Újra kézműves vásár
Ismét találkozhatnak az érdeklődők a mohácsi és környékbeli kézművesekkel e hét végén.
Ismét találkozhatnak az érdeklődők a mohácsi és környékbeli kézművesekkel e hét végén.
Finiséhez érkezett Mohács egyik legjelentősebb beruházása, a Selyemgyár újjáépítése.
Az ország öt településén, köztük Szigetváron épül jelenleg honvédelmi sportközpont.
A városban csak „Energetika 2”-nek nevezett beruházás egy Terület- és Településfejlesztési Operatív Programos pályázat, amelynek köszönhetően újabb két épületen hajtanak végre energetikai fejlesztést, illetve napelemeket telepíthetnek a város összes óvodájának
Kerékpárút épül Kaposvár és Szigetvár között, a 40 éve megszüntetett vasúti szárnyvonal és töltés helyén.
Vállalkozás, vagy cég indításakor továbbra is kötelező 5 napon belül a kamaránál is regisztrálni. Ez online és a kamara városi irodáiban is intézhető.
2021. április 6-án megtörtént a kétmillió-ötszázezredik első védőoltás beadása.
Vegyen részt Ön is az MKIK GVI 2021. áprilisi konjunktúra kutatásban!
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mind a tavaszi időszakban, mind a második, illetve a jelenlegi harmadik hullámban nagy figyelmet fordít a koronavírus okozta gazdasági nehézségek azonosítására, a vállalkozói észrevételek és
Nehéz éven vagyunk túl, de már látjuk a kilábalás előjeleit, a vakcinázással párhuzamosan, reméljük hamarosan a részben megszokott életünkhöz térhetünk vissza. Ahogy tavaly, úgy idén is helyi és országos javaslatokat
A városban kiemelt prioritásként jelölték meg a helyi vállalkozások számára megfelelő gazdasági környezet teremtését, hogy minél többen juthassanak helyben munkához.
Habár mintegy 15-20 éve kezdődött el a hazánkban a klaszterek megjelenése, még mindig ismeretlen sokak számára a mi is az a klaszter, miért is jó egy sikeresen működő klaszterhez tartozni,
A Széchenyi Kártya Program keretein belül több konstrukció közül választhatnak azok a kis- és középvállalkozók, akiknek vállalkozása a jelen helyzetben likviditási problémákkal küzd.
Stiftelő gépet és hajtott szerszámtartót tervezett klasztertagunk, a Matro Kft. két duális mérnök hallgatója TDK (TDK-Tudományos Diákköri Konferencia) tanulmányi versenyre, melyből mindkét munkát jól tudják használni a gyár termelési folyamataiban
Elfogadta a város a 2021. évi költségvetését, melyben a tervezet fejlesztésekre ebben az évben hat milliárd forintot költenek. Ezen fejlesztések között a legnagyobb léptékű beruházás a kikötő.
Az egykori pécsi Gyógyszertári Központból nőtte ki magát a pécsváradi PannonPharma Kft., amelyet dr. Blazsits Gyula gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője hozott létre a cég első igazgatójával, dr. Szepesy Gáborral közösen. Az ipari termelést 1995-ben indították el. A pécsváradi üzem 2000-ben kezdte meg működését, generikus gyógyszerek gyártásával. Első saját fejlesztésű termékük 1996-ban, a ma hazánkban legnagyobb doboz számban eladott Panalgorin láz- és fájdalom csillapító tabletta volt.
Közeledik az év végi céges ajándékozási időszak, amikor sokaknál gondot jelent, hogy mivel köszönjék meg a munkatársaiknak, a partnereiknek az egész éves munkájukat. A bor – akár céges logóval ellátva – még mindig jó választásnak bizonyul, emellett kedvelt ajándék a vállalkozás működési területéhez illeszkedő logózott ajándéktárgy, azonban az utóbbi években mind többen keresik a helyi termékeket ünnepi csomagolásban. Kovács Boglárka Dórával, a Villányi Borvidék marketingvezetőjével arról beszélgettünk, hogy év vége felé megélénkül-e az egyesületi tagok termékei, szolgáltatásai iránt a kereslet,
Puch Eszter és Puch-Hardy Orsolya személyében két új tulajdonosa is van a KidsOasis védjegynek. A KidsOasis 2013-ban alakult az akkor még korántsem ennyire gyerekközpontú utazási piacon. A korábbi tulajdonosai a gyerekbarát szolgáltatások magyarországi népszerűsítését, a szálláshelyek ennek megfelelő minősítését és a szálláshely-szolgáltatások az utazók felé érthető nyelven való ismertetését tűzte ki célul. Ez a folyamat a Covidig tökéletesen működött, a világjárvány azonban, mint oly sok mindent, ezt a vállalkozást is kicsit háttérbe szorította. A két új tulajdonossal a védjegy új
Több mint 600 futó és több mint 200 fő látogató részvételével rendezte meg a hagyományokhoz hűen szeptember végén a Holcim Magyarország Kft. jótékonysági futóversenyét és nyílt napját a Királyegyházi Cementgyárban. Az „Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc–Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában zajlott. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.
