Év vége Mohácson
A kamara mohácsi elnöksége idén már nem, a januártól életbe lépő változásokról viszont a következő év elején szervez tájékoztató fórumot. A helyi ügyfélszolgálat a következő héten még várja azon vállalkozásokat,
A kamara mohácsi elnöksége idén már nem, a januártól életbe lépő változásokról viszont a következő év elején szervez tájékoztató fórumot. A helyi ügyfélszolgálat a következő héten még várja azon vállalkozásokat,
A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, Bakony-Balaton Mechatronikai és Járműipari Klaszter és Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter közös szervezésében kamarai és klasztertalálkozót tartottak Pécsett 2019. november 21-én.
Idén harmadik alkalommal szervezte meg a kamara IT Bizottsága azt a pályaorientációs előadás-sorozatot, melynek célja, hogy a fiataloknak bemutassa az informatikai szakmák szépségeit. A nagy érdeklődés miatt a terem kicsinek
Több vállalkozás is felkereste a napokban a kamara mohácsi ügyfélszolgálatát, akik a helyi kormányablakban kapott határozat alapján adatmódosítást mulasztottak el bejelenteni. Az építőipari kivitelezői tevékenységet folytató vállalkozásoknak ezt két nyilvántartásban
Az Európai Hulladékcsökkentési Héten, 2019. november 16-tól újra elindul a „Passzold vissza Tesó”, avagy mobiltelefonnal a csimpánzokért és a gorillákért! – kampány.
KamarAAkadémia elnevezésű képzéssorozatunk 2017 őszén indult, mely a megyében és a dél-dunántúli régióban működő KKV-k versenyképességének javítása, valamint a működésük és fejlődésük támogatásához szükséges elméleti és gyakorlati tudás, ismeretek, naprakész
Magyarországon 2004-ben indult a nemzetközi Superbrands program, mely mára nem csak a marketing és kommunikációs szakma igazodási pontjává vált, hanem a széles nagyközönség számára is ismert védjegy, minőségjelző, tudatosságra nevelő,
Az érdeklődők a kamara Humán klubjának legutóbbi rendezvényén egy olyan módszerrel ismerkedhettek meg, mellyel könnyebb a kommunikáció, a megértés, a problémamegoldás.
Sikeresen lezajlott november 12-én, kedden a kamara székházában megrendezésre kerülő Oto-Tex Roadshow.
Régi kamarai tagunk, a szigetvári Kocsmáros Bt. által működtetett Flórián Vendéglő új profillal bővíti szolgáltatási körét.
2019. ősszel is folytatja a megkezdett munkát a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara (PBKIK) Munkavédelmi klubja.
Megyei és helyi kitüntetésekre szóló javaslatokról, vállalkozói fórumról a következő évre tervezett programokról született döntés a kamara mohácsi elnökségének november 5-én tartott ülésén.
Az ITM tavaszi roadshow-jának pécsi helyszínét a kamara biztosította, ahol lehetőségük volt a meghívott vállalkozásoknak, hogy személyesen György Lászlóval, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárával egyeztessenek az akkor még
2019. szeptember 1-jétől elsősorban kamarai gyakorlati oktatói tanúsítvánnyal rendelkező szakemberek foglalkozhatnak tanulókkal a duális szakképzésben, így idén a mesterképzéssel párhuzamosan elindultak a kamara szervezésében a gyakorlati oktató-képzések is.
Soron következő elnökségi ülésére hívta meg a kamara mohácsi elnöksége, a város polgármesterét. Aktuális feladatok megbeszélése mellett, várhatóan szó lesz még, Mohács gazdaságát érintő elképzelésekről.
Az egykori pécsi Gyógyszertári Központból nőtte ki magát a pécsváradi PannonPharma Kft., amelyet dr. Blazsits Gyula gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője hozott létre a cég első igazgatójával, dr. Szepesy Gáborral közösen. Az ipari termelést 1995-ben indították el. A pécsváradi üzem 2000-ben kezdte meg működését, generikus gyógyszerek gyártásával. Első saját fejlesztésű termékük 1996-ban, a ma hazánkban legnagyobb doboz számban eladott Panalgorin láz- és fájdalom csillapító tabletta volt.
