Széchenyi Kártya program Komlón is!
A kamara komlói ügyfélszolgálatásn a veszélyhelyzet alatt megnövekedett a Széchenyi Kártya befogadások száma.
A kamara komlói ügyfélszolgálatásn a veszélyhelyzet alatt megnövekedett a Széchenyi Kártya befogadások száma.
Zöldebben, okosabban, mindenkinek, egy fenntarthatóbb világért!
2021. március 8-tól elérhető a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön országszerte az MFB Pontokon.
A mikrohitel a nem bankképes, de piac- és életképes hazai mikrovállalkozóknak kíván az indulásukhoz, a vállalkozásuk fejlesztéséhez forrásokat nyújtani.
Korábban már hírül adtuk, 2021 évi programtervük összeállításával készülődnek a mohácsi kézművesek. Idén első vásárukat e hét végén tarják.
Új lendületet adhat a város és a térség gazdaságának, idegenforgalmának, az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti, mintegy húsz kilométeres befejező szakaszának nemrég megkezdett építése. E beruházás a Mohács 500
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Védelmi Ipari és Űrtechnológiai Szekciója 2020. július 30-án alakult meg.
Már több megtévesztő próbálkozásról adtunk hírt itt a kamara oldalán. Ezúttal az IP Register Intellectual Property Services nevű, amúgy német cég küldött számlát baranyai vállalkozásoknak, azt a benyomást keltve, hogy
Egyre növekszik a kereslet megbízható építőipari szakemberek iránt. Az építőipari kivitelezők online nyilvántartása segítséget nyújthat.
Március 31-én jár le a határidő, amikor a regisztrációra kötelezett vállalkozásoknak rendeznie kell a kamarai hozzájárulást.
Kamaránknál is változatlanul nagy az érdeklődés a vállalkozások részéről a KAVOSZ tavaly elindított, államilag garantált és kamattámogatott krízishitelei iránt.
Ipar 4.0, digitalizáció. Gyakran hallott kifejezések. De mégis mit jelentenek egy „átlagos” vállalkozás számára? Miért érdemes egyáltalán foglalkozni a témával? Ha valaki meglátja benne a lehetőséget, mégis miből finanszírozza a
Gyártó KKV-k, művészek és technológiai beszállítók regisztrációját várja a Better Factory nemzetközi partnerség. Mely területek támogathatók? • műanyag- és gumigyártás 🎈 • bútor és faipar 🪑 • élelmiszergyártás és mezőgazdaság
Kamarai tagunk, a szigetvári Kocsmáros Bt által működtetett Flórián Vendéglő bezárt.
A miniszterelnök által bejelentett százmilliárd forintos keretösszegű hitelprogram mellett két új programot is javasol a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). Parragh László, a kamara elnöke a Portfolionak azt mondta, hogy
Az egykori pécsi Gyógyszertári Központból nőtte ki magát a pécsváradi PannonPharma Kft., amelyet dr. Blazsits Gyula gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője hozott létre a cég első igazgatójával, dr. Szepesy Gáborral közösen. Az ipari termelést 1995-ben indították el. A pécsváradi üzem 2000-ben kezdte meg működését, generikus gyógyszerek gyártásával. Első saját fejlesztésű termékük 1996-ban, a ma hazánkban legnagyobb doboz számban eladott Panalgorin láz- és fájdalom csillapító tabletta volt.