Alig pár hét és itt a következő fontos határidő, ami további feladatokat is jelent minden a 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló jogszabály (Kibertantv ) által érintett szervezet életében.
Gondolkodtál már azon, hogy a jelenlegi marketing stratégiád vajon megállja-e a helyét a marketing piacon? Vagy egyáltalán, amit Te stratégiának gondolsz, az valóban az is? Az RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség szakértői egy olyan bárki számára elérhető videósorozatot hoztak létre, amivel Te is felmérheted a stratégiád helyzetét és új szakértői látásmódra tehetsz szert. Berek Péter, az RG-STÚDIÓ értékesítői vezetője arról mesélt, miért válik ez minden vállalkozás hasznára majd, akár már az év végi hajrában (is)!
A Prohuman Zrt. 2023. augusztusában stratégiai együttműködést írt alá a Pécsi Tudományegyetemmel. A cégcsoport diákmunka üzletága kifejezetten a tanulók és a hallgatók munkalehetőségeire koncentrál, ezért az együttműködés folytatásaként és megerősítéseként a Prodiák Iskolaszövetkezet olyan megállapodást kötött az egyetemmel, amelyben együtt dolgozzák ki a Hallgatói Karrierút programot. Ennek segítségével a diákok releváns munkatapasztalatot szerezhetnek már a tanulmányaik mellett, ezzel betekintést nyerve a munkaerőpiaci ismeretekbe.
Az alábbiakban olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nemzetközi gazdasági hírlevele, melyben az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírek az alábbi csatolt dokumentumban országonkénti bontásban találhatóak meg. Nemzetközi Gazdasági Hírlevél 2024.03.28. MKIK Külgazdasági hírek
2024. január 1-jétől életbe lépett a pénzügyi biztosíték, a céltartalék, valamint a környezetvédelmi biztosítás hulladékgazdálkodással összefüggő részletes szabályairól szóló 681/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet, amely a hulladékgazdálkodási tevékenységgel összefüggésben okozott, előre nem látható környezeti károk elhárításának finanszírozását részletezi. A rendelet első olvasata szerint az a gazdálkodó szervezet is biztosításkötési kötelezettség alá tartozik, amely a Hulladéktörvény (2012. évi CLXXXV. törvény) alapján hulladéktermelőnek minősül. Azonban 681/2023. (XII. 29.) Kormányrendelet 12. §-a megfogalmaz egy sajátos szabályt, amely miatt ellentmondás alakult ki a kötelezettek körében, ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) állásfoglalást kért az Energiaügyi Minisztériumtól. A Minisztérium válasza szerint azon hulladéktermelők, amelyek nem végeznek hulladékgazdálkodási tevékenységet nem kötelezettek a 681/2023. (XII. 29.) Kormányrendeletben foglalt biztosítás megkötésére. A NAK teljes közleménye ide kattintva olvasható el.
Az Európai Tanács hivatalosan elfogadta a borokra, szeszes italokra és mezőgazdasági termékekre vonatkozó földrajzi árujelzők és egyéb minőségrendszerek oltalmának mind online, mind offline történő javításáról, valamint a földrajzi árujelzők bejegyzési eljárásának egyszerűsítéséről szóló rendeletet.
Turizmustra nevet viselő szakmaismereti versenyünk második fordulójában kétnapos baranyai programot kellett összeállítania a 6-7 osztályos diákoknak.
Idén első alkalommal indítottuk útjára a Turizmustra nevet viselő turisztikai szakmaismereti versenyünket, szorosan együttműködve a BvMSZC Zsolnay Vilmos Technikumával.
A Bizottság elfogadta a Horizont Európa második stratégiai tervét. A kiemelt kutatási és innovációs napokon bejelentett terv három fő stratégiai irányvonalat határoz meg az uniós kutatás- és innovációfinanszírozás számára a program utolsó három évére (2025-2027): Zöld átmenet Digitális átállás Rugalmasabb, versenyképesebb, befogadóbb és demokratikusabb Európa
A személyi jövedelemadóról szóló – többször módosított – 1995. évi CXVII. törvény 82. § (2) bekezdése arra kötelezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy havonta tegye közzé a tárgyhónapban a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárat.
Várjuk jelentkezésüket képzésünkre, melynek elvégzésével a tanúsítvánnyal rendelkező személy tanulókat képezhet az iskolai rendszerű szakképzésben duális partnernél.
