Év vége Mohácson
A kamara mohácsi elnöksége idén már nem, a januártól életbe lépő változásokról viszont a következő év elején szervez tájékoztató fórumot. A helyi ügyfélszolgálat a következő héten még várja azon vállalkozásokat,
A kamara mohácsi elnöksége idén már nem, a januártól életbe lépő változásokról viszont a következő év elején szervez tájékoztató fórumot. A helyi ügyfélszolgálat a következő héten még várja azon vállalkozásokat,
A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, Bakony-Balaton Mechatronikai és Járműipari Klaszter és Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter közös szervezésében kamarai és klasztertalálkozót tartottak Pécsett 2019. november 21-én.
Idén harmadik alkalommal szervezte meg a kamara IT Bizottsága azt a pályaorientációs előadás-sorozatot, melynek célja, hogy a fiataloknak bemutassa az informatikai szakmák szépségeit. A nagy érdeklődés miatt a terem kicsinek
Több vállalkozás is felkereste a napokban a kamara mohácsi ügyfélszolgálatát, akik a helyi kormányablakban kapott határozat alapján adatmódosítást mulasztottak el bejelenteni. Az építőipari kivitelezői tevékenységet folytató vállalkozásoknak ezt két nyilvántartásban
Az Európai Hulladékcsökkentési Héten, 2019. november 16-tól újra elindul a „Passzold vissza Tesó”, avagy mobiltelefonnal a csimpánzokért és a gorillákért! – kampány.
KamarAAkadémia elnevezésű képzéssorozatunk 2017 őszén indult, mely a megyében és a dél-dunántúli régióban működő KKV-k versenyképességének javítása, valamint a működésük és fejlődésük támogatásához szükséges elméleti és gyakorlati tudás, ismeretek, naprakész
Magyarországon 2004-ben indult a nemzetközi Superbrands program, mely mára nem csak a marketing és kommunikációs szakma igazodási pontjává vált, hanem a széles nagyközönség számára is ismert védjegy, minőségjelző, tudatosságra nevelő,
Az érdeklődők a kamara Humán klubjának legutóbbi rendezvényén egy olyan módszerrel ismerkedhettek meg, mellyel könnyebb a kommunikáció, a megértés, a problémamegoldás.
Sikeresen lezajlott november 12-én, kedden a kamara székházában megrendezésre kerülő Oto-Tex Roadshow.
Régi kamarai tagunk, a szigetvári Kocsmáros Bt. által működtetett Flórián Vendéglő új profillal bővíti szolgáltatási körét.
2019. ősszel is folytatja a megkezdett munkát a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara (PBKIK) Munkavédelmi klubja.
Megyei és helyi kitüntetésekre szóló javaslatokról, vállalkozói fórumról a következő évre tervezett programokról született döntés a kamara mohácsi elnökségének november 5-én tartott ülésén.
Az ITM tavaszi roadshow-jának pécsi helyszínét a kamara biztosította, ahol lehetőségük volt a meghívott vállalkozásoknak, hogy személyesen György Lászlóval, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárával egyeztessenek az akkor még
2019. szeptember 1-jétől elsősorban kamarai gyakorlati oktatói tanúsítvánnyal rendelkező szakemberek foglalkozhatnak tanulókkal a duális szakképzésben, így idén a mesterképzéssel párhuzamosan elindultak a kamara szervezésében a gyakorlati oktató-képzések is.
Soron következő elnökségi ülésére hívta meg a kamara mohácsi elnöksége, a város polgármesterét. Aktuális feladatok megbeszélése mellett, várhatóan szó lesz még, Mohács gazdaságát érintő elképzelésekről.
Az egykori pécsi Gyógyszertári Központból nőtte ki magát a pécsváradi PannonPharma Kft., amelyet dr. Blazsits Gyula gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője hozott létre a cég első igazgatójával, dr. Szepesy Gáborral közösen. Az ipari termelést 1995-ben indították el. A pécsváradi üzem 2000-ben kezdte meg működését, generikus gyógyszerek gyártásával. Első saját fejlesztésű termékük 1996-ban, a ma hazánkban legnagyobb doboz számban eladott Panalgorin láz- és fájdalom csillapító tabletta volt.
