Változások a kamarai ügyfélszolgálatban
A koronavírus okozta helyzet miatt a kamarai ügyfélfogadási rendet határozatlan ideig megváltoztatjuk!
A koronavírus okozta helyzet miatt a kamarai ügyfélfogadási rendet határozatlan ideig megváltoztatjuk!
Az elmúlt néhány hétben a koronavírus egyre több országban jelent meg, és jelenleg már Magyarországon is kimutatásra került. A fertőzés terjedése erőteljes hatást gyakorolhat a világgazdaságra, így természetesen hazánk gazdaságára
Készült: 2020.03.11. Az alábbi rövid tájékoztató a koronavírus járvány kockázatainak minimalizálását célozza. Az alábbi szabályok betartásával a járvány kiterjedésének esélye radikálisan csökkenthető.
Megjelent az Enterpise Europe Network – a világ legnagyobb nemzetközi vállalkozásfejlesztési hálózatának legfrissebb összegzése a jelenleg elérhető, kreatív ipari pályázati, támogatási és nemzetközi üzleti partnerkeresési lehetőségekről. A hálózat kifejezetten ezzel
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kétfordulós pályázatot hirdet a „MAGYAR KÉZMŰVES REMEK” elismerő cím elnyerésére.
Megtartotta évi első összejövetelét a kamara szigetvári elnöksége. Az elmúlt időszak áttekintése mellett a fő téma az idei év feladatainak megbeszélése volt.
A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjában (PTE SzKK) zajló kutatások és a gazdasági szereplők által felmerült igények ezentúl több platformon is találkoznak, mivel a kutatóközpont Innovációs és Ipari Tanácsadó Testülete
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara fontosnak tartja, hogy a vállalkozások az aktuális gazdasági és társadalmi változásokról és kihívásokról minél hamarabb értesüljenek, és azokra lehetséges megoldási javaslatokat kaphassanak. Ennek érdekében az
Mindkét testület februárban tartotta idei első ülését, melyet céglátogatással is egybekötöttek.
Az újjá alakult testület eljárási ügyintézési határidejének rövidítését szolgálja az elektronikus kapcsolattartás bevezetése.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Kitüntetési Rendje alapján a kamara elnöksége dönt a kamarai díjak kitüntetettjeiről. A kitüntetésekre számos javaslat érkezett a kamarai testületek és tisztségviselők részéről.
A HR területeken dolgozók fejében is gyakran összekeverednek a coaching és mentoring fogalmak. A Humán klub tagjai februári ülésükön többek között ezek jelentését is pontosították.
Az IT és TI pályaorientációs rendezvénysorozat második állomásán különleges előadások keretében ismerkedhettek meg a diákok az informatikai pályákkal a Széchenyi István Gimnáziumban december 14-én.
A Siklósi Thermal Kft. üzemelteti a siklósi termálfürdőt és Hotel Castello-t. Főleg esztétikai fejlesztéseket végeznek és végeztek a közelmúltban, illetve a vendégek tájékoztatására szolgáló kivetítőt helyeztek el a fürdő és
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara fontosnak tartja, hogy a helyi vállalkozások üzleti közösségeket és partnerségeket tudjanak kialakítani, melyben a kamara sokszor közvetítő szerepet vállal. Több szegmensben, köztük a hatékonyabb közlekedés
Az egykori pécsi Gyógyszertári Központból nőtte ki magát a pécsváradi PannonPharma Kft., amelyet dr. Blazsits Gyula gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője hozott létre a cég első igazgatójával, dr. Szepesy Gáborral közösen. Az ipari termelést 1995-ben indították el. A pécsváradi üzem 2000-ben kezdte meg működését, generikus gyógyszerek gyártásával. Első saját fejlesztésű termékük 1996-ban, a ma hazánkban legnagyobb doboz számban eladott Panalgorin láz- és fájdalom csillapító tabletta volt.
