Hálózatelemzéssel a szervezetfejlesztésért
A novemberi Humán Klub ülésen egy másfél órás, csoportokban elvégzett workshop keretében a tagok a klubon belüli kapcsolódásaikat mérték fel és elemezték ki.
A novemberi Humán Klub ülésen egy másfél órás, csoportokban elvégzett workshop keretében a tagok a klubon belüli kapcsolódásaikat mérték fel és elemezték ki.
A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsment szerve: PBKIK) tagja a 1991-ben alakult, mára mintegy 100 fő munkavállalót foglalkoztató, 1,4 Mrd Ft árbevételt elérő GLT Delta Kft. több mint 1 éve kezdte
A hotel működtetéséért felelős Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. a kisebb felújítási, javítási munkálatokat már elvégezte, személyzet felvétele is zajlik. A tervek szerint december 1-én nyithat újra a szálloda.
Az idén januárban megalakult Baranyai Gasztronómiai Klaszter negyedik taggyűlését tartotta november 2-án. Az eltelt időszakban a klaszter 5 fős elnöksége 21 alkalommal ült össze és vitatta meg a tagok aktuális
Megyei és helyi kitüntetésekre szóló javaslatokról született döntés, valamint szó esett a következő évre tervezett szakmabemutató kiállításról a kamara mohácsi elnökségének legutóbbi, Selyemgyár Kulturális Negyedben megtartott ülésén.
A Mohácsi Busójárást 2022. február 24. és március 1. között rendezik meg. A szervezők már készülnek a jövő évi rendezvényre, elindult a jelentkezés azon vállalkozók számára is, akik a helyszínen
A PBKIK önkéntes tagja, pécsi székhelyű Soft Flow Kft. (SF) a FOSS csoport (FOSS Analytical A/S) tagjaként a cégcsoport kutatás-fejlesztési leányvállalata.Az elmúlt 20 év során, a Soft Flow Kft. kisvállalkozásból
Festő, mázoló és tapétázó mestervizsgát tartottak a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében 2021. október 12-én a Baranya Megyei SZC Pollack Mihály Technikum és Kollégium tanműhelyében.
Augusztusban jelent meg és szeptember 1-jén lépett hatályba a 34/2021-es ITM rendelet az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről, mely sok esetben megváltoztatta az egyes gazdasági tevékenységek tekintetében
Október 7-én szakmai látogatást tett kamaránkban a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (GYMSMKIK) Ipari Tagozatának elnöksége, a delegációt az Iparfejlesztési Bizottság látta vendégül.
Friss tematikával, új tervekkel és aktuális HR kérdésekkel tért vissza a kamara Humán Klubja a nyári szünet után.
Egy új városkártya-rendszer bevezetését tervezi az Önkormányzat. A rendszer bevezetésével a városlakók és az ide látogató turisták juthatnak kedvezményekhez, ezen túl az elfogadóhelyi partnerhálózat révén a települési fogyasztás- és gazdaságélénkítés
Vegyen részt Ön is az MKIK GVI 2021. októberi konjunktúra kutatásban!
A kamara mohácsi elnökségének legutóbbi ülésén a testület áttekintette még ez évben hátralévő feladatait. Szó esett az új szakképzési rendszer tapasztalatairól, minimálbér emelés kis-, és középvállalkozókat érintő problémáiról.
A Covid utáni első delegáció az Indonéz Köztársaság Nagykövetségéről érkezett a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarához a héten. A küldöttség elsődleges feladata volt a vállalkozói üzleti partnerségi kapcsolatok előmozdítása, melyre számos
Az egykori pécsi Gyógyszertári Központból nőtte ki magát a pécsváradi PannonPharma Kft., amelyet dr. Blazsits Gyula gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője hozott létre a cég első igazgatójával, dr. Szepesy Gáborral közösen. Az ipari termelést 1995-ben indították el. A pécsváradi üzem 2000-ben kezdte meg működését, generikus gyógyszerek gyártásával. Első saját fejlesztésű termékük 1996-ban, a ma hazánkban legnagyobb doboz számban eladott Panalgorin láz- és fájdalom csillapító tabletta volt.
