Elismerések és feladatok
Szerdán délután tartotta aktuális ülését, a kamara mohácsi elnöksége. Az első félévi munka értékelésében, a szakmabemutató kiállításra, a látogatóktól kapott elismerő szavak is helyet kaptak.
Szerdán délután tartotta aktuális ülését, a kamara mohácsi elnöksége. Az első félévi munka értékelésében, a szakmabemutató kiállításra, a látogatóktól kapott elismerő szavak is helyet kaptak.
Sokan felkeresték a pécsi közös standot, megindultak az egyeztetések a cégek között.
Egy országos fórum keretében az Innovációs és Technológiai Minisztérium egyeztetett a KKV-kal az előkészítés alatt álló KKV stratégiáról. Pécsett Dr. György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára beszélgetett
Pécs Megyei Jogú Város, a Pécsi Tudományegyetem, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara valamint hét helyi ipari vállalkozás közösen megjelennek az Ipar Napjai – MACH-TECH 2019. szakkiállítás és vásáron, melyet május
Bérlőket keres a teljes energetikai korszerűsítés előtt álló hajdani bányászfürdő épületébe az önkormányzat – cél, egy kereskedelmi és szolgáltató központ kialakítása.
Egyre több helyről fogalmazódik meg az igény egy erős IT közösség létrehozása iránt, mely már formát is öltött.
Nem csak egy lehetséges kéménytűz vagy szénmonoxid mérgezés elkerülése érdekében kell a „kéményseprést” megrendelni, a jogszabályi megfelelésről se feledkezzen el! – Akár szabálysértési eljárás is lehet belőle!
A kamara siklósi városi elnöke a közelmúltban meglátogatta a siklósi várat a kamara turisztikát fejlesztőtérségi projektjének egyeztetése érdekében.
Már harmadik alkalommal rendezte meg társzervezőkkel közösen a kamara mohácsi elnöksége a Szakmák Napja című szakmabemutató kiállítását. A Marek sportcsarnokban lezajlott rendezvény sikerét az is igazolja, hogy a város és
A kamara legutolsó nyílt Humán klubülésén résztvevők a hálózatok és vállalati szervezeti kultúra összefüggéseivel ismerkedhettek meg.
2019. április 10-én, szerdán került sor a Virtuális Erőmű Program keretén belül a Baranyai Virtuális Erőmű Program létrehozásával kapcsolatos szándéknyilatkozat aláírására: Magyar Innovációs és Hatékonyság NKft., Pécs város, megyei önkormányzat,
A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) pályázatot hirdet a szerv tagjainak nyilvántartásba vételére.
Sikeresen lezajlott dr. Árvai Éva, a Pénzügyminisztérium Munkavédelmi Főosztály orvos tanácsadójának előadása a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara (PBKIK) székházában.
Házi kenyér a szomszéd nénitől, friss tojás a közeli tanyáról, méz a szomszéd település méhészétől, kézműves termékek, ételkülönlegességek, használati tárgyak, helyi mesterek keze munkájából? Jól hangzik? Fedezzük fel környezetünk „helyi
A tapasztalat és a statisztikák is azt mutatják, hogy a női cégvezetők nem annyira impulzívak, hosszabb távra terveznek, jobban becsülik munkatársaikat, és összességében megbízhatóbbnak tűnnek azok a cégek, ahol a
Az egykori pécsi Gyógyszertári Központból nőtte ki magát a pécsváradi PannonPharma Kft., amelyet dr. Blazsits Gyula gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője hozott létre a cég első igazgatójával, dr. Szepesy Gáborral közösen. Az ipari termelést 1995-ben indították el. A pécsváradi üzem 2000-ben kezdte meg működését, generikus gyógyszerek gyártásával. Első saját fejlesztésű termékük 1996-ban, a ma hazánkban legnagyobb doboz számban eladott Panalgorin láz- és fájdalom csillapító tabletta volt.
Közeledik az év végi céges ajándékozási időszak, amikor sokaknál gondot jelent, hogy mivel köszönjék meg a munkatársaiknak, a partnereiknek az egész éves munkájukat. A bor – akár céges logóval ellátva – még mindig jó választásnak bizonyul, emellett kedvelt ajándék a vállalkozás működési területéhez illeszkedő logózott ajándéktárgy, azonban az utóbbi években mind többen keresik a helyi termékeket ünnepi csomagolásban. Kovács Boglárka Dórával, a Villányi Borvidék marketingvezetőjével arról beszélgettünk, hogy év vége felé megélénkül-e az egyesületi tagok termékei, szolgáltatásai iránt a kereslet,
Puch Eszter és Puch-Hardy Orsolya személyében két új tulajdonosa is van a KidsOasis védjegynek. A KidsOasis 2013-ban alakult az akkor még korántsem ennyire gyerekközpontú utazási piacon. A korábbi tulajdonosai a gyerekbarát szolgáltatások magyarországi népszerűsítését, a szálláshelyek ennek megfelelő minősítését és a szálláshely-szolgáltatások az utazók felé érthető nyelven való ismertetését tűzte ki célul. Ez a folyamat a Covidig tökéletesen működött, a világjárvány azonban, mint oly sok mindent, ezt a vállalkozást is kicsit háttérbe szorította. A két új tulajdonossal a védjegy új
Több mint 600 futó és több mint 200 fő látogató részvételével rendezte meg a hagyományokhoz hűen szeptember végén a Holcim Magyarország Kft. jótékonysági futóversenyét és nyílt napját a Királyegyházi Cementgyárban. Az „Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc–Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában zajlott. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.