Közeledik az év végi céges ajándékozási időszak, amikor sokaknál gondot jelent, hogy mivel köszönjék meg a munkatársaiknak, a partnereiknek az egész éves munkájukat. A bor – akár céges logóval ellátva – még mindig jó választásnak bizonyul, emellett kedvelt ajándék a vállalkozás működési területéhez illeszkedő logózott ajándéktárgy, azonban az utóbbi években mind többen keresik a helyi termékeket ünnepi csomagolásban. Kovács Boglárka Dórával, a Villányi Borvidék marketingvezetőjével arról beszélgettünk, hogy év vége felé megélénkül-e az egyesületi tagok termékei, szolgáltatásai iránt a kereslet,
Puch Eszter és Puch-Hardy Orsolya személyében két új tulajdonosa is van a KidsOasis védjegynek. A KidsOasis 2013-ban alakult az akkor még korántsem ennyire gyerekközpontú utazási piacon. A korábbi tulajdonosai a gyerekbarát szolgáltatások magyarországi népszerűsítését, a szálláshelyek ennek megfelelő minősítését és a szálláshely-szolgáltatások az utazók felé érthető nyelven való ismertetését tűzte ki célul. Ez a folyamat a Covidig tökéletesen működött, a világjárvány azonban, mint oly sok mindent, ezt a vállalkozást is kicsit háttérbe szorította. A két új tulajdonossal a védjegy új
Több mint 600 futó és több mint 200 fő látogató részvételével rendezte meg a hagyományokhoz hűen szeptember végén a Holcim Magyarország Kft. jótékonysági futóversenyét és nyílt napját a Királyegyházi Cementgyárban. Az „Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc–Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában zajlott. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.
Alig pár hét és itt a következő fontos határidő, ami további feladatokat is jelent minden a 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló jogszabály (Kibertantv ) által érintett szervezet életében.
Gondolkodtál már azon, hogy a jelenlegi marketing stratégiád vajon megállja-e a helyét a marketing piacon? Vagy egyáltalán, amit Te stratégiának gondolsz, az valóban az is? Az RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség szakértői egy olyan bárki számára elérhető videósorozatot hoztak létre, amivel Te is felmérheted a stratégiád helyzetét és új szakértői látásmódra tehetsz szert. Berek Péter, az RG-STÚDIÓ értékesítői vezetője arról mesélt, miért válik ez minden vállalkozás hasznára majd, akár már az év végi hajrában (is)!
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 31. héten a Magyar Közlöny 78 – 79. számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2024/78. Megjelent: 2024. 07. 29. Új jogszabályok 197/2024. (VII. 29.) Korm. rendelet a Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről Szóló Egyezmény elektronikus fuvarlevélről szóló kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetéséről Hatályos: 2024. 07. 30., 2024. 10. 27. 198/2024. (VII. 29.) Korm. rendelet a Magyarország Kormánya és az Örmény Köztársaság Kormánya közötti gazdasági együttműködési megállapodás kihirdetéséről Hatályos: 2024. 07. 30., 2024. 08. 28. 199/2024. (VII. 29.) Korm. rendelet a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok nemzetbiztonsági célú és rendeltetésű építményeit érintő állami építési beruházásokra vonatkozó eltérő rendelkezésekről Hatályos: 2024. 07. 30. 200/2024. (VII. 29.) Korm. rendelet a jogszabályok preambulumával összefüggő követelmények érvényesítésével összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról Hatályos: 2024. 07. 30. 201/2024. (VII. 29.) Korm. rendelet egyes köznevelési kérdésekkel összefüggő kormányrendeletek módosításáról Hatályos: 2024. 07. 30., 2024. 08. 01., 2024. 09. 01., 2025. 01. 01. 202/2024. (VII. 29.) Korm. rendelet egyes továbbadott támogatást kihelyező szervi feladatok ellátását szabályozó kormányrendeletek módosításáról Hatályos: 2024. 07. 30.
