Év vége Mohácson
A kamara mohácsi elnöksége idén már nem, a januártól életbe lépő változásokról viszont a következő év elején szervez tájékoztató fórumot. A helyi ügyfélszolgálat a következő héten még várja azon vállalkozásokat,
A kamara mohácsi elnöksége idén már nem, a januártól életbe lépő változásokról viszont a következő év elején szervez tájékoztató fórumot. A helyi ügyfélszolgálat a következő héten még várja azon vállalkozásokat,
A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, Bakony-Balaton Mechatronikai és Járműipari Klaszter és Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter közös szervezésében kamarai és klasztertalálkozót tartottak Pécsett 2019. november 21-én.
Idén harmadik alkalommal szervezte meg a kamara IT Bizottsága azt a pályaorientációs előadás-sorozatot, melynek célja, hogy a fiataloknak bemutassa az informatikai szakmák szépségeit. A nagy érdeklődés miatt a terem kicsinek
Több vállalkozás is felkereste a napokban a kamara mohácsi ügyfélszolgálatát, akik a helyi kormányablakban kapott határozat alapján adatmódosítást mulasztottak el bejelenteni. Az építőipari kivitelezői tevékenységet folytató vállalkozásoknak ezt két nyilvántartásban
Az Európai Hulladékcsökkentési Héten, 2019. november 16-tól újra elindul a „Passzold vissza Tesó”, avagy mobiltelefonnal a csimpánzokért és a gorillákért! – kampány.
KamarAAkadémia elnevezésű képzéssorozatunk 2017 őszén indult, mely a megyében és a dél-dunántúli régióban működő KKV-k versenyképességének javítása, valamint a működésük és fejlődésük támogatásához szükséges elméleti és gyakorlati tudás, ismeretek, naprakész
Magyarországon 2004-ben indult a nemzetközi Superbrands program, mely mára nem csak a marketing és kommunikációs szakma igazodási pontjává vált, hanem a széles nagyközönség számára is ismert védjegy, minőségjelző, tudatosságra nevelő,
Az érdeklődők a kamara Humán klubjának legutóbbi rendezvényén egy olyan módszerrel ismerkedhettek meg, mellyel könnyebb a kommunikáció, a megértés, a problémamegoldás.
Sikeresen lezajlott november 12-én, kedden a kamara székházában megrendezésre kerülő Oto-Tex Roadshow.
Régi kamarai tagunk, a szigetvári Kocsmáros Bt. által működtetett Flórián Vendéglő új profillal bővíti szolgáltatási körét.
2019. ősszel is folytatja a megkezdett munkát a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara (PBKIK) Munkavédelmi klubja.
Megyei és helyi kitüntetésekre szóló javaslatokról, vállalkozói fórumról a következő évre tervezett programokról született döntés a kamara mohácsi elnökségének november 5-én tartott ülésén.
Az ITM tavaszi roadshow-jának pécsi helyszínét a kamara biztosította, ahol lehetőségük volt a meghívott vállalkozásoknak, hogy személyesen György Lászlóval, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárával egyeztessenek az akkor még
2019. szeptember 1-jétől elsősorban kamarai gyakorlati oktatói tanúsítvánnyal rendelkező szakemberek foglalkozhatnak tanulókkal a duális szakképzésben, így idén a mesterképzéssel párhuzamosan elindultak a kamara szervezésében a gyakorlati oktató-képzések is.
Soron következő elnökségi ülésére hívta meg a kamara mohácsi elnöksége, a város polgármesterét. Aktuális feladatok megbeszélése mellett, várhatóan szó lesz még, Mohács gazdaságát érintő elképzelésekről.
Az egykori pécsi Gyógyszertári Központból nőtte ki magát a pécsváradi PannonPharma Kft., amelyet dr. Blazsits Gyula gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője hozott létre a cég első igazgatójával, dr. Szepesy Gáborral közösen. Az ipari termelést 1995-ben indították el. A pécsváradi üzem 2000-ben kezdte meg működését, generikus gyógyszerek gyártásával. Első saját fejlesztésű termékük 1996-ban, a ma hazánkban legnagyobb doboz számban eladott Panalgorin láz- és fájdalom csillapító tabletta volt.
