Hálózatelemzéssel a szervezetfejlesztésért
A novemberi Humán Klub ülésen egy másfél órás, csoportokban elvégzett workshop keretében a tagok a klubon belüli kapcsolódásaikat mérték fel és elemezték ki.
A novemberi Humán Klub ülésen egy másfél órás, csoportokban elvégzett workshop keretében a tagok a klubon belüli kapcsolódásaikat mérték fel és elemezték ki.
A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsment szerve: PBKIK) tagja a 1991-ben alakult, mára mintegy 100 fő munkavállalót foglalkoztató, 1,4 Mrd Ft árbevételt elérő GLT Delta Kft. több mint 1 éve kezdte
A hotel működtetéséért felelős Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. a kisebb felújítási, javítási munkálatokat már elvégezte, személyzet felvétele is zajlik. A tervek szerint december 1-én nyithat újra a szálloda.
Az idén januárban megalakult Baranyai Gasztronómiai Klaszter negyedik taggyűlését tartotta november 2-án. Az eltelt időszakban a klaszter 5 fős elnöksége 21 alkalommal ült össze és vitatta meg a tagok aktuális
Megyei és helyi kitüntetésekre szóló javaslatokról született döntés, valamint szó esett a következő évre tervezett szakmabemutató kiállításról a kamara mohácsi elnökségének legutóbbi, Selyemgyár Kulturális Negyedben megtartott ülésén.
A Mohácsi Busójárást 2022. február 24. és március 1. között rendezik meg. A szervezők már készülnek a jövő évi rendezvényre, elindult a jelentkezés azon vállalkozók számára is, akik a helyszínen
A PBKIK önkéntes tagja, pécsi székhelyű Soft Flow Kft. (SF) a FOSS csoport (FOSS Analytical A/S) tagjaként a cégcsoport kutatás-fejlesztési leányvállalata.Az elmúlt 20 év során, a Soft Flow Kft. kisvállalkozásból
Festő, mázoló és tapétázó mestervizsgát tartottak a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében 2021. október 12-én a Baranya Megyei SZC Pollack Mihály Technikum és Kollégium tanműhelyében.
Augusztusban jelent meg és szeptember 1-jén lépett hatályba a 34/2021-es ITM rendelet az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről, mely sok esetben megváltoztatta az egyes gazdasági tevékenységek tekintetében
Október 7-én szakmai látogatást tett kamaránkban a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (GYMSMKIK) Ipari Tagozatának elnöksége, a delegációt az Iparfejlesztési Bizottság látta vendégül.
Friss tematikával, új tervekkel és aktuális HR kérdésekkel tért vissza a kamara Humán Klubja a nyári szünet után.
Egy új városkártya-rendszer bevezetését tervezi az Önkormányzat. A rendszer bevezetésével a városlakók és az ide látogató turisták juthatnak kedvezményekhez, ezen túl az elfogadóhelyi partnerhálózat révén a települési fogyasztás- és gazdaságélénkítés
Vegyen részt Ön is az MKIK GVI 2021. októberi konjunktúra kutatásban!
A kamara mohácsi elnökségének legutóbbi ülésén a testület áttekintette még ez évben hátralévő feladatait. Szó esett az új szakképzési rendszer tapasztalatairól, minimálbér emelés kis-, és középvállalkozókat érintő problémáiról.
A Covid utáni első delegáció az Indonéz Köztársaság Nagykövetségéről érkezett a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarához a héten. A küldöttség elsődleges feladata volt a vállalkozói üzleti partnerségi kapcsolatok előmozdítása, melyre számos
Az egykori pécsi Gyógyszertári Központból nőtte ki magát a pécsváradi PannonPharma Kft., amelyet dr. Blazsits Gyula gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője hozott létre a cég első igazgatójával, dr. Szepesy Gáborral közösen. Az ipari termelést 1995-ben indították el. A pécsváradi üzem 2000-ben kezdte meg működését, generikus gyógyszerek gyártásával. Első saját fejlesztésű termékük 1996-ban, a ma hazánkban legnagyobb doboz számban eladott Panalgorin láz- és fájdalom csillapító tabletta volt.