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 31. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2024. (VII. 29.) Megjelent: 2024. 07. 29. Új jogszabályok AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2024. június 24-i (EU) 2024/1991 RENDELETE a természet helyreállításáról és az (EU) 2022/869 rendelet módosításáról Hatályos: 2024. 08. 18. A TANÁCS 2024. július 26-i (EU) 2024/2070 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló (EU) 2017/1509 rendelet végrehajtásáról Hatályos: 2024. 07. 30. A TANÁCS 2024. július 26-i (EU) 2024/2074 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 267/2012/EU rendelet végrehajtásáról Hatályos: 2024. 07. 30. A BIZOTTSÁG 2024. július 26-i (EU) 2024/2018 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE az Európai Unió Vasúti Ügynöksége részére fizetendő díjak és a díjfizetésre vonatkozó feltételek felülvizsgálatáról Hatályos: 2024. 08. 18. A BIZOTTSÁG 2024. július 26-i (EU) 2024/2020 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE az (EU) 2020/2235 végrehajtási rendelet III. mellékletének a bizonyos állatkategóriák és bizonyos, emberi fogyasztásra szánt állati eredetű termékek szállítmányainak az Unióba történő beléptetésére vonatkozó bizonyítványminták tekintetében történő módosításáról és helyesbítéséről, valamint az (EU) 2024/399 végrehajtási rendelet helyesbítéséről Hatályos: 2024. 07. 30. A BIZOTTSÁG
Már több mint fél éve van velünk az új K+F adókedvezmény és lassan az innovációban érdekelt vállalkozóknak el kell dönteniük, hogy az új vagy a régi adókedvezmény-csomag szerint fizetnek majd adót az év végén. Viszont a szabályozás komplexitása és a különböző kedvezmények összefüggései miatt sokszor nem egyszerű a választás. Miben tud többet az új kedvezmény? Az új adókedvezmény (amely szerint az ezt választó adózók az elszámolható költségeik 10%-át jogosultak a társasági adójukból visszatartani) legnagyobb újdonsága, hogy ezzel az adózó akár a teljes számított társasági adókötelezettségét is lenullázhatja. Ez lényeges előrelépés a többi társasági adókedvezményhez képest, amelyeknél maximálva van a kedvezmény érvényesíthetőségének mértéke (pl. a fejlesztési adókedvezmény esetében legfeljebb a társasági adó 80%-áig csökkenthető az adókötelezettség). Emellett az új K+F kedvezmény rendkívüli vonzereje az is, hogy amennyiben az adózó valamely évben nem tudta érvényesíteni az adókedvezményt (mert pl. nem volt nyereséges), úgy a fel nem használt adókedvezményt a következő három évre átgörgetheti, azt követően pedig annak kiutalását kérheti az adóhatóságtól. Előnyösebb az új K+F kedvezmény az elszámolható költségek körének szempontjából is. Míg a „régi”, a társasági adóalap csökkentésén alapuló kedvezmény esetén figyelembe vehető (azaz az ún. elszámolható) költségek köre korlátozottabb, addig ezen elszámolható költségek körét az új K+F kedvezmény tágabbra nyitja.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít az online térben elkövetett csalások megelőzésére. A célok elérése érdekében szükséges, hogy a baranyai cégekhez is eljussanak azok a tanácsok, információk, amelyek az áldozattá válás elkerülésében segítik a vállalatokat.
Célt ért kamaránk az MVM-hez és az Energiaügyi Minisztériumhoz az érintett vállalkozások nevében eljuttatott panasza. Augusztus elsején megjelent egy közlemény, amely szerint az MVM azon ügyfelek esetében, akik elmulasztották a nyilatkozattételt az ellátási felárat elengedi, amennyiben az ügyfél az egyetemes szolgáltatásra való jogosultságát utóbb igazolja. EM: Az MVM korrigálja az igazolt mikrovállalkozások gáz- és áramszámláit | hirado.hu Ehhez a következő nyomtatványok kitöltésére és visszaküldésére van szükség: KSG-ESZ-NY-01-04-07 Felhasznaloi_jognyilatkozat_egyetemes_villamosenergia_szolgaltatas_igenybevetele_celjabol_MVM_ESZ_2024 Nyilatkozat-kisfeszf-vetelezesrol-es-fh-helyek-egyuttes-csatlakozasi-teljesitmenyerol Nyilatkozat-mikrovallalkozasnak-minosulesrol-egyetemes-szolgaltatashoz Amennyiben az ügyfél szeretne ismételten egyetemes szolgáltatásban vételezni, úgy vele újból szerződés köthető, ha ezt az azóta kötött kereskedelmi szerződése is lehetővé teszi. Az erre szolgáló meghatalmazás: N_227_04_Meghatalmazas_fennallo_kereskedelmi_szerzodes_felmondasara_nem _lakossagi_ESZ_MVM_2021
Várjuk jelentkezésüket képzésünkre, melynek elvégzésével a tanúsítvánnyal rendelkező személy tanulókat képezhet az iskolai rendszerű szakképzésben duális partnernél.
