Év vége Mohácson
A kamara mohácsi elnöksége idén már nem, a januártól életbe lépő változásokról viszont a következő év elején szervez tájékoztató fórumot. A helyi ügyfélszolgálat a következő héten még várja azon vállalkozásokat,
A kamara mohácsi elnöksége idén már nem, a januártól életbe lépő változásokról viszont a következő év elején szervez tájékoztató fórumot. A helyi ügyfélszolgálat a következő héten még várja azon vállalkozásokat,
A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, Bakony-Balaton Mechatronikai és Járműipari Klaszter és Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter közös szervezésében kamarai és klasztertalálkozót tartottak Pécsett 2019. november 21-én.
Idén harmadik alkalommal szervezte meg a kamara IT Bizottsága azt a pályaorientációs előadás-sorozatot, melynek célja, hogy a fiataloknak bemutassa az informatikai szakmák szépségeit. A nagy érdeklődés miatt a terem kicsinek
Több vállalkozás is felkereste a napokban a kamara mohácsi ügyfélszolgálatát, akik a helyi kormányablakban kapott határozat alapján adatmódosítást mulasztottak el bejelenteni. Az építőipari kivitelezői tevékenységet folytató vállalkozásoknak ezt két nyilvántartásban
Az Európai Hulladékcsökkentési Héten, 2019. november 16-tól újra elindul a „Passzold vissza Tesó”, avagy mobiltelefonnal a csimpánzokért és a gorillákért! – kampány.
KamarAAkadémia elnevezésű képzéssorozatunk 2017 őszén indult, mely a megyében és a dél-dunántúli régióban működő KKV-k versenyképességének javítása, valamint a működésük és fejlődésük támogatásához szükséges elméleti és gyakorlati tudás, ismeretek, naprakész
Magyarországon 2004-ben indult a nemzetközi Superbrands program, mely mára nem csak a marketing és kommunikációs szakma igazodási pontjává vált, hanem a széles nagyközönség számára is ismert védjegy, minőségjelző, tudatosságra nevelő,
Az érdeklődők a kamara Humán klubjának legutóbbi rendezvényén egy olyan módszerrel ismerkedhettek meg, mellyel könnyebb a kommunikáció, a megértés, a problémamegoldás.
Sikeresen lezajlott november 12-én, kedden a kamara székházában megrendezésre kerülő Oto-Tex Roadshow.
Régi kamarai tagunk, a szigetvári Kocsmáros Bt. által működtetett Flórián Vendéglő új profillal bővíti szolgáltatási körét.
2019. ősszel is folytatja a megkezdett munkát a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara (PBKIK) Munkavédelmi klubja.
Megyei és helyi kitüntetésekre szóló javaslatokról, vállalkozói fórumról a következő évre tervezett programokról született döntés a kamara mohácsi elnökségének november 5-én tartott ülésén.
Az ITM tavaszi roadshow-jának pécsi helyszínét a kamara biztosította, ahol lehetőségük volt a meghívott vállalkozásoknak, hogy személyesen György Lászlóval, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárával egyeztessenek az akkor még
2019. szeptember 1-jétől elsősorban kamarai gyakorlati oktatói tanúsítvánnyal rendelkező szakemberek foglalkozhatnak tanulókkal a duális szakképzésben, így idén a mesterképzéssel párhuzamosan elindultak a kamara szervezésében a gyakorlati oktató-képzések is.
Soron következő elnökségi ülésére hívta meg a kamara mohácsi elnöksége, a város polgármesterét. Aktuális feladatok megbeszélése mellett, várhatóan szó lesz még, Mohács gazdaságát érintő elképzelésekről.
Az egykori pécsi Gyógyszertári Központból nőtte ki magát a pécsváradi PannonPharma Kft., amelyet dr. Blazsits Gyula gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője hozott létre a cég első igazgatójával, dr. Szepesy Gáborral közösen. Az ipari termelést 1995-ben indították el. A pécsváradi üzem 2000-ben kezdte meg működését, generikus gyógyszerek gyártásával. Első saját fejlesztésű termékük 1996-ban, a ma hazánkban legnagyobb doboz számban eladott Panalgorin láz- és fájdalom csillapító tabletta volt.
