Javaslat számlakiállítási határidő módosításának elhalasztására
Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 2020.I.1. – 2020.VI.30. között hatályos szövege szerint
Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 2020.I.1. – 2020.VI.30. között hatályos szövege szerint
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara 10 oldalas szakmai véleményének kivonata.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) annak érdekében, hogy minél pontosabb képet kaphasson a koronavírus-fertőzés gazdasági hatásairól, kérdőíves felmérést végez a hazai vállalkozások körében. Az alábbi gyorselemzés a felmérés második
Palkovics László miniszter bejelentette a gazdaságvédelmi akcióterv részleteit. Az anyag a sajtótájékoztató alapján készült, a részletekkel folyamatosan bővítjük.
A Széchenyi Kártya Program keretein belül több konstrukció közül választhatnak azok a kis- és középvállalkozók, akiknek vállalkozás a jelen helyzetben likviditási problémáikkal küzdenek.
Valamennyi kkv számára elérhető az Európai Bizottság új eszköze, mely a vállalkozások sikeresebb projekt együttműködéseit hivatott elősegíteni ingyenes – mesterséges intelligiencia alapú – fordítási szolgáltatással.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara egyik bőrkesztyű varrással foglalkozó önkéntes tagja hívta fel a figyelmünket arra, hogy az általuk gyártott és forgalmazott – a koronavírus járvány terjedése kapcsán fejlesztett –
A kamarai rendszer a vállalkozások és érintett ágazatok bevonásával készíti a javaslatcsomagokat. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alább olvasható összesített ágazati javaslatai a Kormány részére is átadásra kerültek. Számos pécsi
A fogtechnikus egyéni vállalkozó helyzete a piacon speciális, működése teljes mértékben a fogorvostól függ: jogszabályi háttér és jogosultságok korlátozása miatt kizárólag fogorvos rendelheti meg a szolgáltatásokat, termékeket. A fogorvos úgy
Rendhagyó videósorozatot indított a kamara a Pannon TV-vel együttműködve.
A Kormány által a járványügyi helyzetre való tekintettel meghozott korlátozó intézkedések egyes ágazatokat, mint például a szállodaipar vagy a vendéglátás bizonyos szereplői (pl.: kávézók, kocsmák, szórakozóhelyek stb.) ellehetetlenítettek.
Jelen helyzetben elsődleges fontosságú, hogy a vállalkozók döntéseiket valós és hiteles információk alapján hozzák meg. Többek között ennek megkönnyítése érdekében dosszié címen új felületet indított a Központi Statisztikai Hivatal. A
Gyorselemzés – 2020. 03. 24 A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) annak érdekében, hogy minél pontosabb képet kaphasson a koronavírus-fertőzés gazdasági hatásairól, kérdőíves felmérést végez a hazai vállalkozások körében. Az
A gazdaságban a működését illetően kritikus időszak következik, mely több, normális viszonyok között is jelentkező, de ebben a környezetben még jobban felerősödő jelenségeket eredményez. Ilyen a körbe-tartozás újbóli megjelenése, amely
A koronavírus terjedésének megakadályozására hozott rendelkezések a gazdasági szereplők teljes körét érintették. A személyes kontaktusok számának erőteljes lecsökkenése, a fizikai érintkezés korlátozása a teljes gazdaságra kivetítette negatív hatását.
Az egykori pécsi Gyógyszertári Központból nőtte ki magát a pécsváradi PannonPharma Kft., amelyet dr. Blazsits Gyula gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője hozott létre a cég első igazgatójával, dr. Szepesy Gáborral közösen. Az ipari termelést 1995-ben indították el. A pécsváradi üzem 2000-ben kezdte meg működését, generikus gyógyszerek gyártásával. Első saját fejlesztésű termékük 1996-ban, a ma hazánkban legnagyobb doboz számban eladott Panalgorin láz- és fájdalom csillapító tabletta volt.
