Fiatalok a munkahelyeken, kérdések, lehetőségek, megoldások
Rendhagyó, nyílt Humán Klub ülést tartott a kamara október 15-én, melyen ismét érdekes és aktuális előadások hangzottak el.
Rendhagyó, nyílt Humán Klub ülést tartott a kamara október 15-én, melyen ismét érdekes és aktuális előadások hangzottak el.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Nonprofit Kft. (MKIK GVI) 1998 óta évente kétszer rendszeresen felméri a magyar vállalkozások üzleti helyzetét és várakozásait. A mostani felmérésünk kiemelt témái
Egy hétig tizenegy fiatal próbálhatta ki, mivel jár, ha az ember vállalkozásra adja a fejét.
A körforgásos gazdaságra való átállás folyamata minden ágazat számára kihívásokat ugyanakkor kiaknázatlan piaci lehetőségeket rejt. Az Interreg Central Europe Program keretében megvalósuló „CircUlaR desIgn and develOpment of Sustainable producTs in
A kamarai partnerséggel és Európai Uniós támogatással megvalósuló nemzetközi CURIOST projekt keretében kaphatnak szakmai támogatást. A projekt lehetővé teszi a KKV-k számára, hogy kiaknázzák potenciáljukat az innovatív, fenntartható termékfejlesztésben
Nyílt Humán Klub ülést szervez a kamara május 8-án, délelőtt 09.00-11.00 között, HR vezetőknek, HR-es szakembereknek, munkáltatóknak.
A Budapesti Corvinus Egyetemen működő Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesület kiadásában megjelent Világpolitika és Közgazdaságtan című kiadvány márciusi számában aktuális gazdaságpolitikai kérdésekről olvashatnak világpolitikai megközelítésben.
66 szakmában / szakképesítésben elindult január 8-tól a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és Országos Szakmai Tanulmányi Verseny a nappali tagozaton végzős diákok számára.
Az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről, valamint egyes műszaki szabályozási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 34/2021. (VII. 26.) ITM rendelet 4/A. §-ban szereplő moratórium 2023. december 31-én
A vállalkozás a fogyasztóvédelmi törvény alapján köteles a fogyasztót tájékoztatni a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testület elérhetőségeiről, ami sok vármegyében 2024. január elsejétől megváltozik. A békéltető testületek
A Magyar Energetikai és Közmű-szolgáltatási Hivatal (MEKH) és az Energiaügyi Minisztérium államtitkára, Steiner Attila bejelentette, hogy csökkentésre kerülnek a rendszerhasználati díjak, melynek köszönhetően az áramárak terén is jelentős mérséklődés várható.
Alapvetően nem sok, viszont ha betekintünk egy nemzetközi cég folyamataiba, akkor már annál több. December 7-én a kamara testületi tagjai egy összevont bizottsági ülés keretében összegezték az évet Szigetváron. Az
A PTE Center for Applied Learning az őszi szemeszterben is megszervezte az iExpo-t, amely egy fordított állásbörze, a tudomány és művészetek piactere, ahol PTE hallgatói mutatják be a félév során
A kamara támogatja a különböző szakmai fórumok együttműködését: a közelmúltban a kamara testületei Kaposváron és Mohácson is építették a kapcsolatokat. A kamara IT Bizottságának vezetői Zalay Buda és Lengvárszky Szabolcs
Díjmentes, nyílt Humán Klub ülést szervez az OHE & HR Evolution és a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara október 10-én, kedden.
Az egykori pécsi Gyógyszertári Központból nőtte ki magát a pécsváradi PannonPharma Kft., amelyet dr. Blazsits Gyula gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője hozott létre a cég első igazgatójával, dr. Szepesy Gáborral közösen. Az ipari termelést 1995-ben indították el. A pécsváradi üzem 2000-ben kezdte meg működését, generikus gyógyszerek gyártásával. Első saját fejlesztésű termékük 1996-ban, a ma hazánkban legnagyobb doboz számban eladott Panalgorin láz- és fájdalom csillapító tabletta volt.