Közeledik az év végi céges ajándékozási időszak, amikor sokaknál gondot jelent, hogy mivel köszönjék meg a munkatársaiknak, a partnereiknek az egész éves munkájukat. A bor – akár céges logóval ellátva – még mindig jó választásnak bizonyul, emellett kedvelt ajándék a vállalkozás működési területéhez illeszkedő logózott ajándéktárgy, azonban az utóbbi években mind többen keresik a helyi termékeket ünnepi csomagolásban. Kovács Boglárka Dórával, a Villányi Borvidék marketingvezetőjével arról beszélgettünk, hogy év vége felé megélénkül-e az egyesületi tagok termékei, szolgáltatásai iránt a kereslet,
Puch Eszter és Puch-Hardy Orsolya személyében két új tulajdonosa is van a KidsOasis védjegynek. A KidsOasis 2013-ban alakult az akkor még korántsem ennyire gyerekközpontú utazási piacon. A korábbi tulajdonosai a gyerekbarát szolgáltatások magyarországi népszerűsítését, a szálláshelyek ennek megfelelő minősítését és a szálláshely-szolgáltatások az utazók felé érthető nyelven való ismertetését tűzte ki célul. Ez a folyamat a Covidig tökéletesen működött, a világjárvány azonban, mint oly sok mindent, ezt a vállalkozást is kicsit háttérbe szorította. A két új tulajdonossal a védjegy új
Több mint 600 futó és több mint 200 fő látogató részvételével rendezte meg a hagyományokhoz hűen szeptember végén a Holcim Magyarország Kft. jótékonysági futóversenyét és nyílt napját a Királyegyházi Cementgyárban. Az „Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc–Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában zajlott. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.
Alig pár hét és itt a következő fontos határidő, ami további feladatokat is jelent minden a 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló jogszabály (Kibertantv ) által érintett szervezet életében.
Gondolkodtál már azon, hogy a jelenlegi marketing stratégiád vajon megállja-e a helyét a marketing piacon? Vagy egyáltalán, amit Te stratégiának gondolsz, az valóban az is? Az RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség szakértői egy olyan bárki számára elérhető videósorozatot hoztak létre, amivel Te is felmérheted a stratégiád helyzetét és új szakértői látásmódra tehetsz szert. Berek Péter, az RG-STÚDIÓ értékesítői vezetője arról mesélt, miért válik ez minden vállalkozás hasznára majd, akár már az év végi hajrában (is)!
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 39. héten a Magyar Közlöny 155 – 159. számai jelentek meg.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS IPAR 4.0 SZAKMAI ÉREM 2022 adományozására az Ipar 4.0 átállás területén elért teljesítmények, sikerek elismerésére.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara 2023 januári kezdéssel a megújult mesterképzési követelmények szerinti Kézápoló és körömkozmetikus mestervizsgára felkészítő tanfolyamot indít és mestervizsgát szervez.
Megjelent a pályázati felhívás feldolgozóipari mikro-, kis és középvállalkozások számára, 2022. október, november, december havi energiaköltségeik, valamint energiahatékonysági beruházásaik támogatására. A támogatás legfeljebb 500.000 €-nak megfelelő forintösszeg, illetve legfeljebb 200.000 €-nak megfelelő forintösszeg, ha támogatás(oka)t de minimis támogatásként veszi igénybe, jelenlegi létszám megtartási kötelezettség nélkül.
A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsmentszerv: PBKIK) tagja, a Forsz Kft. forgácsoló szerszámok készítésével foglalkozik. A cég fejlődéséhez elengedhetetlenek az elkötelezett és kreatív munkavállalók. Jelenleg is várják a fémforgácsoló szakma iránt érdeklődő jelentkezőket hosszú távú együttműködés reményében.