Alig pár hét és itt a következő fontos határidő, ami további feladatokat is jelent minden a 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló jogszabály (Kibertantv ) által érintett szervezet életében.
Gondolkodtál már azon, hogy a jelenlegi marketing stratégiád vajon megállja-e a helyét a marketing piacon? Vagy egyáltalán, amit Te stratégiának gondolsz, az valóban az is? Az RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség szakértői egy olyan bárki számára elérhető videósorozatot hoztak létre, amivel Te is felmérheted a stratégiád helyzetét és új szakértői látásmódra tehetsz szert. Berek Péter, az RG-STÚDIÓ értékesítői vezetője arról mesélt, miért válik ez minden vállalkozás hasznára majd, akár már az év végi hajrában (is)!
A LIFE (Programme for the Environment and Climate Action) program az EU környezetvédelmi és éghajlat-politikai finanszírozási eszköze. A LIFE az egyetlen uniós forrás, amely dedikáltan környezet- és természetvédelmi, valamint éghajlat-politikai célkitűzéseket támogat, 2022-ben 34 pályázati felhívással.
Az idén 30 éves Strauss Metal Kft. pályázati forrás segítségével technológiai fejlesztést, telephely korszerűsítést, szervezet- és képzésfejlesztést valósít meg. 2022. június 1-jén GINOP Plusz projektindító rendezvényen Strausz János cégtulajdonos-ügyvezető mutatta be a nagy volumenű beruházás részleteit.
Május első hetében tizenöt Baranya megyei vendéglátós szakember és vállalkozó tett tanulmányi látogatást Olaszországban a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. A tanulmányúton a résztvevők az olaszországi Friuli-Venezia-Giulia tartományára jellemző kitűnő alapanyagokat és azok feldolgozását ismerhették meg.
A Pénzügyminisztérium célja a foglalkoztatói adatszolgáltatás egyszerűsítése. A vállalkozások jelenleg az éves bevételük 1,7 százalékát fordítják adminisztrációs költségekre. Ez az összeg azonban az új rendszer bevezetésével jelentősen csökkenthető lesz a tervek szerint, emellett pedig nőne a vállalkozások versenyképessége is.
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 21. héten a Magyar Közlöny 83 – 90. számai jelentek meg.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora a Tématerületi Kiválósági Program 2020 keretében pályázatot hirdet szabadalmi oltalom alatt álló műszaki megoldások, illetve a jövőben iparjogvédelmi oltalomban részesíthető alkotások megvásárlására.
Számos dolgot tárgyaltak meg a tagok a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által menedzselt Építőipari Technológiai Klaszter (ÉTK) áprilisi ülésén.
A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsmentszerv: PBKIK) tagja, a Minorits Gépgyártó Kft. szakterülete a hajlítás, hengerítés, forgácsolás, hegesztés, és szerelési technológiák. A saját fejlesztésű hajószállító és -tároló pótkocsik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek hazánkban.
Részt vesz a következő területek valamelyikén a kutatás-fejlesztésben, és/vagy alkalmazásban: blockchain, szemantikus web, ontológiatervezés, szoftverfejlesztés, cloud, edge és fog computing, ökoszisztéma-gazdaság, okos alkalmazások, kriptográfia, szabványosítás, vagy hasonló területeken? Akkor az ONTOCHAIN felhívás Önnek szól!
A pécsi SOMAPAK Kft. több évtizedes múltra tekint vissza, fő profilja csomagolástechnikai gépek, egyedi gépek és keverőgépek tervezése és gyártása. 2022. május 27-én legújabb nyertes pályázatuk bemutatására megnyitó rendezvényt tartottak telephelyükön.
A NAV baranyai munkatársai május 30. és június 5. között kedden Harkányban és Siklóson a pékségekben, szerdán Komlón az élelmiszerboltokban, csütörtökön Abaligeten és Orfűn a vendéglátóhelyeken ellenőriznek.
A személyi jövedelemadóról szóló – többször módosított – 1995. évi CXVII. törvény 82. § (2) bekezdése arra kötelezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy havonta tegye közzé a tárgyhónapban a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárat.
Az EIT Health DRIVE képzési programját a szerény vagy közepes innovációs kapacitással rendelkező (az európai innovációs eredménytábla szerint) európai országok azon szervezetei számára tervezték, amelyek támogatást nyújtanak az innovátoroknak, hogy kutatásukat/ötleteiket sikeres vállalkozásokká alakítsák, és célja egy speciális, átfogó program létrehozása az egészségügyi és élettudományi start-upok számára.
Biotechnológiai klaszterek/ KKV-k partnerkereső missziója Japánban. Az EU-Japán Központ pályázatot hirdet a következő biotechnológiai misszióra, amelyet 2022. október 11-14. között Japánban, a BioJapan expóval párhuzamosan rendeznek meg. A missziót a Pacifico Yokohamában megrendezésre kerülő „Bio Japan Expo” (https://www.ics-expo.jp/biojapan/en/) mellett szervezik.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (a továbbiakban: KKM) az Üzbég Innovatív Fejlesztési Minisztériummal (a továbbiakban: IFM) együttműködve 2022. május 6-án 1 millió eurónak megfelelő forintösszegű felhívást tett közzé a hazai mikro-, kis és középvállalkozások külpiaci tevékenysége és nemzetközi versenyképessége előmozdítása érdekében.
Copyright © 2024 Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara – Adatkezelési tájékoztató – Közérdekű adatok – Kapcsolat