemelten fontos a lakosság biztonsága. Abban bíznak, hogy a kezdeményezésük még hatékonyabb módon szolgálja a közlekedésbiztonság ügyét Baranya vármegyében.
Elkészült az MKIK 2024. március havi Gazdasági Tájékoztatója. Tartalom: Áremelési tervek és nyereségességre vonatkozó várakozások Munkavállalói elégedettség, motivációs eszközök Nemzetközi tendenciák Gazdasági Havi Tájékoztató magyar nyelven Gazdasági Havi Tájékoztató angol nyelven
A PTE 2024-ben létrehozta a PTE Kooperatív kutatás-fejlesztési programot, melynek célja, hogy az egyetemi kutatások valós piaci problémák megoldását szolgálják. A program keretében támogatást kaphatnak azok a vállalati-egyetemi közös kutatás-fejlesztési projektek, amelyek a gazdasági szereplők valós piaci igényeire épülnek és amelyek megvalósításában a gazdasági szereplő és az Egyetem közösen vesz részt.
Az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) bejelentette, hogy 2024. április 1-jétől mikroszervezetek számára egy speciális díjkedvezmény lép életbe az európai szabadalmi bejelentések terén. Az új döntés értelmében az igénylők 30%-os díjcsökkentésben részesülnek a bejelentési, kutatási, vizsgálati, megadási és belső fenntartási díjak összegéből, akár európai szabadalmi, akár európai PCT bejelentés esetén (Szabadalmi Együttműködési Szerződés, melynek keretein belül egyetlen nyelven, egy helyen benyújtott bejelentéssel megindítható a szabadalmi eljárás akár valamennyi szerződő államban).
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 14 – 15. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2024. (IV. 2.) Megjelent: 2024. 04. 02. Új jogszabályok A BIZOTTSÁG 2024. március 27-i (EU) 2024/1040 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE a Kínai Népköztársaságból származó egyes polietilén-tereftalátok behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről Hatályos: 2024. 04. 03. A BIZOTTSÁG 2024. március 27-i (EU) 2024/949 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE az (EU) 2021/782 európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban a vasúti utasoknak a vasúti késésekhez, csatlakozásmulasztásokhoz és járatkimaradásokhoz kapcsolódó visszatérítési és kártérítési kérelmeihez használandó közös formanyomtatvány létrehozásáról Hatályos: 2024. 04. 22. A BIZOTTSÁG 2024. április 2-i (EU) 2024/994 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE az (EU) 2017/1369 európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján létrehozott termékadatbázissal kapcsolatos operatív részletek meghatározásáról Hatályos: 2024. 04. 22. A BIZOTTSÁG 2024. március 22-i (EU) 2024/999 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE egy elnevezésnek az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába való bejegyzéséről („Abricot des Baronnies” [OFJ]) Hatályos: 2024. 04. 22. A BIZOTTSÁG 2024. március 27-i (EU) 2024/1020 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE az (EU) 2021/404 végrehajtási rendelet V. és XIV. mellékletének a baromfit és baromfi-szaporítóanyagokat, valamint baromfi és szárnyas vadak friss
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 14. héten a Magyar Közlöny 39 – 41. számai, a 15. héten a 42 – 44. számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2024/39. Megjelent: 2024. 04. 02. Új jogszabályok Magyarország Alaptörvénye egységes szerkezetben ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2024/40. Megjelent: 2024. 04. 03. Új jogszabályok 74/2024. (IV. 3.) Korm. rendelet a Deák Ferenc Ösztöndíjról Hatályos: 2024. 04. 04. 75/2024. (IV. 3.) Korm. rendelet a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományát érintő egyes személyügyi kérdésekről szóló 672/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról Hatályos: 2024. 04. 04. 76/2024. (IV. 3.) Korm. rendelet az egyes egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásáról szóló 259/2022. (VII. 21.) Korm. rendelet és a veszélyhelyzet ideje alatt az egyetemes szolgáltatásra jogosultak körének meghatározásáról szóló 217/2022. (VI. 17.) Korm. rendelettel kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló 281/2022. (VIII. 1.) Korm. rendelet módosításáról
Az ide-süss verseny második fordulójában három fogásból álló menüsort kellett összeállítania a versenyzőknek. A zsűri azokat az ételeket, desszerteket díjazta magasabb ponttal, ami elsősorban Dél-Dunántúli tájegység földjeiből származó zöldségből, gyümölcsből, fűszerekből álltak, a helyi folyók halaiból, vagy a tájegység erdeiből származó húsokból állítottak össze a versenyzők. Az ital kiválasztásakor se mehettek a régió határain túlra! Az alábbi csapatok jutottak a döntőbe, melyet május 7-én rendezünk meg. A továbbjutó csapatok megkapták a részletes feladatleírást. Csapatnév: Iskola: Menükártya pontszáma (max 10 pont) Barackok Batthyány Kázmér Általános Iskola 10 Háziasszonyok Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola 10 Konyhatündérek Dél-Zselic Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola 10 Sütimesterek ANK 1. Sz. Általános Iskola, Pécs 10 Szilvásgombóc Pécsi Bártfa Utcai Általános Iskola 10 Álom séfek PRK Csikesz Sándor Ált. Isk. Drávafok 9 Rakott sütnikék Pécsi Belvárosi általános iskola 9 Almamellék Almamellék-Somogyhárságyi Ált. Isk. 8 Süti-müti Pécsi Meszesi Általános Iskola 8 Hal-Ászok Hetvehelyi Általános Iskola 8 Az alábbi csapatoknak köszönjük a beküldött pályamunkát! Csapatnév: Iskola: Menükártya pontszáma Boszorkánykonyha Szabadszentkirályi Ált Iskola (Szentlőrinci ÁltIsk Tagint.) 7 Bàlygli Pécsi Belvárosi általános iskola 7 Szakácsok Lippói Gárdonyi Géza Általános Iskola 7 Gazdasszonyok Olaszi Általános Iskola 6 Sütimester Koch Valéria Iskolaközpont 6 Csicsreiborsók Pécsi Bártfa Utcai Általános Iskola 5 olasz ízek Olaszi
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 11 – 13. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg.