Közeledik az év végi céges ajándékozási időszak, amikor sokaknál gondot jelent, hogy mivel köszönjék meg a munkatársaiknak, a partnereiknek az egész éves munkájukat. A bor – akár céges logóval ellátva – még mindig jó választásnak bizonyul, emellett kedvelt ajándék a vállalkozás működési területéhez illeszkedő logózott ajándéktárgy, azonban az utóbbi években mind többen keresik a helyi termékeket ünnepi csomagolásban. Kovács Boglárka Dórával, a Villányi Borvidék marketingvezetőjével arról beszélgettünk, hogy év vége felé megélénkül-e az egyesületi tagok termékei, szolgáltatásai iránt a kereslet,
Puch Eszter és Puch-Hardy Orsolya személyében két új tulajdonosa is van a KidsOasis védjegynek. A KidsOasis 2013-ban alakult az akkor még korántsem ennyire gyerekközpontú utazási piacon. A korábbi tulajdonosai a gyerekbarát szolgáltatások magyarországi népszerűsítését, a szálláshelyek ennek megfelelő minősítését és a szálláshely-szolgáltatások az utazók felé érthető nyelven való ismertetését tűzte ki célul. Ez a folyamat a Covidig tökéletesen működött, a világjárvány azonban, mint oly sok mindent, ezt a vállalkozást is kicsit háttérbe szorította. A két új tulajdonossal a védjegy új
Több mint 600 futó és több mint 200 fő látogató részvételével rendezte meg a hagyományokhoz hűen szeptember végén a Holcim Magyarország Kft. jótékonysági futóversenyét és nyílt napját a Királyegyházi Cementgyárban. Az „Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc–Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában zajlott. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.
Alig pár hét és itt a következő fontos határidő, ami további feladatokat is jelent minden a 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló jogszabály (Kibertantv ) által érintett szervezet életében.
Gondolkodtál már azon, hogy a jelenlegi marketing stratégiád vajon megállja-e a helyét a marketing piacon? Vagy egyáltalán, amit Te stratégiának gondolsz, az valóban az is? Az RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség szakértői egy olyan bárki számára elérhető videósorozatot hoztak létre, amivel Te is felmérheted a stratégiád helyzetét és új szakértői látásmódra tehetsz szert. Berek Péter, az RG-STÚDIÓ értékesítői vezetője arról mesélt, miért válik ez minden vállalkozás hasznára majd, akár már az év végi hajrában (is)!
A Pécsi Tudományegyetem támogatni kívánja a hallgatók helyi elhelyezkedését és reagálni kíván a helyi munkaerőpiac által megfogalmazott igényekre. Ennek okán az Egyetem fokozott figyelmet fordít arra, hogy a hagyományos oktatási és K+F+I funkcióin túl, a regionális szereplők tudásteremtés iránti elkötelezettségét növelje, emellett egy vonzó szellemi, fizikai környezet létrehozására és fenntartására fókuszál. Az Egyetem számára kiemelten fontos a humánerőforrás versenyképes megújulásának támogatása, a régiós megtartóerő növelése, valamint, hogy a végzős egyetemi hallgatók számára a térségben való elhelyezkedést tevékenyen is támogassa. Ezen aspirációk előmozdítására készítettek egy, a Humánerőforrás fejlesztésére irányuló kérdőívet, melynek célja, hogy felmérjék a partnereik jelenlegi helyzetét és jövőbeli igényeit felsőfokú végzettségű munkavállalók tekintetében, választ kapjanak arra, hogy milyen fluktuációval küzdenek a vállalkozások, melyek a számukra legfontosabb soft skillek egy új munkavállaló esetén, valamint van-e tapasztalatuk szakmai gyakorlatos hallgatók foglalkoztatásával kapcsolatban. A kérdőív hozzájárul, hogy a vállalkozásoknál felmerülő igényeket minél pontosabban megismerjék, ezáltal minél hatékonyabban tudják segíteni őket a versenyképes humánerőforrás igények fejlesztésével, utánpótlásával kapcsolatban. Kérjük, hogy szánjon néhány percet a kérdőív kitöltésére, hogy sikeresen tudják támogatni az Ön szervezeténél felmerülő igényeket és a válaszok segítségével a piaci elvárásoknak megfelelően tudja az Egyetem fejleszteni képzéseit, a hallgatók elhelyezkedésének támogatását. A kitöltésre július 5-ig van lehetőség, mely kb. 10-15 percet vesz
