Hálózatelemzéssel a szervezetfejlesztésért
A novemberi Humán Klub ülésen egy másfél órás, csoportokban elvégzett workshop keretében a tagok a klubon belüli kapcsolódásaikat mérték fel és elemezték ki.
A novemberi Humán Klub ülésen egy másfél órás, csoportokban elvégzett workshop keretében a tagok a klubon belüli kapcsolódásaikat mérték fel és elemezték ki.
A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsment szerve: PBKIK) tagja a 1991-ben alakult, mára mintegy 100 fő munkavállalót foglalkoztató, 1,4 Mrd Ft árbevételt elérő GLT Delta Kft. több mint 1 éve kezdte
A hotel működtetéséért felelős Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. a kisebb felújítási, javítási munkálatokat már elvégezte, személyzet felvétele is zajlik. A tervek szerint december 1-én nyithat újra a szálloda.
Az idén januárban megalakult Baranyai Gasztronómiai Klaszter negyedik taggyűlését tartotta november 2-án. Az eltelt időszakban a klaszter 5 fős elnöksége 21 alkalommal ült össze és vitatta meg a tagok aktuális
Megyei és helyi kitüntetésekre szóló javaslatokról született döntés, valamint szó esett a következő évre tervezett szakmabemutató kiállításról a kamara mohácsi elnökségének legutóbbi, Selyemgyár Kulturális Negyedben megtartott ülésén.
A Mohácsi Busójárást 2022. február 24. és március 1. között rendezik meg. A szervezők már készülnek a jövő évi rendezvényre, elindult a jelentkezés azon vállalkozók számára is, akik a helyszínen
A PBKIK önkéntes tagja, pécsi székhelyű Soft Flow Kft. (SF) a FOSS csoport (FOSS Analytical A/S) tagjaként a cégcsoport kutatás-fejlesztési leányvállalata.Az elmúlt 20 év során, a Soft Flow Kft. kisvállalkozásból
Festő, mázoló és tapétázó mestervizsgát tartottak a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében 2021. október 12-én a Baranya Megyei SZC Pollack Mihály Technikum és Kollégium tanműhelyében.
Augusztusban jelent meg és szeptember 1-jén lépett hatályba a 34/2021-es ITM rendelet az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről, mely sok esetben megváltoztatta az egyes gazdasági tevékenységek tekintetében
Október 7-én szakmai látogatást tett kamaránkban a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (GYMSMKIK) Ipari Tagozatának elnöksége, a delegációt az Iparfejlesztési Bizottság látta vendégül.
Friss tematikával, új tervekkel és aktuális HR kérdésekkel tért vissza a kamara Humán Klubja a nyári szünet után.
Egy új városkártya-rendszer bevezetését tervezi az Önkormányzat. A rendszer bevezetésével a városlakók és az ide látogató turisták juthatnak kedvezményekhez, ezen túl az elfogadóhelyi partnerhálózat révén a települési fogyasztás- és gazdaságélénkítés
Vegyen részt Ön is az MKIK GVI 2021. októberi konjunktúra kutatásban!
A kamara mohácsi elnökségének legutóbbi ülésén a testület áttekintette még ez évben hátralévő feladatait. Szó esett az új szakképzési rendszer tapasztalatairól, minimálbér emelés kis-, és középvállalkozókat érintő problémáiról.
A Covid utáni első delegáció az Indonéz Köztársaság Nagykövetségéről érkezett a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarához a héten. A küldöttség elsődleges feladata volt a vállalkozói üzleti partnerségi kapcsolatok előmozdítása, melyre számos
Az egykori pécsi Gyógyszertári Központból nőtte ki magát a pécsváradi PannonPharma Kft., amelyet dr. Blazsits Gyula gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője hozott létre a cég első igazgatójával, dr. Szepesy Gáborral közösen. Az ipari termelést 1995-ben indították el. A pécsváradi üzem 2000-ben kezdte meg működését, generikus gyógyszerek gyártásával. Első saját fejlesztésű termékük 1996-ban, a ma hazánkban legnagyobb doboz számban eladott Panalgorin láz- és fájdalom csillapító tabletta volt.