Közeledik az év végi céges ajándékozási időszak, amikor sokaknál gondot jelent, hogy mivel köszönjék meg a munkatársaiknak, a partnereiknek az egész éves munkájukat. A bor – akár céges logóval ellátva – még mindig jó választásnak bizonyul, emellett kedvelt ajándék a vállalkozás működési területéhez illeszkedő logózott ajándéktárgy, azonban az utóbbi években mind többen keresik a helyi termékeket ünnepi csomagolásban. Kovács Boglárka Dórával, a Villányi Borvidék marketingvezetőjével arról beszélgettünk, hogy év vége felé megélénkül-e az egyesületi tagok termékei, szolgáltatásai iránt a kereslet,
Puch Eszter és Puch-Hardy Orsolya személyében két új tulajdonosa is van a KidsOasis védjegynek. A KidsOasis 2013-ban alakult az akkor még korántsem ennyire gyerekközpontú utazási piacon. A korábbi tulajdonosai a gyerekbarát szolgáltatások magyarországi népszerűsítését, a szálláshelyek ennek megfelelő minősítését és a szálláshely-szolgáltatások az utazók felé érthető nyelven való ismertetését tűzte ki célul. Ez a folyamat a Covidig tökéletesen működött, a világjárvány azonban, mint oly sok mindent, ezt a vállalkozást is kicsit háttérbe szorította. A két új tulajdonossal a védjegy új
Több mint 600 futó és több mint 200 fő látogató részvételével rendezte meg a hagyományokhoz hűen szeptember végén a Holcim Magyarország Kft. jótékonysági futóversenyét és nyílt napját a Királyegyházi Cementgyárban. Az „Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc–Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában zajlott. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.
Alig pár hét és itt a következő fontos határidő, ami további feladatokat is jelent minden a 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló jogszabály (Kibertantv ) által érintett szervezet életében.
Gondolkodtál már azon, hogy a jelenlegi marketing stratégiád vajon megállja-e a helyét a marketing piacon? Vagy egyáltalán, amit Te stratégiának gondolsz, az valóban az is? Az RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség szakértői egy olyan bárki számára elérhető videósorozatot hoztak létre, amivel Te is felmérheted a stratégiád helyzetét és új szakértői látásmódra tehetsz szert. Berek Péter, az RG-STÚDIÓ értékesítői vezetője arról mesélt, miért válik ez minden vállalkozás hasznára majd, akár már az év végi hajrában (is)!
Április hónapban nagy sikerrel zajlottak le az ország különböző területeiről bejelentkezett, valamint személyesen megjelent résztvevőkkel a Kamarai Oktatási Központ képzései.
A NAV baranyai munkatársai május 9. és 15. között kedden Pécsett, az epret és egyéb szezonális gyümölcsöket közterületen árusítóknál, csütörtökön Szászváron és Mágocson az élelmiszerboltokban, pénteken pedig Pécsett, a Nagy Lajos király úti vendéglátóhelyeken ellenőriznek.
Az alábbiakban olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nemzetközi gazdasági hírlevele, melyben az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírek az alábbi csatolt dokumentumban országonkénti bontásban találhatóak meg. NEMZETKÖZI GAZDASÁGI HÍRLEVÉL 2022.05.05 MKIK Külgazdasági hírek
Még nem is rögzítették a raktári nyilvántartásban a beérkező árut, de már szüksége lenne rá a termelésnek. Pontosan mekkora az árukészlet ebben a pillanatban, és az egyes cikkek melyik raktárhelyen találhatók? Már megint több napra lesz szükség leltárellenőrzéshez… – folyamatosan futó gondolatok a cégvezetők fejében, hiszen ha a raktározással gond van, az az egész termelési, kereskedési tevékenységre kihat. A pontosság és a gyorsaság mellett ma az információhoz való mielőbbi hozzáférés az egyik leginkább elvárható igény a raktározást tekintve, amire egy könnyen kezelhető, az egyedi elvárásokat is kielégítő, a humánerő-kapacitást csökkentő és a már működő vállalatirányítási rendszerhez illeszthető raktárirányítási rendszer lehet a megoldás.
A NAV baranyai munkatársai május 2. és 8. között hétfőn Komlón, a mobiltelefonboltokban, kedden Mohácson, a Pécsi úti üzletekben, csütörtökön pedig Pécsett, az uránvárosi vendéglátóhelyeken ellenőriznek.
