Kamarai hírek

Versenynek indult de „flow” érzés lett!

Jó szülők szeretnénk lenni. Kívülről higgadtak, magabiztosak vagyunk, belülről szétmar az aggódás (és a büszkeség), ahogy látjuk önállósodási törekvéseit a kamasznak. Saját nélkülözhetetlenségünk igazolásaként még mindig kikészítjük reggel a ruhát,

Bővebben »

Egy sikeres Baranyáért

A két héttel ezelőtti Határtalan Baranya című konferencia befejezésével nem állt meg az élet Siklóson. Jelenleg is folynak tárgyalások a résztvevőkkel és előadókkal, a vállalkozók érdeklődését, kérdéseit-kéréseit a Kamara koordinálja.

Bővebben »

Szakmai megbeszélés a várban

Kamarai idegenforgalmi díjazottunk a Szigetvári Vár csapata és a Kamara, a folyamatos megújulás jegyében keresi a kapcsolódási pontokat, szakképzési és egyéb közös turisztikai programok megvalósítására.

Bővebben »

Elnökségek találkoztak Mohácson

Már hagyománnyá vált, hogy a kamara városi elnökségei minden évben találkoznak. Idén a komlói, siklósi, és a szigetvári testületek tagjait a mohácsi elnökség látta vendégül. A találkozón Mohács város polgármestere

Bővebben »

Szervezeti kiválóság kérdőív

A Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Karának “Kiváló vezető, kiváló vállalkozás” kutatócsoportja országos nonprofit jellegű felmérést végez cégvezetés témakörben. A kérdőív anonim, és a sikeres vállalatvezetés, a személyes vezetői- és szervezeti kiválóság

Bővebben »

Határtalan Baranya

Határtalan Baranya címmel tartott idegenforgalmi konferenciát a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Siklósi Városi Elnöksége, melyen a Horvát Köztársaság Főkonzulja is részt vett.

Bővebben »

Egészség-be-fektetés

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Humán klubja 2019-ben már negyedik alkalommal szervezte meg a Dél-Dunántúli Humánerőforrás Konferenciát, mely ebben az évben az „Egyéni egészség – szervezeti teljesség” címet kapta.

Bővebben »

„Mumpreneur” – Anyu, a sikeres vállalkozó

A nők, kismamák vállalkozóvá válásának elősegítését célzó nemzetközi együttműködés “Fostering the Exchange of practices to Empower Mumpreneurship in Europe” (FEMME) harmadik találkozójára és tréningjére Görögországban került sor a Pécs-Baranyai Kereskedelmi

Bővebben »

Határtalan Baranya

A PBKIK Siklós Városi Elnöksége 2019. május 29-én 10.00 órakor a Sikósi Várban „Határtalan Baranya” címmel konferenciát szervez a térség idegenforgalommal foglalkozó vállalkozói részére.

Bővebben »

Külpiac / Nemzetközi

Innováció

Adózás, Munkaügy, Jog

Szakképzés

Klaszterek

Táborokban is népszerűsítik a természettudományokat

Az egykori  pécsi Gyógyszertári Központból nőtte ki magát a pécsváradi PannonPharma Kft., amelyet dr. Blazsits Gyula gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője hozott létre a cég első igazgatójával, dr. Szepesy Gáborral közösen. Az ipari termelést 1995-ben indították el. A pécsváradi üzem 2000-ben kezdte meg működését, generikus gyógyszerek gyártásával. Első saját fejlesztésű termékük 1996-ban, a ma hazánkban legnagyobb doboz számban eladott Panalgorin láz- és fájdalom csillapító tabletta volt.

Tovább olvasom »

Indul az év végi céges ajándékozás!

Közeledik az év végi céges ajándékozási időszak, amikor sokaknál gondot jelent, hogy mivel köszönjék meg a munkatársaiknak, a partnereiknek az egész éves munkájukat. A bor – akár céges logóval ellátva – még mindig jó választásnak bizonyul, emellett kedvelt ajándék a vállalkozás működési területéhez illeszkedő logózott ajándéktárgy, azonban az utóbbi években mind többen keresik a helyi termékeket ünnepi csomagolásban. Kovács Boglárka Dórával, a Villányi Borvidék marketingvezetőjével arról beszélgettünk, hogy év vége felé megélénkül-e az egyesületi tagok termékei, szolgáltatásai iránt a kereslet,

Tovább olvasom »

