Év vége Mohácson
A kamara mohácsi elnöksége idén már nem, a januártól életbe lépő változásokról viszont a következő év elején szervez tájékoztató fórumot. A helyi ügyfélszolgálat a következő héten még várja azon vállalkozásokat,
A kamara mohácsi elnöksége idén már nem, a januártól életbe lépő változásokról viszont a következő év elején szervez tájékoztató fórumot. A helyi ügyfélszolgálat a következő héten még várja azon vállalkozásokat,
A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, Bakony-Balaton Mechatronikai és Járműipari Klaszter és Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter közös szervezésében kamarai és klasztertalálkozót tartottak Pécsett 2019. november 21-én.
Idén harmadik alkalommal szervezte meg a kamara IT Bizottsága azt a pályaorientációs előadás-sorozatot, melynek célja, hogy a fiataloknak bemutassa az informatikai szakmák szépségeit. A nagy érdeklődés miatt a terem kicsinek
Több vállalkozás is felkereste a napokban a kamara mohácsi ügyfélszolgálatát, akik a helyi kormányablakban kapott határozat alapján adatmódosítást mulasztottak el bejelenteni. Az építőipari kivitelezői tevékenységet folytató vállalkozásoknak ezt két nyilvántartásban
Az Európai Hulladékcsökkentési Héten, 2019. november 16-tól újra elindul a „Passzold vissza Tesó”, avagy mobiltelefonnal a csimpánzokért és a gorillákért! – kampány.
KamarAAkadémia elnevezésű képzéssorozatunk 2017 őszén indult, mely a megyében és a dél-dunántúli régióban működő KKV-k versenyképességének javítása, valamint a működésük és fejlődésük támogatásához szükséges elméleti és gyakorlati tudás, ismeretek, naprakész
Magyarországon 2004-ben indult a nemzetközi Superbrands program, mely mára nem csak a marketing és kommunikációs szakma igazodási pontjává vált, hanem a széles nagyközönség számára is ismert védjegy, minőségjelző, tudatosságra nevelő,
Az érdeklődők a kamara Humán klubjának legutóbbi rendezvényén egy olyan módszerrel ismerkedhettek meg, mellyel könnyebb a kommunikáció, a megértés, a problémamegoldás.
Sikeresen lezajlott november 12-én, kedden a kamara székházában megrendezésre kerülő Oto-Tex Roadshow.
Régi kamarai tagunk, a szigetvári Kocsmáros Bt. által működtetett Flórián Vendéglő új profillal bővíti szolgáltatási körét.
2019. ősszel is folytatja a megkezdett munkát a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara (PBKIK) Munkavédelmi klubja.
Megyei és helyi kitüntetésekre szóló javaslatokról, vállalkozói fórumról a következő évre tervezett programokról született döntés a kamara mohácsi elnökségének november 5-én tartott ülésén.
Az ITM tavaszi roadshow-jának pécsi helyszínét a kamara biztosította, ahol lehetőségük volt a meghívott vállalkozásoknak, hogy személyesen György Lászlóval, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárával egyeztessenek az akkor még
2019. szeptember 1-jétől elsősorban kamarai gyakorlati oktatói tanúsítvánnyal rendelkező szakemberek foglalkozhatnak tanulókkal a duális szakképzésben, így idén a mesterképzéssel párhuzamosan elindultak a kamara szervezésében a gyakorlati oktató-képzések is.
Soron következő elnökségi ülésére hívta meg a kamara mohácsi elnöksége, a város polgármesterét. Aktuális feladatok megbeszélése mellett, várhatóan szó lesz még, Mohács gazdaságát érintő elképzelésekről.
Az egykori pécsi Gyógyszertári Központból nőtte ki magát a pécsváradi PannonPharma Kft., amelyet dr. Blazsits Gyula gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője hozott létre a cég első igazgatójával, dr. Szepesy Gáborral közösen. Az ipari termelést 1995-ben indították el. A pécsváradi üzem 2000-ben kezdte meg működését, generikus gyógyszerek gyártásával. Első saját fejlesztésű termékük 1996-ban, a ma hazánkban legnagyobb doboz számban eladott Panalgorin láz- és fájdalom csillapító tabletta volt.
