Széchenyi Kártya program Komlón is!
A kamara komlói ügyfélszolgálatásn a veszélyhelyzet alatt megnövekedett a Széchenyi Kártya befogadások száma.
A kamara komlói ügyfélszolgálatásn a veszélyhelyzet alatt megnövekedett a Széchenyi Kártya befogadások száma.
Zöldebben, okosabban, mindenkinek, egy fenntarthatóbb világért!
2021. március 8-tól elérhető a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön országszerte az MFB Pontokon.
A mikrohitel a nem bankképes, de piac- és életképes hazai mikrovállalkozóknak kíván az indulásukhoz, a vállalkozásuk fejlesztéséhez forrásokat nyújtani.
Korábban már hírül adtuk, 2021 évi programtervük összeállításával készülődnek a mohácsi kézművesek. Idén első vásárukat e hét végén tarják.
Új lendületet adhat a város és a térség gazdaságának, idegenforgalmának, az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti, mintegy húsz kilométeres befejező szakaszának nemrég megkezdett építése. E beruházás a Mohács 500
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Védelmi Ipari és Űrtechnológiai Szekciója 2020. július 30-án alakult meg.
Már több megtévesztő próbálkozásról adtunk hírt itt a kamara oldalán. Ezúttal az IP Register Intellectual Property Services nevű, amúgy német cég küldött számlát baranyai vállalkozásoknak, azt a benyomást keltve, hogy
Egyre növekszik a kereslet megbízható építőipari szakemberek iránt. Az építőipari kivitelezők online nyilvántartása segítséget nyújthat.
Március 31-én jár le a határidő, amikor a regisztrációra kötelezett vállalkozásoknak rendeznie kell a kamarai hozzájárulást.
Kamaránknál is változatlanul nagy az érdeklődés a vállalkozások részéről a KAVOSZ tavaly elindított, államilag garantált és kamattámogatott krízishitelei iránt.
Ipar 4.0, digitalizáció. Gyakran hallott kifejezések. De mégis mit jelentenek egy „átlagos” vállalkozás számára? Miért érdemes egyáltalán foglalkozni a témával? Ha valaki meglátja benne a lehetőséget, mégis miből finanszírozza a
Gyártó KKV-k, művészek és technológiai beszállítók regisztrációját várja a Better Factory nemzetközi partnerség. Mely területek támogathatók? • műanyag- és gumigyártás 🎈 • bútor és faipar 🪑 • élelmiszergyártás és mezőgazdaság
Kamarai tagunk, a szigetvári Kocsmáros Bt által működtetett Flórián Vendéglő bezárt.
A miniszterelnök által bejelentett százmilliárd forintos keretösszegű hitelprogram mellett két új programot is javasol a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). Parragh László, a kamara elnöke a Portfolionak azt mondta, hogy
Az egykori pécsi Gyógyszertári Központból nőtte ki magát a pécsváradi PannonPharma Kft., amelyet dr. Blazsits Gyula gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője hozott létre a cég első igazgatójával, dr. Szepesy Gáborral közösen. Az ipari termelést 1995-ben indították el. A pécsváradi üzem 2000-ben kezdte meg működését, generikus gyógyszerek gyártásával. Első saját fejlesztésű termékük 1996-ban, a ma hazánkban legnagyobb doboz számban eladott Panalgorin láz- és fájdalom csillapító tabletta volt.
Közeledik az év végi céges ajándékozási időszak, amikor sokaknál gondot jelent, hogy mivel köszönjék meg a munkatársaiknak, a partnereiknek az egész éves munkájukat. A bor – akár céges logóval ellátva – még mindig jó választásnak bizonyul, emellett kedvelt ajándék a vállalkozás működési területéhez illeszkedő logózott ajándéktárgy, azonban az utóbbi években mind többen keresik a helyi termékeket ünnepi csomagolásban. Kovács Boglárka Dórával, a Villányi Borvidék marketingvezetőjével arról beszélgettünk, hogy év vége felé megélénkül-e az egyesületi tagok termékei, szolgáltatásai iránt a kereslet,
Puch Eszter és Puch-Hardy Orsolya személyében két új tulajdonosa is van a KidsOasis védjegynek. A KidsOasis 2013-ban alakult az akkor még korántsem ennyire gyerekközpontú utazási piacon. A korábbi tulajdonosai a gyerekbarát szolgáltatások magyarországi népszerűsítését, a szálláshelyek ennek megfelelő minősítését és a szálláshely-szolgáltatások az utazók felé érthető nyelven való ismertetését tűzte ki célul. Ez a folyamat a Covidig tökéletesen működött, a világjárvány azonban, mint oly sok mindent, ezt a vállalkozást is kicsit háttérbe szorította. A két új tulajdonossal a védjegy új
Több mint 600 futó és több mint 200 fő látogató részvételével rendezte meg a hagyományokhoz hűen szeptember végén a Holcim Magyarország Kft. jótékonysági futóversenyét és nyílt napját a Királyegyházi Cementgyárban. Az „Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc–Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában zajlott. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.