Közeledik az év végi céges ajándékozási időszak, amikor sokaknál gondot jelent, hogy mivel köszönjék meg a munkatársaiknak, a partnereiknek az egész éves munkájukat. A bor – akár céges logóval ellátva – még mindig jó választásnak bizonyul, emellett kedvelt ajándék a vállalkozás működési területéhez illeszkedő logózott ajándéktárgy, azonban az utóbbi években mind többen keresik a helyi termékeket ünnepi csomagolásban. Kovács Boglárka Dórával, a Villányi Borvidék marketingvezetőjével arról beszélgettünk, hogy év vége felé megélénkül-e az egyesületi tagok termékei, szolgáltatásai iránt a kereslet,
Puch Eszter és Puch-Hardy Orsolya személyében két új tulajdonosa is van a KidsOasis védjegynek. A KidsOasis 2013-ban alakult az akkor még korántsem ennyire gyerekközpontú utazási piacon. A korábbi tulajdonosai a gyerekbarát szolgáltatások magyarországi népszerűsítését, a szálláshelyek ennek megfelelő minősítését és a szálláshely-szolgáltatások az utazók felé érthető nyelven való ismertetését tűzte ki célul. Ez a folyamat a Covidig tökéletesen működött, a világjárvány azonban, mint oly sok mindent, ezt a vállalkozást is kicsit háttérbe szorította. A két új tulajdonossal a védjegy új
Több mint 600 futó és több mint 200 fő látogató részvételével rendezte meg a hagyományokhoz hűen szeptember végén a Holcim Magyarország Kft. jótékonysági futóversenyét és nyílt napját a Királyegyházi Cementgyárban. Az „Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc–Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában zajlott. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.
Alig pár hét és itt a következő fontos határidő, ami további feladatokat is jelent minden a 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló jogszabály (Kibertantv ) által érintett szervezet életében.
Gondolkodtál már azon, hogy a jelenlegi marketing stratégiád vajon megállja-e a helyét a marketing piacon? Vagy egyáltalán, amit Te stratégiának gondolsz, az valóban az is? Az RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség szakértői egy olyan bárki számára elérhető videósorozatot hoztak létre, amivel Te is felmérheted a stratégiád helyzetét és új szakértői látásmódra tehetsz szert. Berek Péter, az RG-STÚDIÓ értékesítői vezetője arról mesélt, miért válik ez minden vállalkozás hasznára majd, akár már az év végi hajrában (is)!
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara kétnapos tréninget szervez gyakorlati oktatók számára, amely ráépül a korábbi alaptanfolyamra.
142 millió Euró az európai Green Deal és a zöld átmenetet támogató kutatásokra.
A régi Szakképzési törvény szerinti gyakorlati képzés (OKJ képzések) tekintetében a gyakorlati képzőhelyek képzési jogosultsága legkésőbb 2022. augusztus 31-én a törvény erejénél fogva megszűnik, ezért a gyakorlati képzés folytatására jogosult szervezetek nyilvántartásából kivezetésre kerülnek.
Gyakorlati feladatokon keresztül ismerkedtek az általános iskolások az elektronikával és a villamossággal a szakmaismereti verseny döntőjén.
Mohácson, a Selyemgyár Kulturális Negyedben került sor a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hagyományos üzleti estélyére, melyen a gazdasági díjak kerültek átadásra.
Az alábbiakban olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara koronavírus-járvánnyal kapcsolatos nemzetközi gazdasági hírlevele, melyben az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírek az alábbi csatolt dokumentumban országonkénti bontásban találhatóak meg. NEMZETKÖZI GAZDASÁGI HÍRLEVÉL 2022.04.08 MKIK Külgazdasági hírek
A Clean Aviation programban tizennégy témában nyílt meg pályázat összesen 735 millió eurós támogatással. Az Európai Bizottság olyan projektötleteket vár, amelyek segítségével a klímasemleges légiközlekedés valósággá válik.
Márciusban közzétették a Clean Hydrogen Partnership első pályázati felhívását. A partnerség 2022-ben 300 millió eurót fordít olyan projektek támogatására, amelyek fellendítik a megújuló hidrogéntermelést, csökkentik annak költségeit, fejlesztik tárolási és elosztási megoldásait, és ösztönzik az alacsony szén-dioxid-kibocsátású hidrogén felhasználását.
A minimálbér emelés és az ukrajnai háború gazdasági hatásait is vizsgálják.
Mentorprogramot indított az NKFI Hivatal külső szakértők részvételével innovatív magyar KKV-k részére a Horizont Európa keretprogram EIC Accelerator néven futó pályázatára való felkészülés segítésére. A vállalkozások a projektjük bemutatása alapján kerülnek kiválasztásra.
Élet-Pálya-Tervezés címmel 9 részes podcast sorozatot indított az iparkamara pályaválasztási csapata.