Közeledik az év végi céges ajándékozási időszak, amikor sokaknál gondot jelent, hogy mivel köszönjék meg a munkatársaiknak, a partnereiknek az egész éves munkájukat. A bor – akár céges logóval ellátva – még mindig jó választásnak bizonyul, emellett kedvelt ajándék a vállalkozás működési területéhez illeszkedő logózott ajándéktárgy, azonban az utóbbi években mind többen keresik a helyi termékeket ünnepi csomagolásban. Kovács Boglárka Dórával, a Villányi Borvidék marketingvezetőjével arról beszélgettünk, hogy év vége felé megélénkül-e az egyesületi tagok termékei, szolgáltatásai iránt a kereslet,
Puch Eszter és Puch-Hardy Orsolya személyében két új tulajdonosa is van a KidsOasis védjegynek. A KidsOasis 2013-ban alakult az akkor még korántsem ennyire gyerekközpontú utazási piacon. A korábbi tulajdonosai a gyerekbarát szolgáltatások magyarországi népszerűsítését, a szálláshelyek ennek megfelelő minősítését és a szálláshely-szolgáltatások az utazók felé érthető nyelven való ismertetését tűzte ki célul. Ez a folyamat a Covidig tökéletesen működött, a világjárvány azonban, mint oly sok mindent, ezt a vállalkozást is kicsit háttérbe szorította. A két új tulajdonossal a védjegy új
Több mint 600 futó és több mint 200 fő látogató részvételével rendezte meg a hagyományokhoz hűen szeptember végén a Holcim Magyarország Kft. jótékonysági futóversenyét és nyílt napját a Királyegyházi Cementgyárban. Az „Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc–Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában zajlott. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.
Alig pár hét és itt a következő fontos határidő, ami további feladatokat is jelent minden a 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló jogszabály (Kibertantv ) által érintett szervezet életében.
Gondolkodtál már azon, hogy a jelenlegi marketing stratégiád vajon megállja-e a helyét a marketing piacon? Vagy egyáltalán, amit Te stratégiának gondolsz, az valóban az is? Az RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség szakértői egy olyan bárki számára elérhető videósorozatot hoztak létre, amivel Te is felmérheted a stratégiád helyzetét és új szakértői látásmódra tehetsz szert. Berek Péter, az RG-STÚDIÓ értékesítői vezetője arról mesélt, miért válik ez minden vállalkozás hasznára majd, akár már az év végi hajrában (is)!
A kamarai partnerséggel és Európai Uniós támogatással megvalósuló nemzetközi CURIOST projekt keretében kaphatnak szakmai támogatást. A projekt lehetővé teszi a KKV-k számára, hogy kiaknázzák potenciáljukat az innovatív, fenntartható termékfejlesztésben és profitálhassanak az üzleti esettanulmányok összehangolásából. Országonként négy cég vehet majd részt a pilot programban, nemzetközi workshopokon és részesülhet kiemelt szakmai támogatásban fenntartható termékfejlesztésük során. További húsz kkv kap támogatást körkörös üzleti modell bevezetéséhez. Kulcságazatok: mechanika és mechatronika, csomagolástechnika, műanyagipar, építőipar Projekt partnerek: 7 közép-európai ország (AT, DE, HR, HU, IT, PL, SK) 11 partner: kamarák, klaszterek, egyetemek, kutatási szervezetek és szakmai innovatív támogató szervezetek. A projekt partnerek egymást kiegészítő szakértelemmel és tapasztalattal rendelkeznek a termékfejlesztés, az üzleti innováció, a körkörös gazdaság és a környezetvédelem területén. A projektindító rendezvényt június 17-19-ig tartják Pozsonyban. Projekt hossza: 30 hónap További információ: Tóth Edina
Az alábbiakban olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nemzetközi gazdasági hírlevele, melyben az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírek az alábbi csatolt dokumentumban országonkénti bontásban találhatóak meg. Nemzetközi Gazdasági Hírlevél 2024.06.06 MKIK Külgazdasági hírek
A 4. minőségügyi témájú eseményre került sor május 28-án a kamarában. Ezúttal a mindenkit érintő minőségkultúra témájára esett a választás. Béda Károly (MAVASZK Kft.), a klub egyik vezetője meghívására Szanyi Gábor, a CAADEX Kft. ügyvezetője osztotta meg a tapasztalatait a résztvevőkkel, akikkel egy jó beszélgetés bontakozott ki.