A designtudatosság, a design alapú gondolkodás elengedhetetlenül szükséges egy 21. századi vállalkozás működtetéséhez. A Design Management Díj 2009-es alapítása óta olyan szervezeteket díjaz, amelyek a designmenedzsment hatékony beemelésével kimagasló eredményeket és sikeres működési modelleket mutatnak fel, hazai és nemzetközi szinten egyaránt.
Hasznos kiadványok készültek az építésgazdaság aktuális kérdéseiről
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiemelt feladatának tekinti, hogy megismerje és folyamatosan nyomon kövesse a magyar vállalati szektor gazdasági helyzetét és kilátásait. Ennek kapcsán az MNB rendszeres konjunktúra felmérést végez a hazai vállalatok körében azzal a céllal, hogy a jegybank hiteles képet kapjon a gazdasági folyamatok aktuális és várható alakulásáról. A hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény adta keretek között néhány olyan kérdés megválaszolásában szeretnénk együttműködésüket kérni, amelyek segítenek pontosabb képet alkotni a magyar vállalati szektor gazdasági helyzetéről, illetve az általános üzleti hangulat aktuális és jövőbeli várakozásairól. Kérjük, segítsék munkájukat azzal, hogy kitöltik az MNB honlapján az alábbi hivatkozáson elérhető rövid kérdőívet 2022. május 15-ig. A kitöltés mintegy 10 percet vesz igénybe. https://mnbpoll.mnb.hu/Survey.aspx?surveyid=155045204&lng=hu-HU Eddigi felméréseik eredményei megtalálhatók az MNB honlapján a sajtóközlemények között. A legfrissebb publikáció az alábbi hivatkozásra kattintva érhető el. Az MNB vállalati konjunktúra felméréseinek 2022. márciusi eredményei Az adatszolgáltatás nem kötelező, a felmérésben való részvétel önkéntes. A válaszadás név nélkül történik (anonim). A kérdőív nem tartalmaz a vállalat azonosítására alkalmas kérdéseket. Az adatgyűjtés statisztikai célból történik. A válaszokat összesítve dolgozzák fel, amelyekből egyedi adatokat nem tartalmazó elemzéseket kívánnak készíteni. Amennyiben a felmérés kapcsán kérdésük merülne fel, az MNB illetékes munkatársai készséggel állnak rendelkezésre a e-mail
A Fit for Export: Piacralépés az Egyesült Államokban – támogatás kkv-k részére elnevezésű pályázat szakmai mentoringgal és képzéssel egybekötve biztosít lehetőséget a kiválasztott vállalkozásoknak az USA piacainak részletes megismerésére és az első kapcsolatok kialakítására. A programra 2022. május 16-ig jelentkezhet valamennyi hazai kkv, mely Budapesten és Pest megyén kívül rendelkezik telephellyel ahol legalább 1 főt foglalkoztat. Olyan kkv-k jelentkezésére számítanak, amelyek: digitális és/vagy skálázható termékkel/szolgáltatással rendelkeznek és szolgáltatásuk/termékük piac- és versenyképes lehet az USA-ban; angol weboldallal, termékleírással, brosúrával rendelkeznek; megfelelnek az Európai Unió kkv definíciójának; minimum 3 lezárt pénzügyi éven vannak túl; a cégvezetésben van tárgyalóképes angol nyelvtudással bíró vezetőjük; a programban részt vevő munkatárs minimum 10 év releváns értékesítési tapasztalatot tud felmutatni; minimum 3 ügyféllel rendelkeznek, További előny, ha: már rendelkeznek export árbevétellel; az árbevétel (vagy export árbevétel) éves növekedése 10% feletti; korábban startup-versenyen díjazott vagy EU-s nemzetközi innovációs projekteken részt vett; vannak Magyarországon kívül referenciái; befektetői (stratégiai partneri, ügyfél) MoU-val rendelkeznek, amely alátámasztja a jelentkezők egyesült államokbeli piaci versenyképességét. A program 2022-ben valósul meg – a 2022 tavaszán kiválasztott cégek tréningeket, coachingot, szabályozási és jogi támogatást, és minden releváns információt megkapnak. Ezt követően pedig a legjobbra értékelt cégek még idén rangos amerikai eseményeken mutatkozhatnak be, ahol networkingre és
Május 2 – 7. között az ÖKOVÁROS hét keretében kerül kiállításra az a terepasztal, amely a Pécsi Tudományegyetem és Pécs „zöld” infrastruktúráját és fejlesztéseit mutatja be, kiterjesztett valóság segítségével. A terepasztalon elhelyezett QR kód jellegű markerek mögött, okostelefonról működő applikációval jelenik meg az a virtuális tartalom, mely segít eligazodni az érdeklődőknek a pécsi „zöld” fejlesztések világában, egyben szemléletüket is formálva, ötleteket adva a fenntartható hétköznapi működéshez. A résztvevők a hőerőműtől az egyetemen át, egészen a vízmű biogázüzeméig megismerhetik, hogy milyen fenntarthatósági célú fejlesztések indultak, és készültek el Pécsen az elmúlt években. A látogatók számára a PTE tableteket biztosít, de a virtuális tartalom saját okostelefonnal is megtekinthető.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 15. alkalommal, 2022. április 25-27. között szervezte meg Budapesten, a Hungexpo Vásárközpont területén a Szakma Sztár Fesztivál kereteiben az országos szakmai versenyek döntőit. Az esemény idén első alkalommal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködésével, immáron az agrár szakmák versenyeivel együtt valósult meg közel 16.000 látogató részvétele mellett.