Hiába vagyunk túl több hőhullámon, a NIS2/Kibertantv felkészülés nyárra is tartogat tennivalókat. Az érintett cégeknél sajnos az idei melegben nincs uborkaszezon.
Kamarai tagunk, az iFinance Vállalati Pénzügyek Kft., a pénzügyi szolgáltatások szakértője, és a technológiai innovációiról híres Hardbit Kft. egyesítették erőiket, hogy egyedülálló megoldást kínáljanak a webshop tulajdonosok számára. Az együttműködés célja, hogy egy integrált és hatékony megoldást nyújtsanak webshop tulajdonos ügyfeleiknek a napi működés során felmerülő kihívások kezelésében. Milyen problémára nyújt megoldást? Az iFinance elismert pénzügyi tanácsadó és könyvelő cég, amely a kis- és középvállalkozások pénzügyi folyamatait segíti a legmagasabb szinten. Csak egyvalamit gondoljunk végig a sok problémából! Egy webshop naponta akár több száz árucikket is elad különböző vásárlóknak, más-más áron. Ennek a lekezelése, könyvelése borzasztó időigényes feladat. És most csak egyet említettünk. – mondja Fazekas Fanni, az iFinance Kft. cégvezetője. Ennek okán elkezdtük a Hardbit Kft. Frézer Vállalatirányítási Rendszerét saját ügyfeleink körében is ajánlani és használni. Az automatikus számlázás és a pénzügyi folyamatok digitalizálása révén a rendszer jelentősen csökkenti az adminisztratív terheket, minimalizálja a hibák lehetőségét, és lehetővé teszi, hogy a vállalkozók arra koncentráljanak, ami igazán fontos: a vállalkozásuk növekedésére. Az iFinance pénzügyi szakértelme és tanácsadói szolgáltatásai kiegészítik a Hardbit technológiai megoldásait. Az automatizált könyvelési rendszerek és a digitális alapú pénzügyi szolgáltatások révén az iFinance biztosítja, hogy az ügyfelek pénzügyei mindig rendezettek és naprakészek legyenek. A pécsi székhelyű Hardbit
Fiatal vállalkozó vagy egy start-up ötlettel? Szenvedélyesen szeretnéd megoldani a globális kihívásokat, miközben az európai értékeket és elveket is tiszteletben tartod? Ha igen, akkor ez a felhívás neked szól.
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 30. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2024. (VII. 22.) Megjelent: 2024. 07. 22. Új jogszabályok A TANÁCS 2024. július 22-i (EU) 2024/2008 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE a súlyos emberi jogi jogsértések és visszaélések elleni korlátozó intézkedésekről szóló (EU) 2020/1998 rendelet végrehajtásáról Hatályos: 2024. 07. 22. A BIZOTTSÁG 2024. július 19-i (EU) 2024/1999 RENDELETE árpaőrleményre vonatkozó vámkontingenseknek az Unió és Ukrajna közötti társulási megállapodás értelmében az ukrán termékekre alkalmazandó kereskedelmi engedményeket kiegészítő ideiglenes kereskedelemliberalizációs intézkedésekről szóló (EU) 2024/1392 európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján történő bevezetéséről és kezeléséről Hatályos: 2024. 07. 22. A BIZOTTSÁG 2024. július 19-i (EU) 2024/1995 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE a portugál borágazatban a 2024/2025-ös gazdasági évi piaci zavarok kezelésére irányuló ideiglenes rendkívüli krízislepárlási intézkedésről Hatályos: 2024. 07. 22. A BIZOTTSÁG 2024. július 19-i (EU) 2024/1976 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE a Kínai Népköztársaságból származó nátrium-glutamát behozatalára vonatkozó (EU) 2021/633 végrehajtási rendelettel bevezetett dömpingellenes intézkedéseknek a Malajziában feladott, akár Malajziából származóként, akár nem ilyenként bejelentett nátrium-glutamát behozatalával megvalósuló esetleges kijátszására vonatkozó vizsgálat megindításáról, valamint e behozatalok nyilvántartásbavételi kötelezettségének előírásáról Hatályos: 2024. 07. 23.
