Most alapította vagy már működik vállalkozása néhány éve, de elakadt és nem sikerül egyről a kettőre jutni? Építené, fejlesztené vállalkozását vagy stratégiát váltana a rohamosan változó üzleti környezetben? A Pécs-Baranyai
A város vezetése úgy döntött: 2022-ben megtartja a soron következő Busójárást. Tervekről, változtatásokról, ötletekről szólt a legutóbbi megbeszélés több mint ötven busócsoport vezetővel.
Az előző évben a lakosság életkörülményeit javító fejlesztések mellett, több a helyi gazdaság fejlesztéséhez kötődő infrastruktúra fejlesztéssel kapcsolatos, illetve rehabilitációs beruházás is lezárult a városban.
Megjelent az MKIK Közgazdasági Igazgatóság 2021 harmadik negyedévi Gazdasági Tájékoztatója. A magyar gazdaság teljesítménye 2021 harmadik negyedévében jelentősen növekedett.
Ha az idősödő korosztály tagjai tovább élnek, úgy elkerülhetetlenül többet is fogyasztanak, így pedig gazdasági szempontból egyre fontosabb szereplőkké válnak. Az ezüst gazdaság multiszektorális, magában foglalja mindazon termékeket és szolgáltatásokat, melyeket az emberek idősödő és idős
Búcsúzunk Mecseki János kollégánktól, aki majd két évtizede látta el a kamarai székház karbantartási feladatait. Kollégáihoz mindig őszinte és segítőkész volt és amennyiben a zárkózottságát sikerült feloldani, úgy egy jó
Idén is sikerrel zárultak a kamarai gyakorlati oktatói képzések: a négy képzés során 51 fő gyakorlati oktató vehette át a sikeres vizsgát igazoló tanúsítványt Baranya megyében.
Szinte minden ünnep közeledtével megszaporodnak az otthon, gyakran dekorációs céllal előállított termékek. Sokan ilyenkor szembesülnek avval is, hogy a végeredmény mennyire tetszik másoknak, és esetleg ezt értékesíteni is tudnák. Ezek
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében autószerelő mestervizsga zajlott november 18. és 20. között. A mestervizsga azért fontos, mert nagy szükség van tapasztalt, jól képzett szakemberekre, akik mesterekké válva, tudásukat
November elején a MATRO Kft. új telephelyén tartott összevont ülést a PBKIK Iparfejlesztési Bizottsága, valamint az Ipari Tagozat elnöksége. Kiemelt téma volt a megye és a régió jelenlegi gazdasági helyzete
2021. november 15-én megjelent a Magyar Közlöny 206. száma. Az abban megjelent kormányrendelet alapján 2022. január 1. és június 30. közötti időszakban a 2021. december 31-én hatályos rendszerhasználati díjak alkalmazandóak, valamint ugyanebben
Az egykori pécsi Gyógyszertári Központból nőtte ki magát a pécsváradi PannonPharma Kft., amelyet dr. Blazsits Gyula gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője hozott létre a cég első igazgatójával, dr. Szepesy Gáborral közösen. Az ipari termelést 1995-ben indították el. A pécsváradi üzem 2000-ben kezdte meg működését, generikus gyógyszerek gyártásával. Első saját fejlesztésű termékük 1996-ban, a ma hazánkban legnagyobb doboz számban eladott Panalgorin láz- és fájdalom csillapító tabletta volt.
Közeledik az év végi céges ajándékozási időszak, amikor sokaknál gondot jelent, hogy mivel köszönjék meg a munkatársaiknak, a partnereiknek az egész éves munkájukat. A bor – akár céges logóval ellátva – még mindig jó választásnak bizonyul, emellett kedvelt ajándék a vállalkozás működési területéhez illeszkedő logózott ajándéktárgy, azonban az utóbbi években mind többen keresik a helyi termékeket ünnepi csomagolásban. Kovács Boglárka Dórával, a Villányi Borvidék marketingvezetőjével arról beszélgettünk, hogy év vége felé megélénkül-e az egyesületi tagok termékei, szolgáltatásai iránt a kereslet,
Puch Eszter és Puch-Hardy Orsolya személyében két új tulajdonosa is van a KidsOasis védjegynek. A KidsOasis 2013-ban alakult az akkor még korántsem ennyire gyerekközpontú utazási piacon. A korábbi tulajdonosai a gyerekbarát szolgáltatások magyarországi népszerűsítését, a szálláshelyek ennek megfelelő minősítését és a szálláshely-szolgáltatások az utazók felé érthető nyelven való ismertetését tűzte ki célul. Ez a folyamat a Covidig tökéletesen működött, a világjárvány azonban, mint oly sok mindent, ezt a vállalkozást is kicsit háttérbe szorította. A két új tulajdonossal a védjegy új
Több mint 600 futó és több mint 200 fő látogató részvételével rendezte meg a hagyományokhoz hűen szeptember végén a Holcim Magyarország Kft. jótékonysági futóversenyét és nyílt napját a Királyegyházi Cementgyárban. Az „Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc–Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában zajlott. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.