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 11. héten a Magyar Közlöny 29 – 33. számai, a 12. héten a 34 – 35. számai, a 13. héten a 36 – 38. számai jelent jelentek meg.
Megújuló energiáké volt a főszerep a Villany-Ász elektronikai elektrotechnikai szakmaismereti verseny első és második fordulójában.
A Baranya Vármegyei Kormányhivatal ismét meghirdeti vállalkozóvá válást támogató munkaerőpiaci programját. A vállalkozó válási támogatásban azok a 30. életévüket betöltött álláskeresők részesülhetnek, akik a támogatási kérelem benyújtásakor legalább egy hónapja álláskeresőként nyilvántartottak, az állami foglalkoztatási szerv által nyújtott egy hónapos szolgáltatás keretében nyújtott vállalkozási kompetenciák elsajátítására irányuló képzést sikeresen elvégzik és üzleti terv készítésével bemutatják az indítani kívánt vállalkozás hatékonyságát, működésének részleteit. Az egy hónapos szolgáltatást sikeresen elvégző résztvevők ezután kérelmet nyújthatnak be a 3 millió forintos tőkejuttatás támogatás igénybevételére és a hat havi kötelező legkisebb minimálbér összegéig terjedő vállalkozóvá válást elősegítő támogatásra. A két támogatás csak együtt nyújtható. Jelentkezni a kapcsolódó anyagok közül letölthető jelentkezési lap kitöltésével, aláírásával és beküldésével lehet. Jelentkezési határidő: április 26. A programmal kapcsolatban további tájékoztatás kérhető a Baranya Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztályának munkatársainál: Németh Barbara, telefon: (72) 896-009 Tihanyi Viktória, telefon: (72) 896-035 Goron Márta, telefon: (72) 896-033 Csapó-Fonyódi Réka, telefon: (72) 896-027 Kurucz Gyöngyi, telefon: (72) 896-034 Hirdetmény Forrás
Az AutóMánia járműipari szakmaismereti verseny II. fordulójának feladata egy pneumatikus targonca összeszerelése volt.
A Gép-ésszel verseny résztvevőinek fogaskerék áttétes körhintát kellett építenie a második fordulóban. A bíráló bizottság nem csak a működés és a műszaki kivitelezés pontosságát, hanem a az esztétikus külalakot és a kreativitást is pontozta. Herbert Gábor a Pécs Pécs-Baranyai Gazdaságfejlesztő Nkft ügyvezetője, a Pécsi Kereskedelmi Központ műszaki vezetője és Ott Dániel a BVSZC Angster József Szakképző Iskola szakmai igazgató-helyettese választotta ki azt a 10 csapatot akik a döntőbe jutottak. A döntőbe jutó csapatok: Csapatnév: Iskola: körhinta súlyozott pontszáma (max 33,75) körhinta pontszáma (max 27) Agyafúrtak Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola 32,5 26 Agygépek Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola és Óvoda 25 25 Ajtótartók PTE 1.sz. Gyakorló Általános Iskola 27 27 Good Vibes Sanctuary Szentlőrinci Általános Iskola 26 26 Hrsz gépészei Egyházasharaszti Körzeti Általános Iskola 26,25 21 machine-isták CNK Pécs 20 20 Mérnökök PTE 1.sz. Gyakorló Általános Iskola 20 20 Robotok Kanizsai Dorottya Általános Iskola 20 20 Trójai csillámpónik Kanizsai Dorottya Általános Iskola 25 25 Gépágyú Magyarmecskei Általános Iskola 24 24 A döntő részleteiről értesítést kaptak a csapatok.
Hosszas szakmai tanakodás után a zsűri kiválasztotta azt a 10 csapatot, akik továbbjutottak a verseny döntőjébe.
Copyright © 2024 Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara – Adatkezelési tájékoztató – Közérdekű adatok – Kapcsolat