Közeledik az év végi céges ajándékozási időszak, amikor sokaknál gondot jelent, hogy mivel köszönjék meg a munkatársaiknak, a partnereiknek az egész éves munkájukat. A bor – akár céges logóval ellátva – még mindig jó választásnak bizonyul, emellett kedvelt ajándék a vállalkozás működési területéhez illeszkedő logózott ajándéktárgy, azonban az utóbbi években mind többen keresik a helyi termékeket ünnepi csomagolásban. Kovács Boglárka Dórával, a Villányi Borvidék marketingvezetőjével arról beszélgettünk, hogy év vége felé megélénkül-e az egyesületi tagok termékei, szolgáltatásai iránt a kereslet,
Puch Eszter és Puch-Hardy Orsolya személyében két új tulajdonosa is van a KidsOasis védjegynek. A KidsOasis 2013-ban alakult az akkor még korántsem ennyire gyerekközpontú utazási piacon. A korábbi tulajdonosai a gyerekbarát szolgáltatások magyarországi népszerűsítését, a szálláshelyek ennek megfelelő minősítését és a szálláshely-szolgáltatások az utazók felé érthető nyelven való ismertetését tűzte ki célul. Ez a folyamat a Covidig tökéletesen működött, a világjárvány azonban, mint oly sok mindent, ezt a vállalkozást is kicsit háttérbe szorította. A két új tulajdonossal a védjegy új
Több mint 600 futó és több mint 200 fő látogató részvételével rendezte meg a hagyományokhoz hűen szeptember végén a Holcim Magyarország Kft. jótékonysági futóversenyét és nyílt napját a Királyegyházi Cementgyárban. Az „Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc–Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában zajlott. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.
Alig pár hét és itt a következő fontos határidő, ami további feladatokat is jelent minden a 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló jogszabály (Kibertantv ) által érintett szervezet életében.
Gondolkodtál már azon, hogy a jelenlegi marketing stratégiád vajon megállja-e a helyét a marketing piacon? Vagy egyáltalán, amit Te stratégiának gondolsz, az valóban az is? Az RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség szakértői egy olyan bárki számára elérhető videósorozatot hoztak létre, amivel Te is felmérheted a stratégiád helyzetét és új szakértői látásmódra tehetsz szert. Berek Péter, az RG-STÚDIÓ értékesítői vezetője arról mesélt, miért válik ez minden vállalkozás hasznára majd, akár már az év végi hajrában (is)!
A Bizottság a Kreatív Európa program ágazatközi részének keretében pályázatot hirdetett Creative Innovation Lab (Kreatív Innovációs Labor) címmel. A felhívás célja, hogy a kulturális és médiaágazat strukturális és technológiai igényeire válaszolva lépést tartson a gyorsan változó környezettel, olyan kezdeményezések támogatásával, amelyek széles körű hatást tudnak kifejteni.
Az Európai Innovációs Tanács (European Innovation Council – EIC) a tudományos és technológiai fejlődés élvonalában tevékenykedik. Ezt a törekvést hangsúlyozza az EIC 2023-as technológiai jelentése, amely a Horizont Európa keretében az EIC-hez benyújtott új technológiákat és innovációkat mutatja be.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) megalakítja az ASEAN Tagozatát. A Tagozat céljai Magyarország és a délkelet-ázsiai országok (Brunei, Fülöp-szigetek, Indonézia, Kambodzsa, Laosz, Malajzia, Mianmar, Szingapúr, Thaiföld, Vietnám) közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztése, a magyar vállalkozások külkereskedelmi kapcsolatainak előmozdítása, az export és a gazdasági együttműködés ösztönzése.
Novemberben 4 szakmában adnak számot tudásukról a mesterjelöltek.
A közel 40 éves (1984-ben az alapító Kleisz József garázsában indult útjára), több mint 300 főt foglalkoztató hazai vállalkozás gépipari termékei Európa szinte összes személy- és haszongépjármű-márkájába beépülnek, maga ez a tény is indokolja a legmodernebb csúcstechnológiás gépek használatát. A közelmúltban jelentős megmunkálógép-fejlesztést hajtott végre a vállalat, és mivel elkötelezett a környezettudatos gyártási körülmények kialakítása mellett, egy 175 kVA napelem-rendszerrel is támogatja a pécsi Nagyárpádi úton lévő telephely energiafelhasználásának csökkentését. A projektzáró beszélgetésen Dr. Bódis József elnök és Dr. Várady Géza dékánhelyettes az egyetemet, Ruzsa Csaba alpolgármester Pécs városát, Dr. Síkfői Tamás és Rabb Szabolcs a gazdaság önkormányzatát, a Kamarát képviselték.