Közeledik az év végi céges ajándékozási időszak, amikor sokaknál gondot jelent, hogy mivel köszönjék meg a munkatársaiknak, a partnereiknek az egész éves munkájukat. A bor – akár céges logóval ellátva – még mindig jó választásnak bizonyul, emellett kedvelt ajándék a vállalkozás működési területéhez illeszkedő logózott ajándéktárgy, azonban az utóbbi években mind többen keresik a helyi termékeket ünnepi csomagolásban. Kovács Boglárka Dórával, a Villányi Borvidék marketingvezetőjével arról beszélgettünk, hogy év vége felé megélénkül-e az egyesületi tagok termékei, szolgáltatásai iránt a kereslet,
Puch Eszter és Puch-Hardy Orsolya személyében két új tulajdonosa is van a KidsOasis védjegynek. A KidsOasis 2013-ban alakult az akkor még korántsem ennyire gyerekközpontú utazási piacon. A korábbi tulajdonosai a gyerekbarát szolgáltatások magyarországi népszerűsítését, a szálláshelyek ennek megfelelő minősítését és a szálláshely-szolgáltatások az utazók felé érthető nyelven való ismertetését tűzte ki célul. Ez a folyamat a Covidig tökéletesen működött, a világjárvány azonban, mint oly sok mindent, ezt a vállalkozást is kicsit háttérbe szorította. A két új tulajdonossal a védjegy új
Több mint 600 futó és több mint 200 fő látogató részvételével rendezte meg a hagyományokhoz hűen szeptember végén a Holcim Magyarország Kft. jótékonysági futóversenyét és nyílt napját a Királyegyházi Cementgyárban. Az „Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc–Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában zajlott. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.
Alig pár hét és itt a következő fontos határidő, ami további feladatokat is jelent minden a 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló jogszabály (Kibertantv ) által érintett szervezet életében.
Gondolkodtál már azon, hogy a jelenlegi marketing stratégiád vajon megállja-e a helyét a marketing piacon? Vagy egyáltalán, amit Te stratégiának gondolsz, az valóban az is? Az RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség szakértői egy olyan bárki számára elérhető videósorozatot hoztak létre, amivel Te is felmérheted a stratégiád helyzetét és új szakértői látásmódra tehetsz szert. Berek Péter, az RG-STÚDIÓ értékesítői vezetője arról mesélt, miért válik ez minden vállalkozás hasznára majd, akár már az év végi hajrában (is)!
Az alábbiakban olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nemzetközi gazdasági hírlevele, melyben az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírek az alábbi csatolt dokumentumban országonkénti bontásban találhatóak meg. Nemzetközi Gazdasági Hírlevél 2024.05.16 MKIK Külgazdasági hírek
A projekt partnerek folyamatosan dolgoznak egy olyan eszköztár elkészítésén, amely a három célcsoportnak (hallássérült tanulók, vállalkozások, szakképző intézmények) szóló videókat, a tanulók készségeit, képességeit felmérő e-kérdőívet, a sérülteket foglalkoztató munkáltatóknak szóló protokollokat és iránymutatásokat, védjegyeket és még sok más hasznos eszközt tartalmaz majd.
2024. január 1-jétől életbe lépett a pénzügyi biztosíték, a céltartalék, valamint a környezetvédelmi biztosítás hulladékgazdálkodással összefüggő részletes szabályairól szóló 681/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet. A környezetvédelmi felelősségbiztosítással kapcsolatban számos kérdés érkezett kamaránkhoz melyet továbbítottunk a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felé, aki levélben fordult Nagy Márta körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkárhoz, kérve a környezetvédelmi biztosításra kötelezettek körének pontosítását. Helyettes államtitkár asszony válaszlevéleben az MKIK-t arról tájékoztatta: A Korm. rendelet a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (továbbiakban Ht.) 70-72. §-ban foglaltak végrehajtását szolgálja. A Ht. a hulladékgazdálkodási tevékenység fogalmát az alábbiak szerint határozza meg: a hulladékgazdálkodás körébe tartozó tevékenységek összessége, amely az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásán túl magában foglalja a települési önkormányzatok által végzett hulladékgazdálkodási közfeladatok ellátását, valamint az egyéb gazdálkodó szervezetek által végzett hulladékgazdálkodási műveletek biztosítását is. A hulladékgazdálkodási tevékenységek nyilvántartásba vételéről, valamint hatósági engedélyezéséről szóló 439/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben szabályozva van a hulladékgazdálkodási tevékenységes végzéseinek feltételei, melynek alapja a nyilvántartásba vétel, illetve – bizonyos esetekben – a hulladékgazdálkodási engedély megszerzése. Azon gazdálkodó szervezet, amely hulladékgazdálkodási engedélyhez vagy nyilvántartásba vételhez kötött hulladékgazdálkodási tevékenységet nem végez, környezetvédelmi biztosítás megkötésére a Korm. rendelet alapján nem kötelezett.
