Hálózatelemzéssel a szervezetfejlesztésért
A novemberi Humán Klub ülésen egy másfél órás, csoportokban elvégzett workshop keretében a tagok a klubon belüli kapcsolódásaikat mérték fel és elemezték ki.
A novemberi Humán Klub ülésen egy másfél órás, csoportokban elvégzett workshop keretében a tagok a klubon belüli kapcsolódásaikat mérték fel és elemezték ki.
A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsment szerve: PBKIK) tagja a 1991-ben alakult, mára mintegy 100 fő munkavállalót foglalkoztató, 1,4 Mrd Ft árbevételt elérő GLT Delta Kft. több mint 1 éve kezdte
A hotel működtetéséért felelős Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. a kisebb felújítási, javítási munkálatokat már elvégezte, személyzet felvétele is zajlik. A tervek szerint december 1-én nyithat újra a szálloda.
Az idén januárban megalakult Baranyai Gasztronómiai Klaszter negyedik taggyűlését tartotta november 2-án. Az eltelt időszakban a klaszter 5 fős elnöksége 21 alkalommal ült össze és vitatta meg a tagok aktuális
Megyei és helyi kitüntetésekre szóló javaslatokról született döntés, valamint szó esett a következő évre tervezett szakmabemutató kiállításról a kamara mohácsi elnökségének legutóbbi, Selyemgyár Kulturális Negyedben megtartott ülésén.
A Mohácsi Busójárást 2022. február 24. és március 1. között rendezik meg. A szervezők már készülnek a jövő évi rendezvényre, elindult a jelentkezés azon vállalkozók számára is, akik a helyszínen
A PBKIK önkéntes tagja, pécsi székhelyű Soft Flow Kft. (SF) a FOSS csoport (FOSS Analytical A/S) tagjaként a cégcsoport kutatás-fejlesztési leányvállalata.Az elmúlt 20 év során, a Soft Flow Kft. kisvállalkozásból
Festő, mázoló és tapétázó mestervizsgát tartottak a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében 2021. október 12-én a Baranya Megyei SZC Pollack Mihály Technikum és Kollégium tanműhelyében.
Augusztusban jelent meg és szeptember 1-jén lépett hatályba a 34/2021-es ITM rendelet az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről, mely sok esetben megváltoztatta az egyes gazdasági tevékenységek tekintetében
Október 7-én szakmai látogatást tett kamaránkban a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (GYMSMKIK) Ipari Tagozatának elnöksége, a delegációt az Iparfejlesztési Bizottság látta vendégül.
Friss tematikával, új tervekkel és aktuális HR kérdésekkel tért vissza a kamara Humán Klubja a nyári szünet után.
Egy új városkártya-rendszer bevezetését tervezi az Önkormányzat. A rendszer bevezetésével a városlakók és az ide látogató turisták juthatnak kedvezményekhez, ezen túl az elfogadóhelyi partnerhálózat révén a települési fogyasztás- és gazdaságélénkítés
Vegyen részt Ön is az MKIK GVI 2021. októberi konjunktúra kutatásban!
A kamara mohácsi elnökségének legutóbbi ülésén a testület áttekintette még ez évben hátralévő feladatait. Szó esett az új szakképzési rendszer tapasztalatairól, minimálbér emelés kis-, és középvállalkozókat érintő problémáiról.
A Covid utáni első delegáció az Indonéz Köztársaság Nagykövetségéről érkezett a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarához a héten. A küldöttség elsődleges feladata volt a vállalkozói üzleti partnerségi kapcsolatok előmozdítása, melyre számos
Az egykori pécsi Gyógyszertári Központból nőtte ki magát a pécsváradi PannonPharma Kft., amelyet dr. Blazsits Gyula gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője hozott létre a cég első igazgatójával, dr. Szepesy Gáborral közösen. Az ipari termelést 1995-ben indították el. A pécsváradi üzem 2000-ben kezdte meg működését, generikus gyógyszerek gyártásával. Első saját fejlesztésű termékük 1996-ban, a ma hazánkban legnagyobb doboz számban eladott Panalgorin láz- és fájdalom csillapító tabletta volt.
Közeledik az év végi céges ajándékozási időszak, amikor sokaknál gondot jelent, hogy mivel köszönjék meg a munkatársaiknak, a partnereiknek az egész éves munkájukat. A bor – akár céges logóval ellátva – még mindig jó választásnak bizonyul, emellett kedvelt ajándék a vállalkozás működési területéhez illeszkedő logózott ajándéktárgy, azonban az utóbbi években mind többen keresik a helyi termékeket ünnepi csomagolásban. Kovács Boglárka Dórával, a Villányi Borvidék marketingvezetőjével arról beszélgettünk, hogy év vége felé megélénkül-e az egyesületi tagok termékei, szolgáltatásai iránt a kereslet,
Puch Eszter és Puch-Hardy Orsolya személyében két új tulajdonosa is van a KidsOasis védjegynek. A KidsOasis 2013-ban alakult az akkor még korántsem ennyire gyerekközpontú utazási piacon. A korábbi tulajdonosai a gyerekbarát szolgáltatások magyarországi népszerűsítését, a szálláshelyek ennek megfelelő minősítését és a szálláshely-szolgáltatások az utazók felé érthető nyelven való ismertetését tűzte ki célul. Ez a folyamat a Covidig tökéletesen működött, a világjárvány azonban, mint oly sok mindent, ezt a vállalkozást is kicsit háttérbe szorította. A két új tulajdonossal a védjegy új
Több mint 600 futó és több mint 200 fő látogató részvételével rendezte meg a hagyományokhoz hűen szeptember végén a Holcim Magyarország Kft. jótékonysági futóversenyét és nyílt napját a Királyegyházi Cementgyárban. Az „Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc–Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában zajlott. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.