Közeledik az év végi céges ajándékozási időszak, amikor sokaknál gondot jelent, hogy mivel köszönjék meg a munkatársaiknak, a partnereiknek az egész éves munkájukat. A bor – akár céges logóval ellátva – még mindig jó választásnak bizonyul, emellett kedvelt ajándék a vállalkozás működési területéhez illeszkedő logózott ajándéktárgy, azonban az utóbbi években mind többen keresik a helyi termékeket ünnepi csomagolásban. Kovács Boglárka Dórával, a Villányi Borvidék marketingvezetőjével arról beszélgettünk, hogy év vége felé megélénkül-e az egyesületi tagok termékei, szolgáltatásai iránt a kereslet,
Puch Eszter és Puch-Hardy Orsolya személyében két új tulajdonosa is van a KidsOasis védjegynek. A KidsOasis 2013-ban alakult az akkor még korántsem ennyire gyerekközpontú utazási piacon. A korábbi tulajdonosai a gyerekbarát szolgáltatások magyarországi népszerűsítését, a szálláshelyek ennek megfelelő minősítését és a szálláshely-szolgáltatások az utazók felé érthető nyelven való ismertetését tűzte ki célul. Ez a folyamat a Covidig tökéletesen működött, a világjárvány azonban, mint oly sok mindent, ezt a vállalkozást is kicsit háttérbe szorította. A két új tulajdonossal a védjegy új
Több mint 600 futó és több mint 200 fő látogató részvételével rendezte meg a hagyományokhoz hűen szeptember végén a Holcim Magyarország Kft. jótékonysági futóversenyét és nyílt napját a Királyegyházi Cementgyárban. Az „Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc–Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában zajlott. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.
Alig pár hét és itt a következő fontos határidő, ami további feladatokat is jelent minden a 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló jogszabály (Kibertantv ) által érintett szervezet életében.
Gondolkodtál már azon, hogy a jelenlegi marketing stratégiád vajon megállja-e a helyét a marketing piacon? Vagy egyáltalán, amit Te stratégiának gondolsz, az valóban az is? Az RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség szakértői egy olyan bárki számára elérhető videósorozatot hoztak létre, amivel Te is felmérheted a stratégiád helyzetét és új szakértői látásmódra tehetsz szert. Berek Péter, az RG-STÚDIÓ értékesítői vezetője arról mesélt, miért válik ez minden vállalkozás hasznára majd, akár már az év végi hajrában (is)!
Fontos Önnek, hogy cége tevékenysége során pozitív társadalmi és környezeti hatást generáljon? Érdekli hogyan lehet társadalmilag hasznos ügyekért tenni, miközben az üzleti modell is fejlődik hogyan lehet túllépni az egyszeri segítségnyújtó, adományozó akciókon, hogyan lehet partnereket szerezni a fontos és jó ügyek mentén, amikkel valóban pozitív változást tud generálni a közvetlen környezetében és azon túl is? Akkor a Bridge to Benefits Mesterkurzus Önnek szól! A szervezők mikro-, kis- és középvállalkozásokat keresnek az ország egész területéről, akik érdeklődnek olyan fejlesztési lehetőség iránt, amelynek köszönhetően tevékenységük társadalmi és környezeti célok mentén fejlődik, emellett pedig nyitottak arra, hogy nagyvállalatok és civil szervezetek, önkormányzatok jógyakorlatait és tapasztalatait megismerjék, adott esetben adaptálják azokat. A Mesterkurzus két részből áll: egy hét alkalmas, interaktív workshop sorozatból, majd egy azt követő támogatási (inkubációs) időszakból. A workshopok – egy külön alkalom keretében – pitch eseménnyel zárulnak, ahol a vállalkozások bemutathatják a kidolgozott környezeti és/vagy társadalmi hasznossággal bíró szolgáltatásukat/terméküket, kezdeményezésüket, azzal a céllal, hogy tevékenységükhöz további partnereket szerezzenek, illetve lehetőséget kapjanak hosszútávú együttműködések elindítására. Az inkubáció időszaka a programsorozaton kialakult új kapcsolatokhoz, új projektkezdeményezésekhez féléves időtartamban nyújt támogatást. Bővebb információ: https://nemzetkoziprojektek.bkik.hu/hirek/jelentkezz-a-bridge-to-benefits-mesterkurzus-2024-es-evadjara/
Az X2.0 projekt 5 hónapos deeptech programja a startupok igényeihez igazítja szolgáltatásait, biztosítva a növekedést, a méretnövelést, a hosszú távú hatást és a határokon átnyúló kapcsolatokat. Minden kiválasztott startupot kockázati tőke- és innovációs szakértők vizsgálnak meg, és az ő meglátásaik alapján hitelesített iparági szakértőket és szolgáltatásokat vehetnek igénybe.
Az alábbiakban olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nemzetközi gazdasági hírlevele, melyben az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírek az alábbi csatolt dokumentumban országonkénti bontásban találhatóak meg. Nemzetközi Gazdasági Hírlevél 2024.02.08. MKIK Külgazdasági hírek
2023. december 29-én jelent meg a Magyar Közlönyben egy jogszabály, melynek értelmében gyakorlatilag minden, B2C értékesítést végző e-kereskedőnek kötelezően biztosítania kell a postai úton történő csomagküldő szolgáltatást 2024. március 28-i határidővel.
Az EENergy projekt 2 év alatt 9 millió eurós költségkeretből nyújt támogatást, több mint 900 KKV-nak Európa-szerte, hogy olyan tevékenységeket, beszerzéseket ill. fejlesztéseket hajtsanak végre, melyek legalább 5%-kal csökkentik az összes energiafogyasztásukat.