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 23. és 24. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2024. (VI. 3.) Megjelent: 2024. 06. 03. Új jogszabályok A BIZOTTSÁG 2024. május 31-i (EU) 2024/1513 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE a Kínai Népköztársaságból származó egyes vas vagy acél kötőelemek behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről szóló (EU) 2022/191 végrehajtási rendelet helyesbítéséről Hatályos: 2024. 06. 04. A BIZOTTSÁG 2024. május 31-i (EU) 2024/1621 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE az (EU) 2021/404 végrehajtási rendelet V. és XIV. mellékletének a baromfit és baromfi-szaporítóanyagokat, valamint baromfi és szárnyas vadak friss húsát tartalmazó szállítmányok Unióba történő beléptetésére engedéllyel rendelkező harmadik országok, területek vagy azok körzetei jegyzékeiben az Ausztráliára és az Egyesült Államokra vonatkozóan szereplő bejegyzések tekintetében történő módosításáról Hatályos: 2024. 06. 04. A BIZOTTSÁG HELYESBÍTÉSE a kritikus fontosságú nyersanyagokkal való biztonságos és fenntartható ellátást biztosító keret létrehozásáról és a 168/2013/EU, az (EU) 2018/858, az (EU) 2018/1724 és az (EU) 2019/1020 rendelet módosításáról szóló, 2024. április 11-i (EU) 2024/1252 európai parlamenti és tanácsi rendelethez Módosított jogszabályok A BIZOTTSÁG 2022. február 16-i (EU) 2022/191 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE a Kínai Népköztársaságból származó egyes vas
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 23. héten nem jelent meg Magyar Közlöny, a 24. héten a Magyar Közlöny 61 – 64. számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2024/61. Megjelent: 2024. 06. 10. Új jogszabályok 119/2024. (VI. 10.) Korm. rendelet egyes kormányrendeletek környezetvédelmi hatósági eljárással kapcsolatos módosításáról Hatályos: 2024. 06. 15., 2024. 07. 01. 120/2024. (VI. 10.) Korm. rendelet a dohánytermékek előállításáról, forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről, a kombinált figyelmeztetésekről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól szóló 39/2013. (II. 14.) Korm. rendelet módosításáról Hatályos: 2024. 06. 25. 121/2024. (VI. 10.) Korm. rendelet a gépjárműsport-rendezvényen részt vevő gépjárművekre kötött felelősségbiztosítás szabályairól Hatályos: 2024. 06. 25. 122/2024. (VI. 10.) Korm. rendelet a haditechnikai tevékenység engedélyezésének és a vállalkozások tanúsításának részletes szabályairól szóló 156/2017. (VI. 16.) Korm. rendelet módosításáról Hatályos: 2024. 06. 11. 20/2024. (VI. 10.) MNB rendelet adatszolgáltatási tárgyú MNB rendeletek módosításáról Hatályos: 2024. 06. 11., 2024. 07. 01., 2024. 09. 01. 21/2024. (VI. 10.) MNB rendelet egyes felügyeleti tárgyú MNB rendeletek módosításáról Hatályos: 2024. 06. 11.,
Idén is versenybe szállhatnak a hazai vállalatok az Effekt 2030 – Az ESG megoldások díjáért. A rangos szakmai elismerést olyan példamutató környezeti, társadalmi és vállalatirányítási programokkal nyerhetik el a pályázó cégek, melyek valódi pozitív hatást eredményeznek és hosszabb távon is értéket teremtenek az adott szervezet érintettjei, környezete és az ott élő közösségek számára. A nevezési időszak 2024. augusztus 1-jén éjfélig tart. A környezeti, társadalmi fenntarthatóság és a fenntartható működés az utóbbi években fokozatosan került a vállalatok figyelmének előterébe. A vonatkozó uniós és hazai szabályozások megjelenésével prioritássá vált a cégek számára, hogy üzleti tevékenységüket a környezeti (Environmental/E), társadalmi (Social/S) és vállalatirányítási (Governance/G) szempontoknak megfelelően végezzék és erről évente jelentést tegyenek. Az Effekt 2030 – Az ESG megoldások díjának célja, hogy elismerje, és széles körben megismertesse azokat a példaértékű programokat és jógyakorlatokat, melyeket a hazai cégek az ESG egyes területein megvalósítanak. Minden évben olyan vállalati projektek részesülnek az elismerésben, amelyek valódi pozitív hatást érnek el és hosszabb távon is értéket teremtenek az adott szervezet érintettjei, a környezet és a társadalom számára. Az idei díjra augusztus 1-ig pályázhatnak a Magyarországon működő nagyvállalatok, kkv-k és startupok, valamint az általuk létrehozott vállalati alapítványok. A Zöld egyensúly kategóriában olyan programokkal lehet nevezni, melyek az ökológiai környezetben
Az Európai Unión belül a jövedéki termékek – például alkohol, cigaretta, üzemanyag – nem kereskedelmi célú szállításához magánszemélynek nem szükséges engedély – közölte a NAV, amely összegyűjtötte, hogy nyaraláskor (oda és vissza úton) mire kell figyelni az útipoggyász összeállításánál.
A ‘Get ready for Japan’ program keretében a résztvevő KKV-k megismerhetik a japán üzleti kultúrát és részt vehetnek egy egyhetes kiutazáson, ahol lehetőség nyílik a személyes kapcsolatépítésre cégláogatások és B2B találkozók keretében!