Nem kötelező, de önkéntesen csatlakozhatnak a vendéglátóhelyek az új DRS-rendszerhez – válaszolta az Energiaügyi Minisztérium a VIMOSZ-nak arra a kérdésére, hogyan érinti az idén bevezetett visszaváltási rendszer a vendéglátóipari cégeket.
Az október 9-10-én zajló ELECTROSUB Konferencia és Kiállítás az Ipar4.0-hoz köthető innovatív technológiák koncentrált szakmai és üzleti fóruma. Frissített profillal idén immár 5. alkalommal kerül megrendezésre. A kamara önkéntes tagjai számára pedig kedvezményes részvételi feltételeket biztosítunk. Az idei program fókuszterületei: elektronika, elektrotechnika, digitalizáció, AI, IoT, robottechnika, automatizáció.
2024. januárjában hatályba lépett a globális minimumadót szabályozó (GloBe) magyar jogszabály – 2023. évi LXXXIV. törvény a globális minimum-adószintet biztosító kiegészítő adókról és ezzel összefüggésben egyes adótörvények módosításáról – és ezzel az EU többi államához hasonlóan Magyarországon is megjelent az új adóteher.
A 2023. III. és IV. negyedévi kiterjesztett gyártói felelősségi (KGYF) adatszolgáltatásokat 2024. március 31-ig módosíthatják a kötelezettek. Azon vállalkozók, akik ez idáig nem adták be (elmaradt) adatkötelezettségüket, azok is kizárólag 2024. március 31-ig tehetik ezt meg. Fontos a fenti dátumra fokozottan figyelni, mert a nem teljesített vagy hibásan beadott adatszolgáltatás szankciót von maga után, hulladékgazdálkodási bírsággal járhat. 2023. július 1-jét követően a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj számlázása is a MOHU feladatai között szerepel. A számlák áfa kezelése kapcsán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatása szerint a MOHU az Áfa törvény szerint, mint koncessziós társaság feladatai ellátása során szolgáltatást nyújt a kötelezettek részére. Ezáltal a KGYF-díj szolgáltatás ellenértékének minősül a MOHU által a vállalkozások számára nyújtott szolgáltatás, ami az Áfa törvény hatálya alá tartozik, ezáltal adóköteles és ily módon a MOHU-nak 27%-os adómértéket kell felszámítania a jogszabályban meghatározott KGYF-díjra mind a MOHU-t, mind az önkormányzatot megillető díjelem vonatkozásában. Forrás és további információ
A Pécsi Tudományegyetem térítésmentes képzéseket kínál Adatvagyon-hasznosítás és anonimizálás jogi keretei, illetve A közadat-újrahasznosítás jogi keretei témákban. Adatvagyon-hasznosítás és anonimizálás jogi keretei: A kurzus előadás és tréning-jellegű elemeket is tartalmaz, részben személyes, részben online jelenléttel elvégezhető és az alábbi modulokból áll: Előzetesen elérhetővé tett szöveges anyagok, amelyet a résztvevők a saját ütemükben, önálló tanulás keretében dolgozhatnak fel a jelenléti képzést megelőzően. Személyes jelenléttel megvalósuló előadás, amely az adathasznosítás (adatvédelmi) jogi kereteit tekinti át. Személyes jelenléttel megvalósuló kiscsoportos foglalkozás, amelynek során a résztvevőknek át kell gondolniuk, hogy a tanultak miként alkalmazhatók a saját szervezetük tekintetében. A kiscsoportos foglalkozás eredményeinek közös elemzése, létszámtól függően tapasztalatcsere a különböző képviselt szervezetek között. Tapasztalatcsere és a tanultak közös értékelése. A Közadat-újrahasznosítás jogi keretei: A kurzus teljes egészében online, akár otthonról is elvégezhető és az alábbi modulokból áll: Online elérhető tananyagok, amelyet a résztvevők a saját ütemükben, önálló tanulás keretében dolgozhatnak fel. Online elérhető feladatok, további hasznos linkek, amelynek segítségével a résztvevők elmélyíthetik tudásukat, valamint önellenőrizéssel kapnak visszajelzést a tananyag gyakorlati alkalmazásáról. Online elérhető feladat, amelynek során a résztvevőknek át kell gondolniuk, hogy a tanultak miként alkalmazhatók a saját szervezetük tekintetében. Online élő konzultáció, amelynek keretében lehetőség van a felmerülő kérdések megvitatására. Tapasztalatcsere és a tanultak
Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Önkormányzati Adóhatósági Főosztály tájékoztatása a szünetelés és a szüneteltetés szabályozásával összefüggő változásokról a helyi adózásban.
Copyright © 2024 Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara – Adatkezelési tájékoztató – Közérdekű adatok – Kapcsolat