Közeleg a személyi jövedelemadó bevallás határideje. Kérjük, hogy amikor a közcélokra felajánlható 1%-ot bejelöli adóbevallásában, ne feledkezzen meg a Pécsi Tudományegyetem Közhasznú Alapítványának történő adakozás lehetőségéről. Az elmúlt évek adatai azt mutatják, hogy az adózók több, mint 60%-a egyáltalán nem nyilatkozik az SZJA közcélokra felajánlható 1%-áról, pedig ez csak két kattintás lenne az elektronikus adóbevallási rendszerben. Ne hagyják elveszni a lehetőséget, hogy ezzel is támogassák a közszférát! A Pécsi Tudományegyetem Közhasznú Alapítványa olyan intézményi fejlesztésekhez tud hozzájárulni, amelyek finanszírozása a költségvetési keretek közt nehézkes, valamint személyi szakmai támogatásokkal tud segíteni dolgozóinknak, kiegészítve a megnövekedett feladatok miatt kieső egyetemi anyagi forrásokat. Kérjük, hogy adója 1%-ával támogassa az Alapítványt! Adószám: 19034951-1-02
Elkészült az MKIK 2024. április havi Gazdasági Tájékoztatója. Tartalom: Munkaerőpiaci tendenciák a 2022-es népszámlálás adatai alapján – A foglalkoztatottság alakulása demográfiai jellemzők szerint A GDP alakulása a 2008-as és a 2020-as válságokhoz viszonyítva, régiós összevetésben Nemzetközi tendenciák Gazdasági Havi Tájékoztató magyar nyelven Gazdasági Havi Tájékoztató angol nyelven
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 19. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2024. (V. 6.) Megjelent: 2024. 05. 06. Új jogszabályok A BIZOTTSÁG 2024. február 29-i (EU) 2024/1290 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet I. mellékletének a környezeti levegőből előállított nitrogén hatóanyagként való felvétele céljából történő módosításáról Hatályos: 2024. 05. 26. A BIZOTTSÁG 2024.március 1-i (EU) 2024/1294 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE az (EU) 2019/631 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az üzemelő személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási és tüzelőanyag-fogyasztási értékének ellenőrzésére (használat közbeni ellenőrzés) irányuló eljárások meghatározására szolgáló irányadó elvek és kritériumok meghatározása tekintetében történő kiegészítéséről szóló (EU) 2023/2867 felhatalmazáson alapuló rendelet egyes nyelvi változatainak helyesbítéséről Hatályos: 2024. 05. 26. A BIZOTTSÁG 2024. február 26-i (EU) 2024/1295 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE a tűzoltó tömlőkre vonatkozó harmonizált műszaki és vizsgálati előírásokról Hatályos: 2024. 05. 26. A BIZOTTSÁG 2024. május 3-i (EU) 2024/1255 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE az (EU) 2015/1998 végrehajtási rendeletnek a közös légiközlekedés-védelmi alapkövetelmények végrehajtásához szükséges bizonyos részletes intézkedések tekintetében történő módosításáról Hatályos: 2024. 05. 26. A BIZOTTSÁG 2024. május 3-i (EU) 2024/1301 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 19. héten a Magyar Közlöny 50 – 53. számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2024/50. Megjelent: 2024. 05. 06. Új jogszabályok 12/2024. (V. 6.) MNB rendelet a „XXXIII. Nyári Olimpiai és XVII. Nyári Paralimpiai Játékok” ezüst emlékérme kibocsátásáról Hatályos: 2024. 05. 06. 18 órától. 13/2024. (V. 6.) MNB rendelet a „XXXIII. Nyári Olimpiai és XVII. Nyári Paralimpiai Játékok” rézötvözetű emlékérme kibocsátásáról Hatályos: 2024. 05. 06. 18 órától. ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2024/51. Megjelent: 2024. 05. 07. Új jogszabályok évi XII. törvény a digitális állam megvalósítása érdekében egyes törvények módosításáról Hatályos: 2024. 05. 17., 2024. 05. 18., 2024. 06. 05., 2024. 07. 01., 2024. 09. 01., 2024. 10. 01., 2024. 10. 31., 2025. 01. 01., 2025. 01. 15., 2025. 06. 01., 2025. 07. 01., 2026. 01. 01. 96/2024. (V. 7.) Korm. rendelet az energetikai rendszereket érintő állami építési beruházásokra vonatkozó eltérő rendelkezésekről Hatályos: 2024. 05. 08., 2024. 10. 01. 97/2024. (V. 7.) Korm. rendelet a Budapest V. kerület
Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Önkormányzati Adóhatósági Főosztály tájékoztatása a szünetelés és a szüneteltetés szabályozásával összefüggő változásokról a helyi adózásban. Jelen tájékoztató anyag a márciusban közzétett tájékoztató az azóta történt széleskörű szakmai egyeztetésekre, valamint a Pénzügyminisztérium által adott jogértelmezésre tekintettel átdolgozásra került.