Közeledik az év végi céges ajándékozási időszak, amikor sokaknál gondot jelent, hogy mivel köszönjék meg a munkatársaiknak, a partnereiknek az egész éves munkájukat. A bor – akár céges logóval ellátva – még mindig jó választásnak bizonyul, emellett kedvelt ajándék a vállalkozás működési területéhez illeszkedő logózott ajándéktárgy, azonban az utóbbi években mind többen keresik a helyi termékeket ünnepi csomagolásban. Kovács Boglárka Dórával, a Villányi Borvidék marketingvezetőjével arról beszélgettünk, hogy év vége felé megélénkül-e az egyesületi tagok termékei, szolgáltatásai iránt a kereslet,
Puch Eszter és Puch-Hardy Orsolya személyében két új tulajdonosa is van a KidsOasis védjegynek. A KidsOasis 2013-ban alakult az akkor még korántsem ennyire gyerekközpontú utazási piacon. A korábbi tulajdonosai a gyerekbarát szolgáltatások magyarországi népszerűsítését, a szálláshelyek ennek megfelelő minősítését és a szálláshely-szolgáltatások az utazók felé érthető nyelven való ismertetését tűzte ki célul. Ez a folyamat a Covidig tökéletesen működött, a világjárvány azonban, mint oly sok mindent, ezt a vállalkozást is kicsit háttérbe szorította. A két új tulajdonossal a védjegy új
Több mint 600 futó és több mint 200 fő látogató részvételével rendezte meg a hagyományokhoz hűen szeptember végén a Holcim Magyarország Kft. jótékonysági futóversenyét és nyílt napját a Királyegyházi Cementgyárban. Az „Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc–Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában zajlott. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.
Alig pár hét és itt a következő fontos határidő, ami további feladatokat is jelent minden a 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló jogszabály (Kibertantv ) által érintett szervezet életében.
Gondolkodtál már azon, hogy a jelenlegi marketing stratégiád vajon megállja-e a helyét a marketing piacon? Vagy egyáltalán, amit Te stratégiának gondolsz, az valóban az is? Az RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség szakértői egy olyan bárki számára elérhető videósorozatot hoztak létre, amivel Te is felmérheted a stratégiád helyzetét és új szakértői látásmódra tehetsz szert. Berek Péter, az RG-STÚDIÓ értékesítői vezetője arról mesélt, miért válik ez minden vállalkozás hasznára majd, akár már az év végi hajrában (is)!
Rendhagyó, nyílt Humán Klub ülést tartott a kamara október 15-én, melyen ismét érdekes és aktuális előadások hangzottak el.
Az Enterprise Europe Network idén februárban hirdette meg EENergy pályázatát KKV-k számára, energiahatékonysági fejlesztéseikre.
Az erőművek éjszakáján három Baranya vármegyei cég is kinyitja kapuit az érdeklődőknek!
A Kúria elmúlt hetekben közzétett döntésében fontos megállapításokat tett a vállalkozási szerződések minősítésével és a szükséges nyilvántartások vezetésével kapcsolatban. A határozat elvi tartalma szerint az alvállalkozói teljesítés beépülését alátámasztó nyilvántartás hiányában a helyi iparűzési adó alapja nem csökkenthető.
Az alábbiakban olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nemzetközi gazdasági hírlevele, melyben az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírek az alábbi csatolt dokumentumban országonkénti bontásban találhatóak meg. Nemzetközi Gazdasági Hírlevél 2024.10.03. MKIK Külgazdasági hírek
Az Ideas Powered for business kkv-alap egy olyan támogatási program, amelynek célja, hogy segítse a KKV-kat szellemi tulajdonjogaik védelmében, mely idén december 5-ig elérhető. A támogatásokat utalványok formájában ítélik oda, amelyeket a kedvezményezett visszatérítésre használhat fel. A visszatérítést mindig közvetlenül a kkv bankszámlájára utalják.