Alig pár hét és itt a következő fontos határidő, ami további feladatokat is jelent minden a 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló jogszabály (Kibertantv ) által érintett szervezet életében.
Gondolkodtál már azon, hogy a jelenlegi marketing stratégiád vajon megállja-e a helyét a marketing piacon? Vagy egyáltalán, amit Te stratégiának gondolsz, az valóban az is? Az RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség szakértői egy olyan bárki számára elérhető videósorozatot hoztak létre, amivel Te is felmérheted a stratégiád helyzetét és új szakértői látásmódra tehetsz szert. Berek Péter, az RG-STÚDIÓ értékesítői vezetője arról mesélt, miért válik ez minden vállalkozás hasznára majd, akár már az év végi hajrában (is)!
50 milliárd forintos keretösszeggel hirdeti meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) a Neumann János Programban kijelölt fókuszterületeket támogató innovációs pályázatát, a KKV Fókuszterületi Innovációs Programot.
A GVI áprilisi vállalati konjunktúravizsgálata 1 953 vállalkozás vezetőjének válaszain alapul. Az április 1. és 30. között zajlott adatfelvétel eredményei szerint a Konjunktúramutató értéke 2024 áprilisában +22 ponton áll, ami a 2023 második félévében bekövetkezett visszaesést követően kis mértékű, három pontos javulást jelent. A mutató jelenlegi értéke két ponttal elmarad az előző év azonos időszakában mért +24 pontos értéktől, viszont számottevően meghaladja a 2022 októberében mért +4 pontos értéket. A Konjunktúramutató jelenlegi értéke (+22 pont) a koronavírus-járvány időszakából a 2020. októberi +15 pontos értékhez áll közel leginkább, a járványt megelőző időszakban pedig utoljára 2013 folyamán vett fel hasonló értékeket. A vállalkozások a múlt félévhez képest lényegében változatlannak ítélik az üzleti klímát, várakozásaik ugyanakkor továbbra is erősen megoszlanak vállalati kategóriák szerint. Összességében a megrendelések és a beruházások várható szintjére vonatkozó prognózisok pozitívabbá váltak az elmúlt fél év során, míg a várható üzleti helyzet megítélése nem változott. A bizonytalansági mutató értéke lényegében nem változott 2023 októberéhez képest, jelenleg 56 ponton áll. Ez arra utal, hogy a magyar vállalkozások helyzetértékelése továbbra is erősen polarizált, azaz a vállalkozások helyzetértékelésében jelentős, tartós különbségek tapasztalhatóak vállalati kategóriák szerint. Az MKIK GVI 2024. áprilisi vállalati konjunktúraadatfelvételének eredményei
A mérnök társadalom megbecsülése hazánkban nem „túl erős” pedig az emberiség kialakulásával a gyógyítás tudománya mellett a műszaki tudományok mindennek az alappillérei. A mérnökök a modern társadalom építőkövei, az ő munkájuk révén válnak valóra a jövő csodái, melyek meghatározzák az életünket és a bolygónk jövőjét.
A kamara által menedzselt Építőipari Technológiai Klaszter (ÉTK) áprilisi ülésén tagjává választotta a Holcim Magyarország Kft.-t.
Felhívás minden fejlesztőnek, innovátornak, kutatónak, kkv-nak és vállalkozónak! 1.989.000,00 euró 17 projekt támogatására! A TrustChain 4. nyílt felhívás témája: „Multilánc támogatás NGI protokollok számára”.
Az alábbi kezdeményezések kiváló lehetőséget nyújtanak a vállalkozók hálózatépítésére, tudásmegosztására, jó üzleti megoldások és gyakorlatok kihangosítására, valamint szakmai alapon elismerik és támogatják a kamarai hálózat közös céljainak előmozdítását. Mindhárom díjazásban közös, hogy a fókuszba a gazdaság működésének legfontosabb elemét, az embert helyezik. Három nagymúltú és kiemelkedően fontos díjat ajánlunk.
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 20. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg.
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 20. héten a Magyar Közlöny 54 – 56. számai jelentek meg.