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 42. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2023. (X. 16.) Megjelent: 2023. 10. 16. Új jogszabályok A BIZOTTSÁG 2023. október 10-i (EU) 2023/2167 RENDELETE a Spanyolország lobogója alatt közlekedő hajók által az Atlanti-óceánon folytatott, kormos marlinra irányuló halászat tilalmáról Hatályos: 2023. 10. 17. A BIZOTTSÁG 2023. október 9-i (EU) 2023/2168 RENDELETE a Portugália lobogója alatt közlekedő hajók által az ICES 9 övezet uniós vizein folytatott, cifra rájára irányuló halászat tilalmáról Hatályos: 2023. 10. 17. A BIZOTTSÁG 2023. október 13-i (EU) 2023/2141 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE az (EU) 2023/130 végrehajtási rendeletnek a feltételességhez kapcsolódó szankciókra vonatkozó jelentéstétel tekintetében, valamint az (EU) 2021/2290 végrehajtási rendeletnek a teljesítményalapú záróelszámoláshoz használt kimeneti mutatókkal kapcsolatos előlegekre vonatkozó jelentéstétel és a kimeneti mutatók összesített értékei tekintetében történő módosításáról Hatályos: 2023. 10. 23. A BIZOTTSÁG 2023. október 9-i (EU) 2023/2177 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE egy elnevezésnek az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába való bejegyzéséről (Meso turopoljske svinje (OEM)) Hatályos: 2023. 11. 05. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. október 4-i (EU) 2023/2192 HATÁROZATA az Európai Unió
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 42. héten a Magyar Közlöny 147 – 148. számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2023/147. Megjelent: 2023. 10. 16. Új jogszabályok 469/2023. (X. 16.) Korm. rendelet a gazdaság újraindítása érdekében meghozandó, az építőipari ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentőségű nyersanyagok és termékek kivitelével kapcsolatos regisztrációs eljárásról és egyéb intézkedésekről szóló 402/2021. (VII. 8.) Korm. rendelet módosításáról Hatályos: 2023. 10. 31. 46/2023. (X. 16.) MNB rendelet a „Deák Ferenc” ezüst emlékérme kibocsátásáról Hatályos: 2023. 10. 17. 47/2023. (X. 16.) MNB rendelet a „Deák Ferenc” rézötvözetű emlékérme kibocsátásáról Hatályos: 2023. 10. 17. 57/2023. (X. 16.) AM rendelet egyes vadgazdálkodással összefüggő miniszteri rendeletek módosításáról Hatályos: 2023. 10. 24., 2023. 11. 01., 2023. 11. 16., 2024. 01. 01., 2024. 03. 01. 19/2023. (X. 16.) ÉKM rendelet a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakört betöltő munkavállalók szakmai képzésének és vizsgáztatásának, a vasúti vizsgaközpont és képzőszervezetek működésének, a képzési engedély kiadásának, továbbá a vasúti járművezetői gyakorlat szabályairól szóló 19/2011. (V. 10.) NFM rendelet módosításáról Hatályos: 2023. 10. 19.
A következő cikkben az adózói beadványok és megkeresések, a napi munkavégzés tapasztalatai alapján – figyelemmel a jogszabályi környezet, illetve az egyes nyomtatványok, rendszerek változására is – a helyi adóiroda összeállított egy több területre kiterjedő tájékoztatót, mely mind az adózók ügyintézését, mind az adóiroda munkáját segíti.
Az Innovatív Kerékpárutak Közép-Európában (ICTr-CE) egy izgalmas, transznacionális uniós projekt, melynek keretében most a turisztikai vállalkozások elmondhatják fejlesztési igényeiket a szlovén Primorska egyetem turisztikai tanszékének irányításával készült online kérdőíven. Kérjük, hogy mondja el véleményét! A KÉRDŐÍV segít a projektben információt szerezni az általános és a kerékpározáshoz kapcsolódó szolgáltatásokról és készségekről.
Online fórumra kerül sor 2023. október 27-én 10-12 óra között. Az esemény az uniós EIC Accelerator pályázatra koncentrál, nyelve angol. A szervezők felszólalásra hívják mind a sikeres, mind a sikertelen pályázatokat beadott szervezetek képviselőit, hogy példáikból tanulni lehessen.
A kamara számára fontos, hogy olyan fórumok jöjjenek létre, melyeken a szakemberek találkozhatnak, véleményt cserélhetnek. Az újraindított Kamarai Minőségügyi Klub hosszú múltra tekint vissza. Az újraindulás utáni első összejövetelre 2023. október 3-án került sor, „A minőségbiztosítás és a HR kapcsolata” c. műhelybeszélgetés keretein belül, ahol a minőségügy szerepéről általánosságban is szó esett. Már tervezés alatt van a következő esemény, november 28-án, autóipari minőségbiztosítás témában!
Az EIC Accelerator full proposal (step 2) pályázatok határideje október 19-ről 2023. november 8. 17:00 órára módosult.
A támogatás célja a nulla nettó kibocsátási célt szolgáló gazdaságra való átállás szempontjából stratégiai jelentőségű beruházási projektek támogatása. A HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. (HIPA) által koordinált felhívás keretében a magyarországi vállalkozások adókedvezmény és készpénztámogatás formájában vehetnek igénybe támogatást akár 350 millió euróig, max. 55%-os intenzitással.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja, hogy az EU Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram által társfinanszírozott és az NKFI Hivatal részvételével zajló európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek számára a hazai finanszírozási keretet biztosítsa.
Az EIT Manufacturing pályázati felhívásának célja támogatni azokat a kkv-kat, amelyek hajlandóak továbbfejleszteni meglévő megoldásaikat (TRL 8/9), hogy a bővítsék az alkalmazhatóságot, ezzel a jelenlegi alkalmazásokon túlmenően bővítsék piacaikat.
Copyright © 2024 Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara – Adatkezelési tájékoztató – Közérdekű adatok – Kapcsolat