A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló 2023. évi XXIII. törvény kiberbiztonsági felügyeleti jogkörrel ruházta fel az Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát azon a vállalatok, szervezetek vonatkozásában, amelyek a társadalom és a gazdaság működése szempontjából alapvető szolgáltatásokat, illetve a digitalizáció fejlődése miatt nélkülözhetetlen infrastrukturális szolgáltatásokat nyújtanak. A törvényben meghatározott szervezeteknek első feladata, hogy nyilvántartásba vetessék a szervezetüket a hatóságnál. Nem egyszerű azonban eldönteni, hogy kik azok, akikre a regisztrációs kötelezettség vonatkozik. Érintett szervezet, aki: Mikro- vagy Kisvállalkozás és az alábbi tevékenységet végzi (vagy abban érintett): elektronikus hírközlési szolgáltató bizalmi szolgáltató DNS-szolgáltatást nyújtó szolgáltató legfelső szintű domainnév-nyilvántartó domainnév-regisztrációt végző szolgáltató Közép- vagy nagy vállalat (50 főnél több munkavállaló vagy 10 Millió Euró feletti éves árbevétel) és: Kibertantv. 1. melléklete szerint kiemelten kockázatos ágazatokban működő szolgáltató vagy szervezet: Energetika Közlekedés Egészségügy Ivóvíz, szennyvíz Hírközlési szolgáltatás Digitális infrastruktúra Kihelyezett IKT szolgáltatások Űralapú szolgáltatások Kibertantv. 2. melléklete szerint kockázatos ágazatokban működő szolgáltató vagy szervezet Postai és futárszolgálatok Élelmiszer előállítása, feldolgozása és forgalmazása (az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény szerint élelmiszer-vállalkozás) Hulladékgazdálkodás Vegyszerek előállítása és forgalmazása Gyártás Orvostechnikai eszközök és in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközök gyártása Számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása Villamos berendezések gyártása Máshova nem sorolt gépek és berendezések gyártása Gépjárművek, pótkocsik és
A teljes foglalkoztatottság elérése, valamint a fiatalkori inaktivitás csökkentése, a korai munkatapasztalat- és munkajövedelem-szerzés elősegítése érdekében a Kormány 2024. június 17-től ismételten meghirdeti a ,,Nyári diákmunka 2024.” munkaerőpiaci programot, amelynek keretében bértámogatást nyújt a hirdetményben megjelölt feltételeknek megfelelő munkáltatók részére a 16-25 éves, nappali tagozaton tanuló diákok és egyetemi hallgatók nyári foglalkoztatásához.
Az orosz–ukrán háború miatt elrendelt szankciók érvényesítése miatt Litvánia, Lettország, Észtország, Lengyelország és Finnország vámhatóságai 2024. május 9-én egységes ellenőrzési intézkedések alkalmazásáról írtak alá megállapodást.
A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) újraszervezett régiós működése keretében először tartott innovációs pop-up konferenciát a Dél-Dunántúlon, a Magnus Aircraft Zrt-nél, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara önkéntes tagjánál.
A WIPO tagállamai elfogadták a szellemi tulajdonról, genetikai forrásokról és a hozzájuk társított hagyományos tudásról szóló új nemzetközi egyezményt.
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 21. és a 22. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg.
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 21. héten a Magyar Közlöny 57 – 58. számai, a 22. héten az 59 – 60. számai jelentek meg.
Az EU-Catalyst Partnership 2022-2027 között legfeljebb 820 millió eurót (1 milliárd USD) fog mozgósítani az innovatív, alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák bevezetésének felgyorsítására és gyors kereskedelmi forgalomba hozatalára, amelyek hozzájárulnak az európai zöld megállapodás célkitűzéseinek és az EU 2030-ig kitűzött éghajlati céljainak megvalósításához.
Az EU Business Hub Program keretében a zöld, digitális és egészség(technológia)i ágazatban működő magyar KKV-k is jelentkezhetnek egy ötnapos tanulmányúton való részvételre, melyhez a szakmai támogatás és felkészítés mellett, finanszírozás is biztosított!
A személyi jövedelemadóról szóló – többször módosított – 1995. évi CXVII. törvény 82. § (2) bekezdése arra kötelezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy havonta tegye közzé a tárgyhónapban a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárat.
Az EIC-alap új fogalommeghatározásokkal és befektetési forgatókönyvekkel frissítette a befektetési irányelveket.
Augusztusban tartják a kisrepülőgépeket fejlesztő és gyártó Magnus Aircraft Zrt. új gyártóüzemének bokrétaünnepségét a kínai Wuxi Repülési és Űripari Parkban, ahol jelenleg is nagy erőkkel zajlik a megalétesítmény első ütemének építése. A 1,5 milliárd jüan értékű beruházás, mintegy 210 ezer m2-en valósul meg, a földszinten 14 gyártócsarnokkal, valamint egy gyártást, kutatás-fejlesztést és sokrétű szolgáltatásokat magában foglaló épületkomplexummal. A 14 gyártócsarnok várhatóan októberre tető alá kerül és jövőre kezdik meg azok fokozatos átadását. Ebben az új komplexumban kap helyet többek között a magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt. is.
Copyright © 2024 Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara – Adatkezelési tájékoztató – Közérdekű adatok – Kapcsolat