Alig pár hét és itt a következő fontos határidő, ami további feladatokat is jelent minden a 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló jogszabály (Kibertantv ) által érintett szervezet életében.
Gondolkodtál már azon, hogy a jelenlegi marketing stratégiád vajon megállja-e a helyét a marketing piacon? Vagy egyáltalán, amit Te stratégiának gondolsz, az valóban az is? Az RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség szakértői egy olyan bárki számára elérhető videósorozatot hoztak létre, amivel Te is felmérheted a stratégiád helyzetét és új szakértői látásmódra tehetsz szert. Berek Péter, az RG-STÚDIÓ értékesítői vezetője arról mesélt, miért válik ez minden vállalkozás hasznára majd, akár már az év végi hajrában (is)!
A Prohuman Zrt. 2023. augusztusában stratégiai együttműködést írt alá a Pécsi Tudományegyetemmel. A cégcsoport diákmunka üzletága kifejezetten a tanulók és a hallgatók munkalehetőségeire koncentrál, ezért az együttműködés folytatásaként és megerősítéseként a Prodiák Iskolaszövetkezet olyan megállapodást kötött az egyetemmel, amelyben együtt dolgozzák ki a Hallgatói Karrierút programot. Ennek segítségével a diákok releváns munkatapasztalatot szerezhetnek már a tanulmányaik mellett, ezzel betekintést nyerve a munkaerőpiaci ismeretekbe.
Az alábbiakban olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nemzetközi gazdasági hírlevele, melyben az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírek az alábbi csatolt dokumentumban országonkénti bontásban találhatóak meg. Nemzetközi Gazdasági Hírlevél 2024.03.28. MKIK Külgazdasági hírek
2024. január 1-jétől életbe lépett a pénzügyi biztosíték, a céltartalék, valamint a környezetvédelmi biztosítás hulladékgazdálkodással összefüggő részletes szabályairól szóló 681/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet, amely a hulladékgazdálkodási tevékenységgel összefüggésben okozott, előre nem látható környezeti károk elhárításának finanszírozását részletezi. A rendelet első olvasata szerint az a gazdálkodó szervezet is biztosításkötési kötelezettség alá tartozik, amely a Hulladéktörvény (2012. évi CLXXXV. törvény) alapján hulladéktermelőnek minősül. Azonban 681/2023. (XII. 29.) Kormányrendelet 12. §-a megfogalmaz egy sajátos szabályt, amely miatt ellentmondás alakult ki a kötelezettek körében, ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) állásfoglalást kért az Energiaügyi Minisztériumtól. A Minisztérium válasza szerint azon hulladéktermelők, amelyek nem végeznek hulladékgazdálkodási tevékenységet nem kötelezettek a 681/2023. (XII. 29.) Kormányrendeletben foglalt biztosítás megkötésére. A NAK teljes közleménye ide kattintva olvasható el.
Az Európai Tanács hivatalosan elfogadta a borokra, szeszes italokra és mezőgazdasági termékekre vonatkozó földrajzi árujelzők és egyéb minőségrendszerek oltalmának mind online, mind offline történő javításáról, valamint a földrajzi árujelzők bejegyzési eljárásának egyszerűsítéséről szóló rendeletet.
Turizmustra nevet viselő szakmaismereti versenyünk második fordulójában kétnapos baranyai programot kellett összeállítania a 6-7 osztályos diákoknak.
Idén első alkalommal indítottuk útjára a Turizmustra nevet viselő turisztikai szakmaismereti versenyünket, szorosan együttműködve a BvMSZC Zsolnay Vilmos Technikumával.
A Bizottság elfogadta a Horizont Európa második stratégiai tervét. A kiemelt kutatási és innovációs napokon bejelentett terv három fő stratégiai irányvonalat határoz meg az uniós kutatás- és innovációfinanszírozás számára a program utolsó három évére (2025-2027): Zöld átmenet Digitális átállás Rugalmasabb, versenyképesebb, befogadóbb és demokratikusabb Európa
A személyi jövedelemadóról szóló – többször módosított – 1995. évi CXVII. törvény 82. § (2) bekezdése arra kötelezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy havonta tegye közzé a tárgyhónapban a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárat.
Várjuk jelentkezésüket képzésünkre, melynek elvégzésével a tanúsítvánnyal rendelkező személy tanulókat képezhet az iskolai rendszerű szakképzésben duális partnernél.