Közeledik az év végi céges ajándékozási időszak, amikor sokaknál gondot jelent, hogy mivel köszönjék meg a munkatársaiknak, a partnereiknek az egész éves munkájukat. A bor – akár céges logóval ellátva – még mindig jó választásnak bizonyul, emellett kedvelt ajándék a vállalkozás működési területéhez illeszkedő logózott ajándéktárgy, azonban az utóbbi években mind többen keresik a helyi termékeket ünnepi csomagolásban. Kovács Boglárka Dórával, a Villányi Borvidék marketingvezetőjével arról beszélgettünk, hogy év vége felé megélénkül-e az egyesületi tagok termékei, szolgáltatásai iránt a kereslet,
Puch Eszter és Puch-Hardy Orsolya személyében két új tulajdonosa is van a KidsOasis védjegynek. A KidsOasis 2013-ban alakult az akkor még korántsem ennyire gyerekközpontú utazási piacon. A korábbi tulajdonosai a gyerekbarát szolgáltatások magyarországi népszerűsítését, a szálláshelyek ennek megfelelő minősítését és a szálláshely-szolgáltatások az utazók felé érthető nyelven való ismertetését tűzte ki célul. Ez a folyamat a Covidig tökéletesen működött, a világjárvány azonban, mint oly sok mindent, ezt a vállalkozást is kicsit háttérbe szorította. A két új tulajdonossal a védjegy új
Több mint 600 futó és több mint 200 fő látogató részvételével rendezte meg a hagyományokhoz hűen szeptember végén a Holcim Magyarország Kft. jótékonysági futóversenyét és nyílt napját a Királyegyházi Cementgyárban. Az „Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc–Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában zajlott. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.
Alig pár hét és itt a következő fontos határidő, ami további feladatokat is jelent minden a 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló jogszabály (Kibertantv ) által érintett szervezet életében.
Gondolkodtál már azon, hogy a jelenlegi marketing stratégiád vajon megállja-e a helyét a marketing piacon? Vagy egyáltalán, amit Te stratégiának gondolsz, az valóban az is? Az RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség szakértői egy olyan bárki számára elérhető videósorozatot hoztak létre, amivel Te is felmérheted a stratégiád helyzetét és új szakértői látásmódra tehetsz szert. Berek Péter, az RG-STÚDIÓ értékesítői vezetője arról mesélt, miért válik ez minden vállalkozás hasznára majd, akár már az év végi hajrában (is)!
Hogyan lehet megszerezni a vevők figyelmét 2024-ben? Hogyan szólítsuk meg a potenciális vevőket eredményesebben, mint a konkurencia? Hogyan használjuk fel a mesterséges intelligenciát a mindennapi marketinghez? Ezekre a kérdésekre ad válaszokat és megvalósítható megoldásokat a marketing szövegírás workshop. Szilágyi Tímea marketing szövegíró bevezeti az érdeklődőket a hatékony, vevőszerző szövegek világába.
Az új jogcímkód megoldja az MKIK által a NAV és a NEAK felé is jelzett problémát: azonos jogcímkóddal ugyanis a NEAK rendszerében nem látszott az azonos munkáltatónál keletkezett párhuzamos jogviszonyok mindegyike.
A személyi jövedelemadóról szóló – többször módosított – 1995. évi CXVII. törvény 82. § (2) bekezdése arra kötelezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy havonta tegye közzé a tárgyhónapban a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárat.
A Strauss Metal Kft. sikeres pályázatával 125,27 millió Ft feltételesen vissza nem térítendő támogatásban részesült, amelyet technológiai korszerűsítésre, hatékonyságnövelésre, ingatlanfejlesztésre, valamint megújuló energiaforrások alkalmazására fordítottak.
Indul „A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül” című GINOP_Plusz-3.2.1-21-2021-00001 program. Az összesen 70 milliárd forint kerettel meghirdetett Programba kérelem ismét benyújtható, a program részletei az aktuális Hirdetményben találhatóak. A támogatás célja, hogy a feltételeknek megfelelő vállalkozásoknak továbbadott támogatást nyújtson a munkahelyi képzések megvalósításához, ezzel növelve a termelékenységüket. Ennek érdekében a munkaadók az állami foglalkoztatási szervként eljáró kormányhivatalhoz benyújtott kérelem alapján támogatást kaphatnak. A munkáltatók az alábbi 4 képzés típusba tartozó képzésekre vonatkozóan nyújthatnak be kérelmet az állami foglalkoztatási szervhez: Szakmai ismeretre irányuló képzés Soft skill képzés Információs és kommunikációs (IKT) technológiákra irányuló képzés Nyelvi képzés A Felhívás alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium, Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok által alkotott konzorcium a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló 2020. évi CXXXV. törvény továbbá a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról szóló 100/2021. (II. 27.) Korm. rendelet felhatalmazása alapján feltételesen vissza nem térítendő támogatásként nyújtja. A program forrását az Európai Szociális Alap+ és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. Támogatás a harmadik meghirdetési szakaszban képzési költségre, bértámogatásra, továbbá mikro- és kisvállalkozások esetében szakmai megvalósítói költségekre igényelhető. Forrás és további információ
Taggyűlést tartott a kamara által menedzselt Építőipari Technológiai Klaszter (ÉTK).