A fenntarthatóság ma már minden iparágban központi kérdéssé vált, beleértve a gyártó szektort is. A vállalatok számára egyre inkább stratégiai kérdés, hiszen a fogyasztók, a szabályozások és a technológiai fejlődés kelti életre az igényeket. A zöld átállás azonban nem egyszerű folyamat. Különösen nagy kihívást jelent ez az élelmiszeripari ágazatokban.
Együtt működünk! címmel tartotta a kamara szeptember utolsó péntekén üzleti eseményét. Rendhagyó B2B találkozóra hívta a vállalkozásokat, ahol nem a konkrét üzletszerzés, hanem a vállalkozások tevékenységének és egymás megismerése volt a cél. A helyi vállalkozások, ha nem üzletfelei egymásnak, általában csak felületesen ismerik egymást, pedig sokszor egy-egy problémájukra a másiknál ott a megoldás, csak nem tudnak róla. A Pécsen kívüli baranyai vállalkozások is sokszor nehezen találnak kapcsolódási pontokat a megyeszékhely vállalkozásaihoz. A jó hangulatú, kötetlen beszélgetés során volt lehetőségük a cégvezetőknek egymás megismerésére valamint szakmai nézőpontok egyeztetésére. A véletlenszerűen kialakított asztaltársaságoknál olyan témák kerültek szóba, mint: Munkaerő problémák: minden cégnél vannak, de az elvárások és minőség messze nincs összhangban. Tőkehiány, ami elsősorban a kezdő és a mikrovállalkozásokat érinti. A vármegye erősségei pl.: turizmus és vendéglátás. Az együttműködések, egymás megismerése erősíti a helyi gazdaságot. A résztvevők visszajelzései nagyon pozitívak voltak, az irányított beszélgetéseket kötetlen diskurzusok, termékbemutatók és üzleti porté fotózás kísérte. A helyszínt a hosszúhetényi Almalomb, az ízletes ételeket a KTCHN GasztroStúdió biztosította. Az esemény a Vállalkozásfejlesztési Projekt keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával valósult meg. Támogatói Okirat: VF/44/5/2023.
Az Ivetár Közhasznú Egyesület 2022-ben megalapította a TanIT díjat, melyhez együttműködő partnerként csatlakozott a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara ICT Bizottsága és 2024-től már a lebonyolítás feladatait is átveszi az egyesülettől, aki szakmai partnerként és kiemelt szponzorként támogatja tovább a díjat. A díj célja, hogy elismerésben részesítsen egy olyan baranyai, középiskolai informatikatanárt, aki az adott tanévben kiemelkedő munkát végzett az informatikaoktatás és az informatikai pályaorientáció területén. A két szervezet idén újra meghirdeti a bruttó 1 000 000 Ft összegű TanIT díjat, amivel a 2023/2024-es tanév legkiválóbb középiskolai tanári teljesítményét kívánja elismerni Baranya vármegyében. A díjra bármelyik olyan tanár vagy oktató jelentkezhet és jelölhető, aki valamelyik Baranya vármegyei középfokú oktatási intézményben informatikát tanít és a pályázat leadásának napján jogviszonyban áll valamelyik intézménnyel. A korábbi években kiváló pályázatok érkeztek be, így reméljük idén is nehéz dolga lesz az informatikai szakemberekből álló zsűrinek. A díjra a jelentkezéseket, illetve jelöléseket 2024. október 1. és október 31. között várják a https://www.tanitdij.hu/ oldalon közzétett online űrlapon keresztül.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Nonprofit Kft. (MKIK GVI) 1998 óta évente kétszer rendszeresen felméri a magyar vállalkozások üzleti helyzetét és várakozásait. A mostani felmérésünk kiemelt témái a külső finanszírozási formák igénybevétele és a munkavállalók ingázása. Kérjük, hogy szakítson időt kérdőívünk kitöltésére, amely körülbelül 12-13 percet vesz igénybe. A kérdőív a következő két címen érhető el: https://kutatas.gvi.hu/index.php/279322 http://gvi.hu/k/konjunktura A kitöltött kérdőíveket 2024. október 31-ig várjuk!