Nem kötelező, de önkéntesen csatlakozhatnak a vendéglátóhelyek az új DRS-rendszerhez – válaszolta az Energiaügyi Minisztérium a VIMOSZ-nak arra a kérdésére, hogyan érinti az idén bevezetett visszaváltási rendszer a vendéglátóipari cégeket.
Az október 9-10-én zajló ELECTROSUB Konferencia és Kiállítás az Ipar4.0-hoz köthető innovatív technológiák koncentrált szakmai és üzleti fóruma. Frissített profillal idén immár 5. alkalommal kerül megrendezésre. A kamara önkéntes tagjai számára pedig kedvezményes részvételi feltételeket biztosítunk. Az idei program fókuszterületei: elektronika, elektrotechnika, digitalizáció, AI, IoT, robottechnika, automatizáció.
2024. januárjában hatályba lépett a globális minimumadót szabályozó (GloBe) magyar jogszabály – 2023. évi LXXXIV. törvény a globális minimum-adószintet biztosító kiegészítő adókról és ezzel összefüggésben egyes adótörvények módosításáról – és ezzel az EU többi államához hasonlóan Magyarországon is megjelent az új adóteher.
A 2023. III. és IV. negyedévi kiterjesztett gyártói felelősségi (KGYF) adatszolgáltatásokat 2024. március 31-ig módosíthatják a kötelezettek. Azon vállalkozók, akik ez idáig nem adták be (elmaradt) adatkötelezettségüket, azok is kizárólag 2024. március 31-ig tehetik ezt meg. Fontos a fenti dátumra fokozottan figyelni, mert a nem teljesített vagy hibásan beadott adatszolgáltatás szankciót von maga után, hulladékgazdálkodási bírsággal járhat. 2023. július 1-jét követően a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj számlázása is a MOHU feladatai között szerepel. A számlák áfa kezelése kapcsán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatása szerint a MOHU az Áfa törvény szerint, mint koncessziós társaság feladatai ellátása során szolgáltatást nyújt a kötelezettek részére. Ezáltal a KGYF-díj szolgáltatás ellenértékének minősül a MOHU által a vállalkozások számára nyújtott szolgáltatás, ami az Áfa törvény hatálya alá tartozik, ezáltal adóköteles és ily módon a MOHU-nak 27%-os adómértéket kell felszámítania a jogszabályban meghatározott KGYF-díjra mind a MOHU-t, mind az önkormányzatot megillető díjelem vonatkozásában. Forrás és további információ
A Pécsi Tudományegyetem térítésmentes képzéseket kínál Adatvagyon-hasznosítás és anonimizálás jogi keretei, illetve A közadat-újrahasznosítás jogi keretei témákban. Adatvagyon-hasznosítás és anonimizálás jogi keretei: A kurzus előadás és tréning-jellegű elemeket is tartalmaz, részben személyes, részben online jelenléttel elvégezhető és az alábbi modulokból áll: Előzetesen elérhetővé tett szöveges anyagok, amelyet a résztvevők a saját ütemükben, önálló tanulás keretében dolgozhatnak fel a jelenléti képzést megelőzően. Személyes jelenléttel megvalósuló előadás, amely az adathasznosítás (adatvédelmi) jogi kereteit tekinti át. Személyes jelenléttel megvalósuló kiscsoportos foglalkozás, amelynek során a résztvevőknek át kell gondolniuk, hogy a tanultak miként alkalmazhatók a saját szervezetük tekintetében. A kiscsoportos foglalkozás eredményeinek közös elemzése, létszámtól függően tapasztalatcsere a különböző képviselt szervezetek között. Tapasztalatcsere és a tanultak közös értékelése. A Közadat-újrahasznosítás jogi keretei: A kurzus teljes egészében online, akár otthonról is elvégezhető és az alábbi modulokból áll: Online elérhető tananyagok, amelyet a résztvevők a saját ütemükben, önálló tanulás keretében dolgozhatnak fel. Online elérhető feladatok, további hasznos linkek, amelynek segítségével a résztvevők elmélyíthetik tudásukat, valamint önellenőrizéssel kapnak visszajelzést a tananyag gyakorlati alkalmazásáról. Online elérhető feladat, amelynek során a résztvevőknek át kell gondolniuk, hogy a tanultak miként alkalmazhatók a saját szervezetük tekintetében. Online élő konzultáció, amelynek keretében lehetőség van a felmerülő kérdések megvitatására. Tapasztalatcsere és a tanultak
Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Önkormányzati Adóhatósági Főosztály tájékoztatása a szünetelés és a szüneteltetés szabályozásával összefüggő változásokról a helyi adózásban.
Copyright © 2024 Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara – Adatkezelési tájékoztató – Közérdekű adatok – Kapcsolat