Lehet, hogy csak pár napja maradt cégének, hogy a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) nyilvántartásba vegye! Miről is van szó? Mond valamit a NIS2? Hallott már a 2023. évi XXIII. A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletrőlszóló törvényről? Sok cégvezető ismeri már, de valószínűleg még több nem. Miért fontos ez? Június 30-án a törvényben részletezett iparágakban tevékenykedő 50 főnél több alkalmazottal vagy 10 millió euró árbevétellel rendelkező cégeknek nyilvántartásba kell kerülniük a SZTFH-nál. De mely iparágak érintettek? Az alábbi iparágakban tevékenységet folytató cégek érintettek: Önazonosítás Fontos tudnia minden cégnek, hogy az SZTFH nem fog értesítést küldeni, hogy érintett-e a cég vagy sem. Ezt a cégnek kell felmérnie egy önazonosítási folyamatban. Ha úgy ítéli meg, hogy érintett, akkor 2024. június 30-ig regisztrálnia kell a céget az SZTFH honlapján! Aki ezt elmulasztja, arra várhatóan bírság vár, ami előreláthatólag milliós tétel lesz! További részletek a hatóság honlapján is elérhetőek. KKV vagyok, van teendőm? Alapvetően a KKV-k nem érintettek pár iparágat tekintve. Az alábbi területen tevékenykedő cégekre a törvény méretkorlát nélkül vonatkozik: elektronikus hírközlési szolgáltató bizalmi szolgáltató DNS-szolgáltatást nyújtó szolgáltató legfelső szintű domainnév-nyilvántartó domainnév-regisztrációt végző szolgáltató Nem vagyok biztos benne, mit tegyek? A törvény 1 és 2. mellékletben részletezve találhatóak az érintett területek. Ha
A Konjunktúramutató értéke 2024 áprilisában +22 ponton áll, ami a 2023 második félévében bekövetkezett visszaesést követően kis mértékű, három pontos javulást jelent. A mutató jelenlegi értéke két ponttal elmarad az előző év azonos időszakában mért +24 pontos értéktől, viszont számottevően meghaladja a 2022 októberében mért +4 pontos értéket. A belföldi értékesítési árak várható alakulása A versenyszférához sorolt hazai cégek 61 százaléka számolt azzal 2024 áprilisában, hogy belföldi árai em elkedni fognak a következő félévben. Ez az utóbbi három év adataihoz képest számottevő csökkenést jelent. A várható áremeléssel számoló válaszadók 62 százaléka 10% alatti áremelést tartott valószínűnek, 30 százalékuk 10–15%-os emelést vetített előre, 5 százalékuk pedig 16–20%-os árnövekedést jelzett. Nemzetközi tendenciák Németországban az IFO üzleti bizalmi index értéke változatlan maradt májusban. A feldolgozóipari beszerzési menedzserindex (PMI) értéke tovább emelkedett, míg a munkanélküliségi ráta stagnált. A franciaországi INSEE üzleti bizalmi index enyhén romlott az előző hónaphoz képest. 2024. áprilisi Féléves Konjunktúrakutatás magyar nyelven 2024. áprilisi Féléves Konjunktúrakutatás angol nyelven
Május közepén tartotta a PBKIK által menedzselt Építőipari Technológiai Klaszter (ÉTK) ülését, amelyen egy új, az építőiparhoz kapcsolódó projektet mutattak be.
2024 áprilisában az ipari termelés volumene 6,4%-kal meghaladta az egy évvel korábbit, míg munkanaphatástól megtisztítva 2,4%-kal elmaradt attól. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy ebben a hónapban hárommal több munkanap volt, mint 2023 áprilisában. A feldolgozóipari alágak többségében nőtt a termelés, a legnagyobb mértékben az élelmiszer, ital, dohánytermék gyártásában. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás a 2024. márciusinál 0,7%-kal kisebb volt.
2024. június 1-től Szaúd-Arábia is csatlakozott az ATA rendszerhez. A Szaúd-Arábiára vonatkozó szabályok összefoglalóját az alábbi cikkben olvashatják.
A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (Menedzsmentszerv: PBKIK) 2024. június 7-én tartotta éves Taggyűlését a PBKIK épületében Pécsen, mely során a klasztertagok képviselői döntöttek a klasztert érintő aktuális témakörökben.
A duális képzőhelyek sikerdíj címen további adókedvezményre jogosultak, amennyiben tanulójuk sikeres szakmai vizsgát tett.
A Nemzetgazdasági Minisztérium idén is közzétette a diákmunkára vonatkozó munkaügyi és munkavédelmi tájékoztatóját.
A COST (European Cooperation in Science and Technology) program olyan projektjavaslatokat keres, amelyek hozzájárulnak Európa tudományos, technológiai, gazdasági, kulturális vagy társadalmi ismereteinek bővítéséhez és fejlődéséhez. A kiírás a multidiszciplináris és interdiszciplináris pályázatok benyújtását ösztönzi.
Copyright © 2024 Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara – Adatkezelési tájékoztató – Közérdekű adatok – Kapcsolat