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. Az 5. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2024. (I. 29.) Megjelent: 2024. 01. 29. Új jogszabályok A TANÁCS 2023. december 21-i (EU) 2024/414 HATÁROZATA az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése által 2022. december 7-én New Yorkban elfogadott, a hajók bírósági értékesítésének nemzetközi hatásairól szóló ENSZ-egyezménynek az Európai Unió nevében történő aláírásáról Hatályos: 2023. 12. 21. A TANÁCS 2024. január 29-i (EU) 2024/417 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE a súlyos emberi jogi jogsértések és visszaélések elleni korlátozó intézkedésekről szóló (EU) 2020/1998 rendelet végrehajtásáról Hatályos: 2024. 01. 29. A BIZOTTSÁG 2023. október 20-i (EU) 2024/397 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a stresszforgatókönyvi kockázati mérték kiszámítását meghatározó szabályozástechnikai standardok tekintetében való kiegészítéséről Hatályos: 2024. 02. 18. A BIZOTTSÁG 2024. január 26-i (EU) 2024/393 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE az (EU) 2021/404 végrehajtási rendelet II., IV., IX. és X. mellékletének az Új-Zélandról, Dél-Afrikából és az Egyesült Királyságból származó egyes patások és azok szaporítóanyagai szállítmányainak az Unióba történő beléptetése tekintetében engedélyezett harmadik országok, területek vagy azok körzetei jegyzékei tekintetében történő módosításáról, valamint az említett rendelet V. és
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. Az 5. héten a Magyar Közlöny 10 – 12. számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2024/10. Megjelent: 2024. 01. 29. Új jogszabályok 3/2024. (I. 29.) NMHH rendelet a nemzeti frekvenciafelosztásról, valamint a frekvenciasávok felhasználási szabályairól szóló 7/2015. (XI. 13.) NMHH rendelet módosításáról Hatályos: 2024. 02. 15. Módosított jogszabályok 7/2015. (XI. 13.) NMHH rendelet a nemzeti frekvenciafelosztásról, valamint a frekvenciasávok felhasználási szabályairól Módosítja: 3/2024. (I. 29.) NMHH r. Hatályos: 2024. 02. 15. ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2024/11. Megjelent: 2024. 01. 30. Új jogszabályok 12/2024. (I. 30.) Korm. rendelet az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény végrehajtásáról szóló 179/2023. (V. 15.) Korm. rendelet és az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 561/2023. (XII. 14.) Korm. rendelet módosításáról Hatályos: 2024. 01. 31., 2024. 10. 01. 13/2024. (I. 30.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet ideje alatt az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvény, az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról szóló
Új kezdeményezés látott napvilágot a tavalyi év során CEO BÁR elnevezéssel, mely KKV vezetők számára nyújt interaktív közösségi platformot. Beszélgetőpartnerünk Pernyéz Zsuzsanna, a kamara Humán Klubjának elnöke, a Humán Innovációs Csoport Nkft. tulajdonosa és CEO-ja, a CEO Bár alapítója.
A STAR II Konzorcium összeállított egy kézikönyvet „A GDPR egyszerűen kis-és középvállalkozások részére” címmel, mely azzal a céllal született, hogy könnyebben érthetővé tegye az Általános Adatvédelmi Rendeletet a kis- és középvállalkozások számára. Az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR, Rendelet) immáron több, mint két éve alkalmazandó az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamaiban, ami magában foglalja az Európai Unió (EU) tagállamait. A részletes kézikönyv támogatja a KKV-kat a jogi kötelezettségeiknek való megfelelésben, közérthető nyelven nyújt tájékoztatást a GDPR legfontosabb rendelkezéseiről (például a kockázatalapú megközelítésről, továbbá gyakorlati példákkal és jogesetekkel segíti a KKV-kat a GDPR-ból eredő kötelezettségeik megértésében). A kézikönyv teljes tartalma IDE kattintva érhető el, magyar nyelven.