Az Európai Bizottság közleményt adott ki az Ukrajna elleni orosz invázió gazdasági hatásainak enyhítését szolgáló támogatások biztosítása célját szolgáló válságkezelési keretszabályozásról. A közleményről a PwC Magyarország összefoglalóját itt olvashatja. Az intézkedés – az egységes piaci egyenlő versenyfeltételek fenntartása mellett – lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy korlátozott összegekben támogatást nyújtsanak az ukrajnai háború okozta válság, vagy az ahhoz kapcsolódó szankciók és ellenszankciók által érintett vállalkozásoknak. A tagállamok lehetővé tehetik a vállalkozásokat finanszírozó, kamattámogatott állami és magánhitelek nyújtását is. Ezen hiteleket legalább a kockázatmentes alaprátának plusz a kkv-kra, illetve a nem kkv-kra alkalmazandó hitelkockázati felárnak megfelelő mértékű kamatlábon kell nyújtani. A válság-keretben a következő három támogatási forma érhető el: Korlátozott összegű támogatások Állami kezességvállalások és támogatott hitelek formájában nyújtott likviditási támogatás A magas energiaárak ellentételezésére nyújtott támogatás A közlemény szerint a támogatásokat 2022. december 31-ig lehet nyújtani és minden esetben az Európai Bizottság előzetes jóváhagyása szükséges. A szabályozás célja, hogy elősegítse a gazdaság célzott támogatását, ugyanakkor igyekszik szem előtt tartani az egységes piaci egyenlő versenyfeltételeket az arányos módszertan alkalmazása, az energiahordozó-függőség figyelembevétele, az opcionális fenntarthatósági követelmények figyelembe vétele alapján. A szankciók hatálya alá tartozó, orosz ellenőrzés alatt álló jogalanyok pedig ki vannak zárva az intézkedések hatálya alól.
Tetőcserép felrakása, állvány szerelése, csempemozaik lerakása, díszítő festés, hungarocell vágás, eszközfelismerés és még sok más gyakorlati feladat várta az Épít-ésszel építőipari szakmaismereti verseny döntőseit. Építőipari Technológiai Klaszter támogatásával megrendezett két hónapja tartó, 3 fordulós versenyre 105 általános iskolás nevezett a megye 25 iskolájából.
A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsmentszerv: PBKIK) új tagja, a komlói székhelyű Solar FM Kft. 2017 óta foglalkozik napelemes erőművek építésével és üzemeltetésével, 2019-ben a hazai elektromobilitási piacra is betört. A cég legújabb beruházása során egy gépgyártó üzemet hoznak létre, ahol saját fejlesztésű forgatható napelemtartókat fognak előállítani, a részletekről Thoma Bálint ügyvezető tájékoztatta a DDGK munkatársait.
A Kormány újabb intézkedése keretében az Ukrajnában kialakult fegyveres konfliktus elől menekülő, Ukrajna területéről 2022. február 24-én vagy azt követően Magyarország területére érkezett, ukrán állampolgársággal vagy ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkező személy Magyarországon történő foglalkoztatásának elősegítése érdekében a munkáltató kérelmére támogatási lehetőséget biztosít. A támogatás a munkaadó részére havonta utólag kerül folyósításra, amelyet a munkaadó a munkavállaló lakhatási és utazási költségeinek biztosítására köteles fordítani. A támogatási lehetőség igénybevételével kapcsolatban az alábbi oldalon érhető el információ: https://nfsz.munka.hu/cikk/2060/Ukran_allampolgarsaggal_rendelkezo_szemelyek_munkavallalasanak_tamogatasa Az Ukrajnából érkező munkavállalók foglalkoztatásával összefüggésben javasoljuk a Prohumán 2004 Munkaerő Szolgáltató és Tanácsadó Kft. megkeresését, melynek során a foglalkoztatók előzetes regisztráció során megjelölhetik munkaerőigényüket, és megfelelő képzettségű kiközvetített munkavállalókhoz juthatnak. https://www.prohuman.hu/hu/safeinhungary/regisztracio Kérdés esetén forduljanak a vállalat ügyfélszolgálatához az alábbi elérhetőségeken: E-mail cím: Telefon: +36 1 432 1200
Copyright © 2024 Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara – Adatkezelési tájékoztató – Közérdekű adatok – Kapcsolat