Közeledik az év végi céges ajándékozási időszak, amikor sokaknál gondot jelent, hogy mivel köszönjék meg a munkatársaiknak, a partnereiknek az egész éves munkájukat. A bor – akár céges logóval ellátva – még mindig jó választásnak bizonyul, emellett kedvelt ajándék a vállalkozás működési területéhez illeszkedő logózott ajándéktárgy, azonban az utóbbi években mind többen keresik a helyi termékeket ünnepi csomagolásban. Kovács Boglárka Dórával, a Villányi Borvidék marketingvezetőjével arról beszélgettünk, hogy év vége felé megélénkül-e az egyesületi tagok termékei, szolgáltatásai iránt a kereslet,
Puch Eszter és Puch-Hardy Orsolya személyében két új tulajdonosa is van a KidsOasis védjegynek. A KidsOasis 2013-ban alakult az akkor még korántsem ennyire gyerekközpontú utazási piacon. A korábbi tulajdonosai a gyerekbarát szolgáltatások magyarországi népszerűsítését, a szálláshelyek ennek megfelelő minősítését és a szálláshely-szolgáltatások az utazók felé érthető nyelven való ismertetését tűzte ki célul. Ez a folyamat a Covidig tökéletesen működött, a világjárvány azonban, mint oly sok mindent, ezt a vállalkozást is kicsit háttérbe szorította. A két új tulajdonossal a védjegy új
Több mint 600 futó és több mint 200 fő látogató részvételével rendezte meg a hagyományokhoz hűen szeptember végén a Holcim Magyarország Kft. jótékonysági futóversenyét és nyílt napját a Királyegyházi Cementgyárban. Az „Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc–Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában zajlott. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.
Alig pár hét és itt a következő fontos határidő, ami további feladatokat is jelent minden a 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló jogszabály (Kibertantv ) által érintett szervezet életében.
Gondolkodtál már azon, hogy a jelenlegi marketing stratégiád vajon megállja-e a helyét a marketing piacon? Vagy egyáltalán, amit Te stratégiának gondolsz, az valóban az is? Az RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség szakértői egy olyan bárki számára elérhető videósorozatot hoztak létre, amivel Te is felmérheted a stratégiád helyzetét és új szakértői látásmódra tehetsz szert. Berek Péter, az RG-STÚDIÓ értékesítői vezetője arról mesélt, miért válik ez minden vállalkozás hasznára majd, akár már az év végi hajrában (is)!
Szeptember 1-jétől hatályba lép a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) és a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) néhány rendelkezésének módosítása. A legnagyobb horderejű változás a munkavédelmi képviselő megválasztása, valamint a munkára való alkalmasság kötelező orvosi vizsgálata vonatkozásában történt. A tűz- és munkavédelmet alapvetően két új jogszabály befolyásolja, ezek az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló 2023. évi LXX. törvény és a hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2023. évi CIX. törvény. Változások: Munkavédelmi oktatás (2024. 02. 01-től hatályos):Miniszteri rendeletben meghatározott munkakörök esetében a munkavédelmi oktatás úgy is teljesíthető lesz, hogy a rendeletben közzétett tematikát a munkáltató átadja a dolgozónak. Így bizonyos munkakörök esetében nem kell munkavédelmi oktatást tartani és azt a dolgozónak végighallgatni. Tűzvédelmi oktatás (2024. 01. 01-től hatályos): Az évente megtartandó tűzvédelmi oktatást nem lesz általánosan minden gazdálkodó szervezetre kötelező, azt csak bizonyos esetekben szükséges évente megtartani. Tűzvédelmi szabályzat (2024. 01. 01-től hatályos): Tűzvédelmi szabályzatot csak azokban az esetekben szükséges készíteni, ahol a munkavégzésben részt vevő családtagokkal együtt ötvennél több munkavállalót foglalkoztatnak; az üzemeltetett, bérelt épületrész, épület területén található olyan helyiség, amelynek a legnagyobb befogadóképessége meghaladja az 50 főt; illetve 10 fő befogadóképességet meghaladó
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 4. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg.
14 éve hoztuk létre az első szakmaismereti versenyt, ami már akkor is nagy újdonságnak számított és ebben a formában azóta sincs hasonló verseny az országban. Láttuk, hogy az általános iskolások körében sikeres a program, szeretik a gyerekek, a pedagógusok és rövid időn belül a középiskolai beiskolázási számokon is megmutatkozott az eredménye. Felbátorodtunk a sikereken és más ágazatok felé is fordultunk. 10 évvel később, 2024-ben már 6 ágazatban: gépipar, elektronika-elektrotechnika, járműgyártás, építőipar, vendéglátás és turizmus ágazatban hirdetjük meg a versenyeket. A résztvevők száma meghaladta évenként a 600 főt, több, mint 200 csapatot kell egyszerre támogatni, motiválni, irányítani, segíteni. A versenyek célja az ágazatok, a szakterületek megismertetése a pályaválasztás előtt álló diákokkal. A versenyek egyedülálló különlegessége abban van, hogy játszva tapasztal a gyerek. Nem elméleti tudást kérünk és várunk, hanem arra vagyunk kíváncsiak mennyire képes a gyerek a gyakorlati feladatban boldogulni. Alapanyagokhoz jut, meg kell fognia, el kell hajlítania, fel kell darabolnia. Közben mérnie, átszámolnia kell, át kell látnia az ok-okozati összefüggéseket. Ezeknek a versenyeknek a középpontjában a személyes tapasztalás, a gyakorlati, interaktív feladatok, az alapanyagok megismerése és a saját kompetenciák feltérképezése áll. Sok tényezőnek kell egyszerre működnie, hogy egy ilyen nagyságrendű és komplex program hatékonyan és zökkenőmentesen meg tudjon valósulni. Az
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 4. héten a Magyar Közlöny 7 – 9. számai jelentek meg.