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 30. héten a Magyar Közlöny 77. száma jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2024/77. Megjelent: 2024. 07. 23. Új jogszabályok 35/2024. (VII. 23.) MNB rendelet a jegybanki alapkamat mértékéről Hatályos: 2024. 07. 24. 36/2024. (VII. 23.) MNB rendelet az „Árpád-házi Szent Kinga” arany emlékérme kibocsátásáról Hatályos: 2024. 07. 24. 37/2024. (VII. 23.) MNB rendelet az „Árpád-házi Szent Kinga” rézötvözetű emlékérme kibocsátásáról Hatályos: 2024. 07. 24. 8/2024. (VII. 23.) MK rendelet a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 17/2022. (XII. 1.) MK rendelet tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos címrendi kiegészítéssel összefüggő módosításáról Hatályos: 2024. 07. 24. 30/2024. (VII. 23.) BM rendelet egyes gyermekvédelmi és szociális tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról Hatályos: 2024. 07. 24., 2024. 09. 01., 2025. 01. 01. 13/2024. (VII. 23.) HM rendelet az önkéntes tartalékos jogállásról Hatályos: 2024. 07. 24. 15/2024. (VII. 23.) AB határozat a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvényben a szálláshely-szolgáltatást igénybe vevők adatszolgáltatásával kapcsolatos mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapításáról
A Magyar Közlöny 2024. június 17-i 65. számában megjelent a Kormány 129/2024. (VI. 17.) Korm. rendelete a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet módosítása
Az augusztus 3-4-ei Triatlon Utánpótlás, Váltó és Para Országos Bajnokság és Olimpiai Reménységek Versenye (Triatlon OB) keretein belül, a PSN Zrt. megrendezi a céges csapatversenyt, amelynek célja a sportág népszerűsítése és a sportos életmód terjesztése. Ebbe szeretnének bevonni pécsi cégeket, vállalkozásokat. Azon pécsi cégek jelentkezését várják, akik szeretnék kipróbálni magukat egy változatos, izgalmas versenyben. Míg korábban váltóversenyt rendeztek, idén a háromfős csapatok minden tagjának teljesítenie kell a 200 méter úszásból, 4 kilométer kerékpározásból és 1 kilométer futásból álló versenyt. A rajt szombaton 14:05-kor lesz, Tüskésréten. További információ Útlezárás és változás a helyi járatú autóbusz-közlekedésben a Triatlon OB ideje alatt
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal keretén belül működő Euroguidance Magyarország Központ 2024-ben ötödik alkalommal hirdette meg a Euroguidance Pályatanácsadói Díjat, amelyre az ország egész területéről érkeztek pályázatok.
Miért halljuk olyan sokat azt a Dél-Dunántúlon, hogy középiskolás diákok és az egyetemi hallgatók más városban vagy külföldön képzelik el a jövőjüket? Magyarország erős befektetések bevonzásában, viszont a fiatalok sokszor nem itthon tervezik a karrierjüket. A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán felvehető Esettanulmányok kurzus bemutatja a hallgatóknak a régió nemzetközi színvonalú innovatív vállalkozásainál kínálkozó lehetőségeket. A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter aktívan támogatja a kurzust előadók biztosításával. A következőkben a legutóbbi kurzus üzemlátogatásait szeretnénk bemutatni.
Copyright © 2024 Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara – Adatkezelési tájékoztató – Közérdekű adatok – Kapcsolat