“S az uralkodás hagyományossága, az uralom folytonossága teszi, hogy a változtatás vágya és oka kialszik és megszűnik; mert a változtatás olyan, mint a bontott fal: újra kell rakni.” ( Niccolo Machiavelli, A fejedelem) Az elmúlt pár évben a gazdasági/üzleti élet szereplőinek nem kellett a változtatás vágyának újrateremtésén tűnődni. Olyan sebességgel és komplex módon változik a környezetünk (Covid és Háború okozta energia – alapanyag – munkaerőpiaci – ár és költségek), hogy aki nem változtatott, nem követte az állandóan változó folyamatokat az véglegesen lemaradt, versenyhátrányba került, kerül. A cégvezetők az állandó változás kezelésére rendezkednek be. Alkalmazkodnunk szükséges a mikro és makro gazdasági folyamatokhoz, folyamatosan elemezve a szükséges irányváltásokat. Ha a vállalati (akár mikrovállalkozás, sőt egyéni szinten is) stratégia alkotásának és menedzselésének van releváns időpontja, időszaka, szükségszerűsége, akkor az ma van. Másfél évtizede írt MBA szakdolgozatom egyik kulcstémája a stratégiaalkotás. Egy részlet a mához igazítva segítségként: A forradalmi stratégiaalkotáshoz szükséges tíz alapelv Stratégia tervezése nem egyenlő a stratégiával. Sok vállalatnál a stratégia még mindig egy naptár vezette berögzült rituálé. A stratégiát folyamatosan keresni kell, nem szabad egy pillanatra sem pihenni. Nem lehet egy stratégiához ragaszkodni, szükség van több, egymással párhuzamosan kezelt stratégiára. A stratégia létrehozása kreatív munka, művészet, felfedezés, amely mindenképpen alkotó embert
Gyártó KKV-k igényeire alapozó digitális termék- és rendszerfejlesztést támogat a Better Factory projekt. Ennek keretében technológiai beszállítókkal és művészekkel alkothatnak konzorciumokat gyártócégek annak érdekében, hogy költséget, nyersanyagot és/vagy erőforrást takarítsanak meg. 2022. április 25-én nyílt meg a 2. felhívás első szakasza. A priorizált területek: műanyag- és gumigyártás, bútor- és faipar, élelmiszergyártás és mezőgazdaság, építőipar, fém- és gépipar, textil- és bőrgyártás. A nyertes konzorciumok maximum 200.000 Euró átalány összeget és szakmai támogatást kaphatnak az Európai Unió H2020 programjából, a 951813 számú projekt keretében. Angol nyelvű pályázat.
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 15. héten a Magyar Közlöny 66. száma, a 16. héten a 67 – 69. számai jelentek meg.
A NAV baranyai munkatársai április 25. és május 1. között szerdán Pécsett, a kertvárosi zöldség- és gyümölcskereskedőknél, csütörtökön Mecseknádasdon, a vendéglátóhelyeken, pénteken pedig szintén Pécsett, a Bajcsy-Zsilinszky utcai használtruha-boltokban ellenőriznek.
Copyright © 2024 Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara – Adatkezelési tájékoztató – Közérdekű adatok – Kapcsolat