A 100%-ban magyar tulajdonú WHC több mint három évtizedes szakmai múlttal rendelkező nemzetközi HR nagyvállalatként a közép-kelet-európai régió meghatározó piaci szereplője. A dinamikusan fejlődő cégcsoport újabb mérföldkőhöz érkezett: tovább erősíti piaci pozícióját ezúttal a dél-dunántúli régióban, és a Pécsen 20 éve működő Álláspont 100%-os tulajdonosává válik. A hazai gazdaságpolitika beruházás-ösztönzési folyamatait támogató akvizíciós döntés révén a WHC nemzetközi működésének, szakmai tapasztalatának és méretének köszönhetően a térségben dolgozni vágyó felnőttek, diákok és nyugdíjasok előtt számos munkalehetőség nyílik meg. Emellett a minősített munkaerő-szolgáltató olyan teljeskörű, innovatív szolgáltatásokat is kínál, mint például a nemzetközi toborzás, vagy a digitalizált HR folyamatok, melyek jelentős előrelépést és hatékonyságnövelést hozhatnak a régió munkaerőpiaci szereplői számára. „Az elkövetkező hónapokban kemény munka vár ránk az Álláspont tulajdonosaival közösen, annak érdekében, hogy minél hamarabb a WHC égisze alatt működhessen tovább a pécsi, a baranyai, illetve a dél-nyugat dunántúli régió munkaerőpiacának kiszolgálásáért működő egységünk.” – nyilatkozta Berta Péter a WHC tulajdonosa, ügyvezetője. Az akvizíciós döntést segítette, hogy mindkét HR szolgáltató működése kultúraazonos: azért dolgoznak, hogy emberi értékekre épülő munkaerőpiacot teremtsenek. „Az Álláspont jó ideje kereste azokat a lehetőségeket, amivel még hatékonyabban tudja kiszolgálni a partnereket, digitalizálni és szélesíteni a szolgáltatási palettáját. Tudatosan teret adtunk annak, hogy ezeket a fejlesztéseket egy tapasztalt,
Várják észrevételeiket! Elindult a GINOP Plusz 2.1.1-24 kódszámú, „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” és a GINOP PLUSZ 2.1.3-24 kódszámú, „KKV-k innovációs képességének támogatása” című felhívások tervezetének társadalmi egyeztetése.
Idén is, 2 turnusban napközis jellegű tábort szervez a kamara pályaorientációs csapata együttműködve a megye gazdasági szereplőivel.
Május 25-én ismét Nyitott Főzdék Napja, amikor a magyar kisüzemi sörfőzdék megnyitják kapuikat a nagyközönség előtt. Ezen a különleges napon lehetőség nyílik a Pécsi Sörfőzde látogatására, ahol a sörkóstolás és vásárlás mellett a sörkészítés folyamatával és alapanyagaival is megismerkedhetnek az érdeklődők. Ne felejtsen el időben jelentkezni a túrákra! A főzdelátogatások vezetett túrák formájában lesznek elérhetők az alábbi időpontokban: 9:00, 10:30, 12:00, 13:30, 15:00, 16:30 és 18:00. A sörkóstolás a kóstoltató szobában történik, ahol a következő sörkülönlegességek lesznek megkóstolhatók: Szalon Tiszta Malátás sör, Pécsi Prémium Lager, Pécsi Prémium Szűretlen Pils, Pécsi Prémium Búza, Pécsi Prémium Barna, Pécsi Prémium Meggy, Pécsi IPA és Szűretlen Szalon. „A Pécsi Sörfőzde egy ikonikus helyszín a városban, és ez egy kiváló alkalom arra, hogy bárki belépjen a gyár kapuin, és megismerje Magyarország legrégebbi sörfőzdéjét, amire a pécsiek méltán büszkék lehetnek!” – nyilatkozta Popa Luca, a Pécsi Sörfőzde marketing koordinátora. További fogyasztási lehetőségként a Pécsi Sör-terasz áll rendelkezésre, ahol zenei aláfestéssel és helyben sütött pizzával várják egész nap a látogatókat. A Pécsi Sör-terasz ingyenesen látogatható mindazok számára is, akik nem kívánnak részt venni a túrákon és kóstoltatáson. A főzdelátogatás részvételi díja 4.500 Ft/fő, amely tartalmazza a látogatást, a sörkóstolót és egy Pécsi Sörfőzde repoharat is. További információért
Közösen tájékoztatták az érdeklődő vállalkozókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Kormányhivatal baranyai munkatársai a nyári időszakhoz (rendezvényekhez, kitelepülésekhez) kapcsolódó kiemelten fontos szabályokról Pécsett, a kamara székházában.
Az ATA Egyezményhez csatlakozott országok köre folyamatosan bővül, 2024-ben már Peru, Szaúd-Arábia és a Fülöp-szigetek is az ATA Carnet elfogadó országok közé kerül!
2024. május 27-től pályázhatnak az egész évben nyitva tartó vidéki vendéglátóhelyek a 13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra.
Copyright © 2024 Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara – Adatkezelési tájékoztató – Közérdekű adatok – Kapcsolat