Az SZKTV/OSZTV szakmai versenyek írásbeli területi előválogatói véget értek 2024. január 23-án.
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 3. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg.
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 3. héten a Magyar Közlöny 5. és 6. számai jelentek meg.
Január 10-től lehet jelentkezni a munkahelyi generációváltást elősegítő programra. Ennek keretében bérkiegészítésre pályázhatnak azok a cégek, amelyek biztosítani szeretnék a munkatapasztalatok átadását a nyugdíj előtt álló dolgozók és a pályakezdő fiatalok között.
2024. január közepén megnyílt a kiberbiztonségi pályázati csomag, többek között KKV-k kapacitásbővítésére és megerősítésére, az Európai Unió DIGITÁLIS EURÓPA PROGRAM (EU Digital & Tech) keretében.
2024 tavaszán is megrendezésre kerülnek a hagyományokra épülő szakmaismereti versenyek. Sőt idén is hozunk egy újdonságot, már 6 ágazatban tehetik próbára magukat a gyerekek. Gépipar, elektronika és elektrotechnika, vendéglátás, építőipar, gépjárműgyártás és idéntől turizmus ágazatban!
2024-ben 147 milliárd forint értékben lesznek meghirdetve új innovációs és kutatási pályázatok az NKFI Alapból.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Enterprise Europe Network irodája 2024.04.17-18 között a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara által 18. alkalommal megrendezésre kerülő Pollack Expo – Ipari vásár (egyetem, ipar és mérnöki tudományok találkozóhelye) alkalmából, ehhez szakmailag kapcsolódó német relációjú Buyers Missiont és Open4Business nemzetközi üzletember találkozót (B2B) is szervez.
Kamarai Kétperces Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa. #Szerintem 2023 októberétől az Oberbanknál is elérhető a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX+. A Széchenyi Kártya Program negyedik, nagyon várt termékeként került a termékportfoliónkba, a Széchenyi Likviditási Hitel MAX+, a Széchenyi Beruházási Hitel MAX+, és az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ mellé. A Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX+ egy nagyon rugalmas, szabad felhasználású, bankunkban 3 éves futamidővel kínált folyószámlahitel, amelyhez egy MasterCard betéti bankkártya is kapcsolódik. A hitelkeret rulírozó keretként működik, a visszafizetett összegek újra igénybe vehetőek. Legalább 1 éves működési múlttal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások igényelhetik ezt a hitelt. Arató Kitti Oberbank AG Pécsi Fióktelep fiókvezető A hitelösszeg max. 250 millió Ft lehet, de a turisztikai szektorban tevékenykedő cégek akár 300 millió Ft-ot is igénybe vehetnek, akár tárgyi fedezet nélkül, a többségi tulajdonosok és a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezessége mellett. Az ügyfeleknek mindössze 5%-os éves kamatot kell fizetniük – a hitelhez állami kamat-, kezelési költség,- és garanciadíj támogatás kapcsolódik. A hiteligénylés a PBKIK ügyfélszolgálatán indítható, ahonnan a dokumentumok elektronikusan és papír alapon továbbításra kerülnek hozzánk. A bank munkatársai 30 napon belül döntenek az ügyletről. A bevezetett egyszerűsített és gyors döntési folyamatok mind a bank, mind a Garantiqa oldaláról segítenek
Ahogy arról a Karbonvám – kinek kötelező benyújtani CBAM nyilatkozatot 2024. január 31-ig?! c. cikkünkben hírt adtunk, A Nemzeti Klímavédelmi Hatóság 2024. január 22-től teszi lehetővé a CBAM átmeneti nyilvántartásba (CBAM Transitional Registry-be) történő regisztrációs kérelmek benyújtását. A Magyar Vámügyi Szövetség kérésére a CBAM (karbonvám) regisztrációval kapcsolatban az illetékes Nemzeti Klímavédelmi Hatóság összesítette az eddig beérkezett kérelmeknél tapasztalt problémákat. Annak érdekében, hogy a további regisztrációk során a vállalkozások ne kövessék el az eddigi hibákat, az alábbiakra hívják fel a figyelmet.
A vállalkozások támogatása és a beruházások ösztönzése érdekében a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. lefelezte, legfontosabb terméke esetében pedig nullára csökkenti kezességvállalási díjait.
Copyright © 2024 Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara – Adatkezelési tájékoztató – Közérdekű adatok – Kapcsolat