A KidsOasis védjegyet új tulajdonosai nemzetközi szinten is ismertté tennék

Puch Eszter és Puch-Hardy Orsolya személyében két új tulajdonosa is van a KidsOasis védjegynek. A KidsOasis 2013-ban alakult az akkor még korántsem ennyire gyerekközpontú utazási piacon. A korábbi tulajdonosai a gyerekbarát szolgáltatások magyarországi népszerűsítését, a szálláshelyek ennek megfelelő minősítését és a szálláshely-szolgáltatások az utazók felé érthető nyelven való ismertetését tűzte ki célul. Ez a folyamat a Covidig tökéletesen működött, a világjárvány azonban, mint oly sok mindent, ezt a vállalkozást is kicsit háttérbe szorította. A két új tulajdonossal a védjegy új

Tovább olvasom »

Gyermekkacajtól, futóktól és látogatóktól volt hangos a Királyegyházi Cementgyár

Több mint 600 futó és több mint 200 fő látogató részvételével rendezte meg a hagyományokhoz hűen szeptember végén a Holcim Magyarország Kft. jótékonysági futóversenyét és nyílt napját a Királyegyházi Cementgyárban. Az „Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc–Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában zajlott. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.

Tovább olvasom »

Őszi feladatok a NIS2 felkészülés tükrében

Alig pár hét és itt a következő fontos határidő, ami további feladatokat is jelent minden a 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló jogszabály (Kibertantv ) által érintett szervezet életében.

Tovább olvasom »

Csak 30%? Mutatjuk, hogy hozhatod ki a maximumot a webáruházadból

Gondolkodtál már azon, hogy a jelenlegi marketing stratégiád vajon megállja-e a helyét a marketing piacon? Vagy egyáltalán, amit Te stratégiának gondolsz, az valóban az is? Az RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség szakértői egy olyan bárki számára elérhető videósorozatot hoztak létre, amivel Te is felmérheted a stratégiád helyzetét és új szakértői látásmódra tehetsz szert. Berek Péter, az RG-STÚDIÓ értékesítői vezetője arról mesélt, miért válik ez minden vállalkozás hasznára majd, akár már az év végi hajrában (is)!

Tovább olvasom »

Információk a kiberbiztonsági törvénnyel kapcsolatban

Az országgyűlés 2023. május 3-i ülésnapján elfogadta a kiberbiztonsági tanúsítási és felügyeleti törvényt. Mely ágazatokra vonatkozik a törvény? Két csoportra oszlanak azok az ágazatok – kockázatos és kiemelten kockázatos -, amelyekre a hatálya kiterjed. Az alábbi területeken működő szervezetek és szolgáltatók elektronikus információs rendszereire kell alkalmazni a törvényben foglaltakat. Kiemelten kockázatos ágazatok: Energetika (Villamos energia, Távfűtés és hűtés, Kőolaj, Földgáz, Hidrogén) Közlekedés (Légi közlekedés, Vasúti közlekedés, Közúti közlekedés, Vízi közlekedés, Tömegközlekedés) Egészségügy Ivóvíz, szennyvíz (Vízközmű szolgáltatás) Hírközlési szolgáltatás Digitális infrastruktúra Kihelyezett IKT (információs és kommunikációs technológia) szolgáltatások Űralapú szolgáltatás A kockázatos ágazatok pedig az alábbiak: Postai és futárszolgálatok Élelmiszer előállítása, feldolgozása és forgalmazása Hulladékgazdálkodás Vegyszerek előállítása és forgalmazása Gyártás (Orvostechnikai eszközök és in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközök gyártása, Számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, Villamos berendezések gyártása, Máshova nem sorolt gépek és berendezések gyártása, Gépjárművek, pótkocsik és félpótkocsik gyártása, Egyéb szállítóeszközök gyártása, Cement-, gipsz-, mészgyártás) Digitális szolgáltatók Mik a teendők ezekben az ágazatokban? A fenti ágazatokban működő szervezeteknek gondoskodniuk kell az elektronikus információs rendszereik és azok fizikai környezetének a biztonságáról, a kiberfenyegetések által okozható károk mértékével arányos módon. Ez magában kell, hogy foglalja az adatok, valamint az elektronikus információs rendszerek révén elérhető szolgáltatások bizalmasságát, sértetlenségét és rendelkezésre állását. Forrás és további

Bővebben »

Megjelent a NAV 2024-es ellenőrzési terve

2024-ben a NAV ellenőrzési rendszerének kialakításában a rendelkezésre álló és egyre bővülő adatvagyon játszik központi szerepet. A NAV birtokában lévő széles körű adatok alapján lehetőség nyílik arra, hogy az ellenőrzéstípusokat az adózói magatartásokhoz igazítsák. Emellett idén a szigorú ellenőrzéseken túl az adóhatóság fókuszába kerülnek olyan eljárások is, amelyek elsődlegesen az adózók tájékoztatására, figyelmeztetésére irányulnak, és a jogkövető magatartást ösztönzik.