Alig pár hét és itt a következő fontos határidő, ami további feladatokat is jelent minden a 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló jogszabály (Kibertantv ) által érintett szervezet életében.
Gondolkodtál már azon, hogy a jelenlegi marketing stratégiád vajon megállja-e a helyét a marketing piacon? Vagy egyáltalán, amit Te stratégiának gondolsz, az valóban az is? Az RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség szakértői egy olyan bárki számára elérhető videósorozatot hoztak létre, amivel Te is felmérheted a stratégiád helyzetét és új szakértői látásmódra tehetsz szert. Berek Péter, az RG-STÚDIÓ értékesítői vezetője arról mesélt, miért válik ez minden vállalkozás hasznára majd, akár már az év végi hajrában (is)!
A NAV baranyai munkatársai június 19. és 25. között hétfőn Mohácson az italboltokat, kedden a Pécs Pláza üzleteit és vendéglátóhelyeit, csütörtökön pedig szintén Pécsett, a Siklósi úti boltokat ellenőrzik.
A NAV baranyai munkatársai június 12. és 18. között hétfőn Szigetváron és Komlón a cukrászdákat, kedden Pécsett, a távol-keleti árukat forgalmazó üzleteket, pénteken pedig szintén Pécsett, a tapéta- és festékboltokat ellenőrzik.
Az Effekteam Egyesület 2023-ban is meghirdeti az Effekt 2030 díjat, mely a vállalatok környezeti, társadalmi és vállaltirányítási megoldásainak elismeréséül szolgál. Az Effekt 2030 díj célja, hogy elismerje és a lehető legszélesebb körben megismertesse azokat a példaértékű megoldásokat és jó gyakorlatokat, melyeket a hazai vállalatok a környezeti fenntarthatóság, a társadalmi fenntarthatóság vagy a vállalatirányítás, azaz az ESG egyes területein bevezettek és megvalósítottak. Az elismerés ezáltal kívánja elősegíteni a nagyvállalati, a kkv- és a startupszektor társadalmi szerepvállalásának, fenntarthatósági kezdeményezéseinek erősítését, a vállalati döntéshozók ilyen irányú szakmai munkájának inspirálását, személyes szerepvállalásuk növelését, valamint az ESG elvek és szempontok kultúrájának elterjesztését. Pályázók köre A pályázaton bármely Magyarországon működő vállalat, kis- és középvállalkozás, startupcég, valamint az általuk létrehozott vállalati alapítványok indulhatnak. A pályázati felhívás innen letölthető. Jelentkezés: Jelentkezési szándék esetén először a regisztrációs adatlapot szükséges kitölteni. Az Effekteam Egyesület a regisztrációs adatlapon megadott pályázati kapcsolattartó részére továbbítja a pályázati űrlapot. A kitöltött pályázati űrlapot legkésőbb július 25-én 23:59-ig kell eljuttatni a e-mail címre. További információ és a részletes pályázati kiírás itt érhető el. A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbították a jelentkezési határidőt. A pályázatokat 2023. 08. 01-ig lehet beküldeni!
Az alábbiakban olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nemzetközi gazdasági hírlevele, melyben az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírek az alábbi csatolt dokumentumban országonkénti bontásban találhatóak meg. Nemzetközi Gazdasági Hírlevél 2023.06.15. MKIK Külgazdasági hírek
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) azt kéri a Kormánytól, hogy fontolja meg a fix áras szerződések azonnali felülvizsgálatát és piaci árszinthez igazítását.
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 23. héten a Hivatalos Lap 144 – 150 számai jelentek meg.
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 23. héten a Magyar Közlöny 82 – 84. számai jelentek meg.
Az Európai Bizottság tavasszal indította útjára a szellemi tulajdonjoggal foglalkozó KKV-knak szóló, Kínára, Délkelet-Ázsiára, Latin-Amerikára és Indiára vonatkozó helpdesk-ek új kiadását.
2022 őszétől EDIH-ek, európai digitális innovációs központok is segítik a digitális transzformációt. Ezek olyan egyablakos ügyintézőhelyként fognak működni, amelyek segítenek a vállalatoknak dinamikusan reagálni a digitális kihívásokra és versenyképesebbé válni. Magyarországon jelenleg 5 EDIH működik.
A 2022. szeptemberében indult nemzetközi projekt idén februárban fél éves mérföldkövéhez érkezett, mely alkalmából a projektpartnerek két napos, online találkozót tartottak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a korábbi ellenőrzések tapasztalatai alapján 2023. június 1-től fokozottan ellenőrzi a kezelőszemélyzet nélküli automata berendezéseket.
Módosult az egyes egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú törvény ( Magyar Közlöny 70. szám), melynek következtében az egyéni vállalkozóknak a szabadfoglalkozású egészségügyi tevékenységi kódokat módosítaniuk kell.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.