Generációs különbségek a munkahelyen, fiatal munkavállalók a munkaerőpiacon, szakmai utánpótlás nevelés. Ezekkel a témákkal készült a kamara Humán Klubja az őszi első ülésére, melyet nyitott formában szervez és melyre szeretettel vár minden téma iránt érdeklődőt.
A KEREK VILÁG ALAPÍTVÁNY, mint minden évben, az idén is megrendezi jótékonysági koncertjét, így 2024 október 29-én a pécsi Kodály központban Illényi Katica valamint a Sárik Péter trió közös produkciója lesz látható.
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 38 – 39. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2024. (IX. 16.) Megjelent: 2024. 09. 16. Új jogszabályok A BIZOTTSÁG 2024. szeptember 13-i (EU) 2024/2407 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE a bizonyos állományok tekintetében 2024-ben rendelkezésre álló halászati kvótáknak a korábbi években történt túlhalászás miatti csökkentéséről Hatályos: 2024. 09. 23. A BIZOTTSÁG 2024. szeptember 13-i (EU) 2024/2409 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE a „Hydroflex IPA 70 Biocide” egyedi biocid termék 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti uniós engedélyezéséről Hatályos: 2024. 10. 06. A BIZOTTSÁG 2024. szeptember 13-i (EU) 2024/2412 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE a Pediococcus pentosaceus DSM 23688-at tartalmazó készítmény valamennyi állatfaj takarmány-adalékanyagaként történő engedélyezésének megújításáról és a 84/2014/EU végrehajtási rendelet módosításáról Hatályos: 2024. 10. 06. A BIZOTTSÁG 2024. szeptember 13-i (EU) 2024/2413 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászatot folytató hajók uniós listájának összeállításáról szóló 468/2010/EU rendelet módosításáról Hatályos: 2024. 09. 23. A BIZOTTSÁG 2024. szeptember 13-i (EU) 2024/2414 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE a Juniperus communis L.-ből előállított boróka-illóolaj és borókatinktúra valamennyi állatfaj takarmány-adalékanyagaként történő engedélyezéséről Hatályos: 2024. 10. 06. A BIZOTTSÁG 2024. szeptember
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 39. héten a Magyar Közlöny 94 – 97. számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2024/94. Megjelent: 2024. 09. 23. Új jogszabályok 275/2024. (IX. 23.) Korm. rendelet az összehangolt védelmi tevékenység elrendeléséről és annak keretében meghatározott intézkedések bevezetéséről szóló 270/2024. (IX. 17.) Korm. rendelet módosításáról Hatályos: 2024. 09. 23. 23 órától. Módosított jogszabályok 270/2024. (IX. 17.) Korm. rendelet az összehangolt védelmi tevékenység elrendeléséről és annak keretében meghatározott intézkedések bevezetéséről Módosítja: 275/2024. (IX. 23.) Korm. r. Hatályos: 2024. 09. 23. 23 órától. ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2024/95. Megjelent: 2024. 09. 24. Új jogszabályok 45/2024. (IX. 24.) MNB rendelet a jegybanki alapkamat mértékéről Hatályos: 2024. 09. 25. Hatályon kívül helyezett jogszabályok 35/2024. (VII. 23.) MNB rendelet a jegybanki alapkamat mértékéről Hatályon kívül helyezi: 45/2024. (IX. 24.) MNB r. Hatályos: 2024. 09. 25. ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2024/96. Megjelent: 2024. 09. 26. Új jogszabályok 276/2024. (IX. 26.) Korm. rendelet igazságügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról Hatályos: 2024. 10.
A szakirányú oktatásban a rendőrség, katasztrófavédelem, büntetés-végrehajtás és idegenrendészet vesz részt.
Copyright © 2024 Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara – Adatkezelési tájékoztató – Közérdekű adatok – Kapcsolat