A Magyar Közlöny 2024. május 9-i 52. számában hirdették ki a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény módosítását.
Frissítésre került 26 szakma képzési és kimeneti követelménye (KKK) 10 ágazatban, amelyek felmenő rendszerben kerülnek bevezetésre.
Idén a Villany-Ász, Gép-ésszel és az AutóMánia szakmaismereti versenyek döntősei egy digitális élménytúrán vehettek részt a kamarai IT Bizottság támogatásával.
Harmadik alkalommal hirdettük meg az Ide-süss vendéglátás szakmaismereti versenyünket, melyre 189 általános iskolás jelentkezett.
A gyártó kkv-k, művészek és technológiai beszállítók innovatív együttműködését célzó, uniós támogatású Better Factory projektben magyar cégek is részt vettek. Közös tudástranszfer kísérleti projektjük a végéhez közeledik, ezért itt van az ideje, hogy beszámoljanak a kollaboráció eredményeiről.
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 18. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2024. (IV. 29.) Megjelent: 2024. 04. 29. Új jogszabályok AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2024. április 24-i (EU) 2024/1230 RENDELETE a 80/2009/EK, a 996/2010/EU és a 165/2014/EU rendeletnek a közúti közlekedés és a légi közlekedés területére vonatkozó bizonyos jelentéstételi követelmények tekintetében történő módosításáról Hatályos: 2024. 05. 19. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2024. április 11-i (EU) 2024/1028 RENDELETE a rövid távú szálláshely-szolgáltatásokkal kapcsolatos adatgyűjtésről és -megosztásról, valamint az (EU) 2018/1724 rendelet módosításáról Hatályos: 2024. 05. 19. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2024. április 24-i (EU) 2024/1226 IRÁNYELVE az uniós korlátozó intézkedések megsértése bűncselekményi tényállásainak és szankcióinak meghatározásáról és az (EU) 2018/1673 irányelv módosításáról Hatályos: 2024. 05. 19. A TANÁCS 2024. április 26-i (EU) 2024/1243 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE a Moldovai Köztársaságot destabilizáló tevékenységekre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló (EU) 2023/888 rendelet végrehajtásáról Hatályos: 2024. 04. 30. A TANÁCS 2024. április 26-i (EU) 2024/1249 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE a mianmari/burmai helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló 401/2013/EU rendelet végrehajtásáról Hatályos: 2024. 04. 30.
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 18. héten a Magyar Közlöny 48 – 49. számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2024/48. Megjelent: 2024. 04. 30. Új jogszabályok 29/2024. (IV. 30.) AM rendelet a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezeténél működő Közösségi Marketing és Innovációs Alapba történő befizetésről szóló piacszervezési intézkedés kiterjesztéséről Hatályos: 2024. 05. 01. 7/2024. (IV. 30.) IM rendelet a fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 10/2015. (V. 29.) IM rendelet módosításáról Hatályos: 2024. 05. 01. 1/2024. (IV. 30.) PM rendelet a fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról Hatályos: 2024. 05. 01. 8/2024. (IV. 30.) AB határozat az egyes vagyonkezelő alapítványokról és az azoknak történő vagyonjuttatásról szóló 2020. évi CVI. törvény 1. § (4) bekezdés második mondata alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről 9/2024. (IV. 30.) AB határozat a veszélyhelyzet ideje alatt a tűzifaigények biztosításához szükséges eltérő szabályok alkalmazásáról szóló 287/2022. (VIII. 4.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdés a) pontja alaptörvény-ellenességének megállapításáról, visszamenőleges hatállyal történő megsemmisítéséről, valamint alkalmazásának kizárásáról 9/2024. (IV. 30.) OGY határozat a 2025.
Copyright © 2024 Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara – Adatkezelési tájékoztató – Közérdekű adatok – Kapcsolat