Az alábbiakban olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nemzetközi gazdasági hírlevele, melyben az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírek az alábbi csatolt dokumentumban országonkénti bontásban találhatóak meg. NEMZETKÖZI GAZDASÁGI HÍRLEVÉL_2022.09.29 MKIK Külgazdasági hírek
Az energiaválsággal kapcsolatban szakmai szervezetek folyamatosan egyeztetnek, sokszor párhuzamosan készítenek elemzéseket, felméréseket.
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 38. héten a Magyar Közlöny 152 – 154. számai jelentek meg.
Szeptemberben indult útjára a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara legújabb nemzetközi projektje INDUSAC címmel, melynek középpontjában az egyetemi – ipari K+F együttműködések támogatása áll.
A Covid időszak múlását jelzi, hogy sűrűsödnek a nemzetközi gazdasági kapcsolatfelvételt célzó delegációk a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamaránál. 2019-es kinevezése óta először látogatott Pécsre őexc. Siegfried Peinen, Belgium nagykövete. A kamarai megbeszélésre a Flamand és Vallon régiók kereskedelmi tanácsosait, valamint Vallónia-Brüsszel akadémiai és kulturális attaséját fogadta dr. Síkfői Tamás a kamara elnöke.
A kamara elkészítette a Magyar Államkincstártól és a Központi Statisztikai Hivataltól beszerzett adatok alapján a megyei jogú városok helyi iparűzési adójának elemzését.
A NAV baranyai munkatársai szeptember 19. és 25. között szerdán Pécsett a pékségeket, csütörtökön Mohácson a borboltokat és borászatokat, pénteken szintén Pécsett a kozmetikai és fodrászcikk-kereskedőket ellenőrzik.
A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsment szerve: PBKIK) szeptember 16-án tartotta a 78. Benchmarking ülését a pécsi CADSOL Kft.-nél. Az üzemlátogatás után a fórumtéma az energiaválság köré épült.
A 2022. szeptember 8-án az MKIK a területi kamarák jelzései alapján levelet küldött Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek, melyben kérte a jelenlegi problémák kezelésére az energiaszolgáltatók erőfölényének a letörését. Ennek a levélnek és Parragh elnök úr személyes tárgyalásának hatására megjelent a 348/2022. (IX. 9.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet ideje alatt a vállalkozások folyamatos energiaellátásának biztosítása érdekében szükséges intézkedésekről. A Kormány a következőt rendelte el: „A villamosenergia- és földgáz kereskedelmi engedélyes társaságok a gazdasági társaságok részére történő ajánlatadás során a vállalkozások folyamatos energiaellátása érdekében tekintettel kell, hogy legyenek a kockázatkezelési szempontokon túl a gazdasági társaságok korlátos biztosítéknyújtási képességére abban az esetben is, ha ezzel a fogyasztók gazdasági erejét (hitelképességét) és biztosítéknyújtási képességét meghaladó mértékben vállalnak fel nemfizetési kockázatot.”
A kétoldalú kereskedelmi kapcsolataink Kanadával folyamatosan bővülő tendenciát mutatnak, melyhez nagy segítség a 2017 óta érvényben lévő CETA megállapodás. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarában 2022. szeptember 21-én tartott kanadai üzleti szemináriumon Francis Uy, kanadai kereskedelmi attasé mutatta be a két ország közti kereskedelmi kapcsolatok alakulását, valamint az EU és Kanada közötti átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás nyújtotta lehetőségeket a vállalkozók számára. A kamara Enterprise Europe Network irodája kanadai hálózatán keresztül három városban nyújt közvetlen szolgáltatásokat: Vancouver, Toronto, Edmonton. A pécsi iroda munkatársai rendelkezésre állnak a kanadai relációban felmerülő bármilyen vállalkozói kérdés esetén.
Copyright © 2024 Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara – Adatkezelési tájékoztató – Közérdekű adatok – Kapcsolat