A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (továbbiakban: NÉBIH) felhívást adott ki a bambusz és műanyag alapanyagok együttes használatával előállított termékekkel kapcsolatban közölt az Európai Bizottság közleménye alapján, mely a bambusz és műanyag
A hagyományokra épülő szakmaismereti versenyeket 2021 tavaszán is megrendezzük, melyekben idén jelentős, izgalmas és rugalmas változásokat hoztunk, hiszen figyelembe vettük a koronavírus teremtette helyzetet.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara #Heti1Helyi címmel indított kampányt, annak érdekében, hogy a helyi lakosok és vállalkozók figyelmét felhívja arra, hogy ők maguk mit tehetnek a helyi vállalkozások túléléséért a
A kialakult járványügyi helyzet következtében kiemelkedően fontossá vált mindannyiunknak, hogy költségeinket áttekintsük és megpróbáljuk optimalizálni azokat. Ahhoz, hogy üzletmenetünk folyamatos és zökkenőmentes legyen, szükségünk van telekommunikációs megoldásokra, mint például adatmegosztó
A Better Factory 2 nyílt felhívást indít. Felhívásonként 8, így összesen 16 tudástranszfer kísérleti projektet választ ki a projekt időtartama alatt. A kísérleti projektek célja a kkv-k termékportfoliójának diverzifikálása, mely
Megjelent a Széchenyi Kártya Programmal kapcsolatos feladatokról szóló 1913/2020.(XII.16.) kormányhatározat, amely rendelkezik az átmeneti támogatású Széchenyi Kártya Program konstrukcióinak változatlan paraméterekkel történő meghosszabbításáról.
Áprilisban alkottuk meg a pályaorientációs szabaduló szobás játékunkat, melynek a linkje még a mai napig „járja” az országot. Érdemes volt megalkotni. Az oda vezető út nem volt egyszerű. Könnyű hangvételű
Mint arról már korábban beszámoltunk jövő évtől két új ÖVTJ kód segítheti a szépségtanácsadói OKJ-s (52 815 04) végzettséggel rendelkezőket, hogy egyéni vállalkozóvá válhassanak, de addig kozmetikai típusú vállalkozás kozmetikus
Az elmúlt időszak igen sikeresnek mondható a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsmentszerv: PBKIK) életében, hiszen a menedzsment számos esetben közvetített olyan üzleti lehetőségeket a tagoknak, amelyekből sok esetben sikeres megállapodás jött,
Vásároljon éttermi utalványt vagy egy olyan szolgáltatásra szóló utalványt, amivel a pécsi Covid központban sürgősségi részlegén dolgozó nővéreknek, ápolóknak élményt lehet nyújtani.
A kamarai munkát a koronavírus járvány és a kapcsolódó kormányzati intézkedések, az azok hatásaként megjelenő hazai és globális gazdasági folyamatok erősen befolyásolták. Február – június időszakban a kamarai célrendszert a
Számos megkeresés érkezett kamaránkhoz azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a szépségtanácsadói végzettséggel rendelkezőkkel, mert a jelenlegi szabályozás alapján kozmetikai típusú vállalkozás kozmetikus végzettséggel indítható csak. Így a Magyar Kereskedelmi és
A 2020-as év nagy lendülettel, tervekkel és feladatokkal indult. A pályaorientációban a tavasz a hagyományokra épülő szakmaismereti versenyek időszaka, amelyekbe idén jelentős és izgalmas változásokat hoztunk.
2019-ben a kamara szervezésében a mesterképzéssel párhuzamosan elindultak a gyakorlatioktató-képzések is. A képzés célja magas szintű, a mai kor követelményeinek és kihívásainak megfelelő ismeretek elsajátítása, amely ismereteket az oktatók a
Az egykori pécsi Gyógyszertári Központból nőtte ki magát a pécsváradi PannonPharma Kft., amelyet dr. Blazsits Gyula gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője hozott létre a cég első igazgatójával, dr. Szepesy Gáborral közösen. Az ipari termelést 1995-ben indították el. A pécsváradi üzem 2000-ben kezdte meg működését, generikus gyógyszerek gyártásával. Első saját fejlesztésű termékük 1996-ban, a ma hazánkban legnagyobb doboz számban eladott Panalgorin láz- és fájdalom csillapító tabletta volt.