Mennyi tanulóval köthetnek Szakképzési munkaszerződést?
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Kitüntetési Rendje alapján a kamara elnöksége dönt a kamarai díjak kitüntetettjeiről. A kitüntetésekre számos javaslat érkezett a kamarai testületek és tisztségviselők részéről.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint 9 vármegyei területi kamara szakmai kerekasztal rendezvényeket szervezett 2023 év során „Jó gyakorlatok a szakképzésben” címmel.
66 szakmában / szakképesítésben indult a 2023/24-es tanév Szakma Kiváló Tanulója Verseny és Országos Szakmai Tanulmányi Verseny a nappali tagozaton végzős diákok számára.
A Pécsi Gloves International (PGI), a neves Karma Pécsi Kesztyű gyártója hozzájárult a nagy várakozást megelőző sci-fi, a „Dűne 2” létrehozásához.
A Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) nemzetközi pályázati programja kkv-k és startupok számára.
Az alábbiakban olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nemzetközi gazdasági hírlevele, melyben az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírek az alábbi csatolt dokumentumban országonkénti bontásban találhatóak meg. Nemzetközi Gazdasági Hírlevél 2024.02.29. MKIK Külgazdasági hírek
Baranya turisztikai vállalkozásai is részt vettek a 46. Utazás Kiállításon a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett közösségi standon. Közös cél, hogy Pécset és Baranyát vonzóbbá és népszerűbbé tegyük a belföldi és külföldi utazók körében. Ennek egyik módja, hogy már akkor „megkínáljuk” az utazást tervezőket a térségi programokkal, amikor még csak a szállások között keresgélnek.
Idén már 6 ágazatban 609 gyerek 203 csapatban nevezett be a kamarai szakmaismereti versenyeinkre. Az első forduló február első napján kezdődött és továbbra is szakmaismereti kérdőívet kellett kitölteniük a versenyzőknek az online térben. Az összetett, színes, játékos fejtörőket tartalmazó a kérdőívet 609 gyerek töltötte ki szinte hibátlanul, így a második fordulóban nagyon sok csapat továbbjutott. A kérdésekkel arra ösztönöztük a gyerekeket, hogy kutassanak az interneten, sőt egy-egy kérdés megválaszolásához biztosan kellett nagyobb testvér, szülő, szaktanár segítségét is kérni. A második fordulóban pályamunkát kell készíteniük a gyermekeknek iskolai/otthoni körülmények között. A Gép-ésszel versenyen fogaskerék meghajtású körhintát, az Épít-ésszel versenyen kis házikót, építményt, a Villany-Ász versenyen napelemes helikoptert kell összeszerelniük, az Autómánia verseny pályamunkája pedig egy pneumatikus targonca. A feladat megoldásához a csapattagoknak fúrni, fűrészelni, csavarni, ragasztani, vágni, mérni, számolni kell, közben megismerkednek az elektronika, a gépészet működésének elveivel, az építőiparban. A zsűri az értékeléskor a pályamunkák, építmények precizitását, a szakmaiságát, és az összeállítás esztétikus megjelenését egyaránt vizsgálni fogja Az Ide-süss! vendéglátás versenyünkön Baranya vármegye gasztronómiájában kell elmélyedniük a versenyzőknek és egy menüsort kell összeállítani.. Idén is hoztunk egy újdonságot! A turisztikai versenyünknek Turizmustra neved adtuk. A második fordulóban egy kétnapos baranyai programot kell megtervezniük a csapatoknak. Nagyon várjuk a megoldásokat, egy
Copyright © 2024 Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara – Adatkezelési tájékoztató – Közérdekű adatok – Kapcsolat