Duplájára, azaz 50 millióról 100 millió forintra emelkedik a Széchenyi Mikrohitel MAX+ maximálisan adható hitelösszege, valamint lehetővé teszik az új, tisztán elektromos személyautók finanszírozását is. Az államilag támogatott Széchenyi Kártya Program MAX+ a piacon elérhető messze legkedvezőbb árazással és feltételekkel, a max. 10 éves futamidő végéig évi 1,5% – 5%-os FIX kamat mellett, célzott módon biztosítja a mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásaihoz, fejlesztéseihez szükséges forrásokat, továbbá a legkisebb mikrovállalkozások számára is kiemelten kedvező módon teszi lehetővé beruházási elképzeléseik megvalósítását. A Programon belül érhető el a megújult Széchenyi Mikrohitel MAX+, amely kifejezetten a hazai mikro-, és kisvállalkozások, sőt akár kezdő vállalkozások fejlődését segítő állami kamat-, kezelési költség- és kezességi díj támogatásban részesített beruházási hitel, amely szinte minden beruházási hitelcél finanszírozására alkalmas. Finanszírozható főbb hitelcélok agrár és nem agrár vállalkozások számára: klasszikus beruházási célok (például ingatlan vásárlás, építés, fejlesztés, új vagy használt gépek, berendezések, egyéb tárgyi eszközök vásárlása, beszerzése is), illetve forgóeszköz beszerzés a hitelösszeg 20%-a erejéig, valamint a feltételeknek megfelelő korábbi beruházási hitelek vagy pénzügyi lízing kiváltása is megengedett. Mostantól lehetséges új, tisztán elektromos meghajtású személygépkocsik finanszírozása is maximum nettó 25 millió forint vételárú járművek esetén, minimum 10% önerővel, a konstrukció szabályzata szerinti, 2021.12.31. vagy ennél korábbi alapítású vállalkozások számára. A
If you have a positive personality, enjoy working in a team, are open to learn new things, are dynamic and creative, this is your place. The Chamber of Commerce and Industry of Pécs-Baranyai is looking for a new colleague to the position of project manager. Place of work: Pécs. Your main tasks will be: managing national and international projects implementation of project tasks financial and professional administration of projects communication and contact with partners and stakeholders participating in the project What we expect: confident communication in Hungarian and English high degree of IT culture Advantage: higher education project management experience „B” category driver’s license knowledge of additional foreign languages What we offer: fixed-term employment contract (24 months) promising professional career, creative work youthful team diverse, interesting tasks, performance-oriented professional environment extensive network of connections adequate income, cafeteria If you’re interested in the position, please apply by submitting your CV in English via email: until February 19. Planned start of filling the position: March 2024 We handle the received materials in accordance with our privacy statement.
A pályázat 30 milliárd forintos keretösszegéből tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást a hazai cégek. A zöldenergia hasznosítását ösztönző program egy jármű beszerzését az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forinttal segítheti, egy vállalkozásra összesen akár 64 millió forint juthat. A támogatási kérelmeket 2024. február 5-én 17 órától lehet benyújtani, de az online felület már megnyílt, az első 24 órában közel ezren kezdték meg a kitöltést.
A minimálbér és a garantált bérminimum növekedésével összefüggésben emelkedtek egyes illetmények, járadékok, valamint szociális és egyéb ellátások összegei is.
Várjuk jelentkezésüket képzésünkre, melynek elvégzésével a tanúsítvánnyal rendelkező személy tanulókat képezhet az iskolai rendszerű szakképzésben duális partnernél.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiemelt feladatának tekinti, hogy megismerje és folyamatosan nyomon kövesse a magyar vállalati szektor gazdasági helyzetét és kilátásait. Ennek kapcsán az MNB rendszeres konjunktúra felmérést végez a hazai vállalatok körében azzal a céllal, hogy a jegybank hiteles képet kapjon a gazdasági folyamatok aktuális és várható alakulásáról. A hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény adta keretek között néhány olyan kérdés megválaszolásában szeretnék együttműködésüket kérni, amelyek segítenek pontosabb képet alkotni a magyar vállalati szektor gazdasági helyzetéről, illetve az általános üzleti hangulat aktuális és jövőbeli várakozásairól. Kérjük, segítsék munkájukat azzal, hogy kitöltik az MNB honlapján az alábbi hivatkozáson elérhető rövid kérdőívet 2024. február 16-ig. A kitöltés mintegy 10 percet vesz igénybe. https://mnbpoll.mnb.hu/Survey.aspx?surveyid=155045204&lng=hu-HU Eddigi felméréseik eredményei megtalálhatók az MNB honlapján az alábbi hivatkozásra kattintva: https://www.mnb.hu/penzugyi-stabilitas/publikaciok-tanulmanyok/vallalati-konjunktura-felmeres Az adatszolgáltatás nem kötelező, a felmérésben való részvétel önkéntes. A válaszadás név nélkül történik (anonim). A kérdőív nem tartalmaz a vállalat azonosítására alkalmas kérdéseket. Az adatgyűjtés statisztikai célból történik. A válaszokat összesítve dolgozzák fel, amelyekből egyedi adatokat nem tartalmazó elemzéseket kívánnak készíteni. Amennyiben a felmérés kapcsán kérdésük merülne fel, az MNB illetékes munkatársai készséggel állnak rendelkezésre a e-mail címen keresztül.
Copyright © 2024 Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara – Adatkezelési tájékoztató – Közérdekű adatok – Kapcsolat