Közeledik az év végi céges ajándékozási időszak, amikor sokaknál gondot jelent, hogy mivel köszönjék meg a munkatársaiknak, a partnereiknek az egész éves munkájukat. A bor – akár céges logóval ellátva – még mindig jó választásnak bizonyul, emellett kedvelt ajándék a vállalkozás működési területéhez illeszkedő logózott ajándéktárgy, azonban az utóbbi években mind többen keresik a helyi termékeket ünnepi csomagolásban. Kovács Boglárka Dórával, a Villányi Borvidék marketingvezetőjével arról beszélgettünk, hogy év vége felé megélénkül-e az egyesületi tagok termékei, szolgáltatásai iránt a kereslet,
Puch Eszter és Puch-Hardy Orsolya személyében két új tulajdonosa is van a KidsOasis védjegynek. A KidsOasis 2013-ban alakult az akkor még korántsem ennyire gyerekközpontú utazási piacon. A korábbi tulajdonosai a gyerekbarát szolgáltatások magyarországi népszerűsítését, a szálláshelyek ennek megfelelő minősítését és a szálláshely-szolgáltatások az utazók felé érthető nyelven való ismertetését tűzte ki célul. Ez a folyamat a Covidig tökéletesen működött, a világjárvány azonban, mint oly sok mindent, ezt a vállalkozást is kicsit háttérbe szorította. A két új tulajdonossal a védjegy új
Több mint 600 futó és több mint 200 fő látogató részvételével rendezte meg a hagyományokhoz hűen szeptember végén a Holcim Magyarország Kft. jótékonysági futóversenyét és nyílt napját a Királyegyházi Cementgyárban. Az „Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc–Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában zajlott. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.
Alig pár hét és itt a következő fontos határidő, ami további feladatokat is jelent minden a 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló jogszabály (Kibertantv ) által érintett szervezet életében.
Gondolkodtál már azon, hogy a jelenlegi marketing stratégiád vajon megállja-e a helyét a marketing piacon? Vagy egyáltalán, amit Te stratégiának gondolsz, az valóban az is? Az RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség szakértői egy olyan bárki számára elérhető videósorozatot hoztak létre, amivel Te is felmérheted a stratégiád helyzetét és új szakértői látásmódra tehetsz szert. Berek Péter, az RG-STÚDIÓ értékesítői vezetője arról mesélt, miért válik ez minden vállalkozás hasznára majd, akár már az év végi hajrában (is)!
A személyi jövedelemadóról szóló – többször módosított – 1995. évi CXVII. törvény 82. § (2) bekezdése arra kötelezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy havonta tegye közzé a tárgyhónapban a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárat.
A nyilvános pályázatot az innovációs és technológiai miniszter a Magyar Formatervezési Tanács és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala közreműködésével hirdeti meg. A pályázat célja a kiemelkedő színvonalú formatervezési teljesítmény elismerése. Pályázati kategóriák: Termék: Kis és nagy szériában gyártott termékek, termékrendszerek, szolgáltatások. Vizuális kommunikáció: Termékek, termékrendszerek, szolgáltatások megvalósult, komplex vizuális arculata, beleértve a csomagolási és információs rendszereket, webes felületeket, interaktív alkalmazásokat, média design területéhez kapcsolódó megvalósult alkotásokat is. Terv: Termékfejlesztések és megvalósításra érett termékötletek terve makett vagy prototípus formájában, továbbá a vizuális kommunikáció területéhez tartozó tervek. Diák: Az akkreditált felsőfokú oktatási intézmények tervezőképzésében (BA, BSc, MA, MSc, DLA) részt vevő hallgatók által, hallgatói jogviszony keretében megvalósult terméktervezés, illetve a vizuális kommunikáció területén készített alkotások. A pályázat beadási határideje: 2022. május 1. 24:00. Legkésőbb ezen időpontig kell a pályázati anyagot és az adatlapot tartalmazó két e-mailnek beérkeznie. A fennálló járványhelyzetben a pályázatokat elegendő elektronikusan beküldeni az alábbi e-mailcímre: A pályázatról további információ, illetve a jelentkezési lap ITT található. Tájékoztatás a kapcsolati adatoknak a Magyar Formatervezési Tanács Irodája általi kezeléséről.
Mondja el véleményét! A hazai Enterprise Europe Network konzorcium részt vesz az Európai Bizottság REACH-rendelet felülvizsgálatáról szóló konzultációjának népszerűsítésében. A Bizottság jelenleg felülvizsgálja a REACH-rendeletet (https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:32006R1907&from=EN). A kkv-panel kérdőívének célja, hogy megismerje a kkv-k véleményét, hogy a felülvizsgált REACH-rendelet a kkv-k szempontjából jobban működhessen.