Bővebben »

Heti EU jogász 2024. 8 – 10. hét

Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 8 – 10. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg.

Bővebben »

Heti jogász 2024. 8 – 10. hét

Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 8. héten a Magyar Közlöny 18 – 20. számai, a 9. héten a 21 – 23. számai, és 10. héten a 24 – 28. számai jelentek meg.

Bővebben »

Üzemlátogatáson a PTE MIK mérnökhallgatói

A PTE MIK ,,Esettanulmányok” kurzusa átadja a hallgatóknak a mérnöki tapasztalatokat, az előadásokat és üzemlátogatásokat a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsmentszerv: PBKIK) tagvállalatainak képviselői tartják. A tanulók találkozhatnak a helyi vállalkozások szakembereivel, valamint közelről megismerkedhetnek a legújabb technológiákkal. A cél továbbra is az, hogy a hallgatók megismerjék a klasztertagokat, és meglássák bennük a potenciális munkalehetőséget.

Bővebben »

MNB konjunktúra felmérés

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiemelt feladatának tekinti, hogy megismerje és folyamatosan nyomon kövesse a magyar vállalati szektor gazdasági helyzetét és kilátásait. Ennek kapcsán az MNB rendszeres konjunktúra felmérést végez a hazai vállalatok körében azzal a céllal, hogy a jegybank hiteles képet kapjon a gazdasági folyamatok aktuális és várható alakulásáról. A hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény adta keretek között néhány olyan kérdés megválaszolásában szeretnénk együttműködésüket kérni, amelyek segítenek pontosabb képet alkotni a magyar vállalati szektor gazdasági helyzetéről, illetve az általános üzleti hangulat aktuális és jövőbeli várakozásairól. Kérjük, segítsék munkájukat azzal, hogy kitöltik az MNB honlapján az alábbi hivatkozáson elérhető rövid kérdőívet 2024. április 18-ig. A kitöltés mintegy 10 percet vesz igénybe. https://mnbpoll.mnb.hu/Survey.aspx?surveyid=155045204&lng=hu-HU Eddigi felméréseik eredményei megtalálhatók az MNB honlapján az alábbi hivatkozásra kattintva: https://www.mnb.hu/penzugyi-stabilitas/publikaciok-tanulmanyok/vallalati-konjunktura-felmeres Az adatszolgáltatás nem kötelező, a felmérésben való részvétel önkéntes. A válaszadás név nélkül történik (anonim). A kérdőív nem tartalmaz a vállalat azonosítására alkalmas kérdéseket. Az adatgyűjtés statisztikai célból történik. A válaszokat összesítve dolgozzák fel, amelyekből egyedi adatokat nem tartalmazó elemzéseket kívánnak készíteni. Amennyiben a felmérés kapcsán kérdésük merülne fel, az MNB illetékes munkatársai készséggel állnak rendelkezésre a e-mail címen keresztül.

Bővebben »

Világpolitika és Közgazdaságtan

A Budapesti Corvinus Egyetemen működő Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesület kiadásában megjelent Világpolitika és Közgazdaságtan című kiadvány márciusi számában aktuális gazdaságpolitikai kérdésekről olvashatnak világpolitikai megközelítésben.

Bővebben »

Automatizált fájdalomküszöbmérő berendezést fejlesztett a Z Elektronika Kft.

Az elektronikai tervezést, fejlesztést, valamint gyártást végző Z Elektronika Kft. és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és közös fejlesztéseként valósult meg egy gyógyszerkutatásban alkalmazható nagy precizitású automatizált fájdalomküszöbmérő berendezés, amelyet hamarosan a világ kutatóintézeteinek és gyógyszergyárainak értékesít a pécsi vállalkozás. A fejlesztéshez az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalától mintegy 151 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatást nyertek.

Bővebben »