Az alábbiakban olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara koronavírus-járvánnyal kapcsolatos nemzetközi gazdasági hírlevele, melyben az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírek az alábbi csatolt dokumentumban országonkénti bontásban találhatóak meg. NEMZETKÖZI GAZDASÁGI HÍRLEVÉL 2022.04.22 MKIK Külgazdasági hírek
Sajtóközlemény Vállalkozz Fenntarthatóan! 2022.04.20. Az MKIK Fenntarthatósági Vállalkozói Szemléletformálás programja a hazai kkv-k számára teszi lehetővé a fenntarthatóság mindennapi vállalati működésben alkalmazható gyakorlatának szakértők és mentorok bevonásával történő megismerését. A program szolgáltatáscsomagjának alapja a Fenntarthatósági Kézikönyv, mely az MKIK és a KPMG együttműködésében, Dr. Szili Katalinnak, az Országgyűlés Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács alapítójának és tiszteletbeli elnökének, az Országgyűlés volt elnökének közreműködésével valósult meg. A programot a kézikönyv mellett csoportos mentorálási események és e-learning tananyagok teszik majd teljessé.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése pályázatot hirdet a Pécs város tanulói és hallgatói díjainak elnyerésére azon középfokú közoktatási vagy felsőfokú oktatási intézmények tanulói és hallgatói részére, akik Pécs városában legalább 5 hónapja állandó bejelentett lakóhellyel rendelkeznek, és a pályázat benyújtásának időpontjában valamely Pécs közigazgatási területén működő állami vagy nem állami fenntartású oktatási intézményben aktív, nappali tagozatos tanulmányokat folytatnak.
A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsmentszerv: PBKIK) tagja, a CADSOL Kft. az elektromobilitás felé nyitott az elmúlt években, elektromos autók gyártását támogatja saját tervezésű termékhordozó egységeivel, külföldi megbízói megelégedésére. Nemrégiben Csehországban és Észak-Macedóniában valósítottak meg egy-egy projektet.
Újabb üzemlátogatás valósult meg a PTE MIK 8 mérnökhallgatójának részvételével a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter közreműködésével. Az Esettanulmányok kurzus keretein belül a Kresz& Fiedler Kft. pécsváradi telephelyére látogattak el a diákok, ahol a cég munkatársai bemutatták műanyag fröccsöntési technológiájukat.
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 13. héten a Magyar Közlöny 58 – 60. számai, a 14. héten a 61 – 65. számai jelentek meg.
A nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó NAV IBAN számlaszámok érvényes jegyzéke az alábbiakban megtekinthető, illetve a felület jobb oldaláról letölthető.
Az Advanced Materials & Manufacturing United for LightwEighT (AMULET) projekt célja, hogy kihasználja a kkv-k innovációs potenciálját, amelyek új értékláncokat hoznak létre azáltal, hogy elősegítik a fejlett könnyűszerkezetes anyagok elterjedését az iparban.
Háború, Covid járvány, a globális világ pólusrendszerének változása és változtatása. A technológia erőltetett fejlesztése, a társadalom erőltetett visszafejlesztése. A média uralma. Minden hat a mi életünkre. Titkon azt reméltük, a mi életünkre talán még nem. Most gyorsítva kapjuk a pofonokat, győzünk elhajolni, visszaütni egyelőre esélyünk sincs. Egy komoly, 30 éve minden vihart megélt vállalkozó egy pécsi minisztériumi egyeztetésen mondta a problémák gyors összegzését követően: „Azért vagyunk vállalkozók, hogy ezt is megoldjuk”. Húsvét üzenete a reményteli jövő és a folyamatos megújulás és megújítás képessége. Kamaránk elnökségi ülésén kiemelt téma volt a problémákra adható válaszok és a baranya megyei vállalkozások támogatása. Gyors ütemben indulunk az alább felsorolt stratégiai ügyek mentén. Ha javaslatuk van örömmel vesszük, várjuk azokat! Közbeszerzési eljárások rendjét a realitásokhoz igazítani Vis Major fogalmának tisztázása, a Vis Major érvényesítése a szerződésekben Mikrovállalkozások rezsicsökkentésének folytatása Újraindítási gyorskölcsön bevezetése, Széchenyi Kártya rendszer folytatása Visszatérítendő GINOP pályázatok rendszerének felülvizsgálata Vállalkozások felkészítése a fenntarthatósági, megújuló energiával kapcsolatos technológiák bevezetésére és fejlesztésére Megyei és kamarai Nemzetközi kapcsolatrendszer fenntartása és ápolása Európai (EEN) felület szervezése Baranyában: https://supply-chain-resilience-platform.b2match.io/signup Folyamatos szakmai egyeztetések a vállalkozókkal, a szakpolitika bevonásával. „Ha őseink is elszaladtak volna, valahányszor nehéz idők jöttek, ma üres lenne ez az ország.” – Wass Albert „Akkor fejlődünk sokat,
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.