Fiatalok a munkahelyeken, kérdések, lehetőségek, megoldások
Rendhagyó, nyílt Humán Klub ülést tartott a kamara október 15-én, melyen ismét érdekes és aktuális előadások hangzottak el.
Rendhagyó, nyílt Humán Klub ülést tartott a kamara október 15-én, melyen ismét érdekes és aktuális előadások hangzottak el.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Nonprofit Kft. (MKIK GVI) 1998 óta évente kétszer rendszeresen felméri a magyar vállalkozások üzleti helyzetét és várakozásait. A mostani felmérésünk kiemelt témái
Egy hétig tizenegy fiatal próbálhatta ki, mivel jár, ha az ember vállalkozásra adja a fejét.
A körforgásos gazdaságra való átállás folyamata minden ágazat számára kihívásokat ugyanakkor kiaknázatlan piaci lehetőségeket rejt. Az Interreg Central Europe Program keretében megvalósuló „CircUlaR desIgn and develOpment of Sustainable producTs in
A kamarai partnerséggel és Európai Uniós támogatással megvalósuló nemzetközi CURIOST projekt keretében kaphatnak szakmai támogatást. A projekt lehetővé teszi a KKV-k számára, hogy kiaknázzák potenciáljukat az innovatív, fenntartható termékfejlesztésben
Nyílt Humán Klub ülést szervez a kamara május 8-án, délelőtt 09.00-11.00 között, HR vezetőknek, HR-es szakembereknek, munkáltatóknak.
A Budapesti Corvinus Egyetemen működő Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesület kiadásában megjelent Világpolitika és Közgazdaságtan című kiadvány márciusi számában aktuális gazdaságpolitikai kérdésekről olvashatnak világpolitikai megközelítésben.
66 szakmában / szakképesítésben elindult január 8-tól a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és Országos Szakmai Tanulmányi Verseny a nappali tagozaton végzős diákok számára.
Az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről, valamint egyes műszaki szabályozási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 34/2021. (VII. 26.) ITM rendelet 4/A. §-ban szereplő moratórium 2023. december 31-én
A vállalkozás a fogyasztóvédelmi törvény alapján köteles a fogyasztót tájékoztatni a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testület elérhetőségeiről, ami sok vármegyében 2024. január elsejétől megváltozik. A békéltető testületek
A Magyar Energetikai és Közmű-szolgáltatási Hivatal (MEKH) és az Energiaügyi Minisztérium államtitkára, Steiner Attila bejelentette, hogy csökkentésre kerülnek a rendszerhasználati díjak, melynek köszönhetően az áramárak terén is jelentős mérséklődés várható.
Alapvetően nem sok, viszont ha betekintünk egy nemzetközi cég folyamataiba, akkor már annál több. December 7-én a kamara testületi tagjai egy összevont bizottsági ülés keretében összegezték az évet Szigetváron. Az
A PTE Center for Applied Learning az őszi szemeszterben is megszervezte az iExpo-t, amely egy fordított állásbörze, a tudomány és művészetek piactere, ahol PTE hallgatói mutatják be a félév során
A kamara támogatja a különböző szakmai fórumok együttműködését: a közelmúltban a kamara testületei Kaposváron és Mohácson is építették a kapcsolatokat. A kamara IT Bizottságának vezetői Zalay Buda és Lengvárszky Szabolcs
Díjmentes, nyílt Humán Klub ülést szervez az OHE & HR Evolution és a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara október 10-én, kedden.
Az egykori pécsi Gyógyszertári Központból nőtte ki magát a pécsváradi PannonPharma Kft., amelyet dr. Blazsits Gyula gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője hozott létre a cég első igazgatójával, dr. Szepesy Gáborral közösen. Az ipari termelést 1995-ben indították el. A pécsváradi üzem 2000-ben kezdte meg működését, generikus gyógyszerek gyártásával. Első saját fejlesztésű termékük 1996-ban, a ma hazánkban legnagyobb doboz számban eladott Panalgorin láz- és fájdalom csillapító tabletta volt.
Közeledik az év végi céges ajándékozási időszak, amikor sokaknál gondot jelent, hogy mivel köszönjék meg a munkatársaiknak, a partnereiknek az egész éves munkájukat. A bor – akár céges logóval ellátva – még mindig jó választásnak bizonyul, emellett kedvelt ajándék a vállalkozás működési területéhez illeszkedő logózott ajándéktárgy, azonban az utóbbi években mind többen keresik a helyi termékeket ünnepi csomagolásban. Kovács Boglárka Dórával, a Villányi Borvidék marketingvezetőjével arról beszélgettünk, hogy év vége felé megélénkül-e az egyesületi tagok termékei, szolgáltatásai iránt a kereslet,
Puch Eszter és Puch-Hardy Orsolya személyében két új tulajdonosa is van a KidsOasis védjegynek. A KidsOasis 2013-ban alakult az akkor még korántsem ennyire gyerekközpontú utazási piacon. A korábbi tulajdonosai a gyerekbarát szolgáltatások magyarországi népszerűsítését, a szálláshelyek ennek megfelelő minősítését és a szálláshely-szolgáltatások az utazók felé érthető nyelven való ismertetését tűzte ki célul. Ez a folyamat a Covidig tökéletesen működött, a világjárvány azonban, mint oly sok mindent, ezt a vállalkozást is kicsit háttérbe szorította. A két új tulajdonossal a védjegy új
Több mint 600 futó és több mint 200 fő látogató részvételével rendezte meg a hagyományokhoz hűen szeptember végén a Holcim Magyarország Kft. jótékonysági futóversenyét és nyílt napját a Királyegyházi Cementgyárban. Az „Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc–Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában zajlott. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.
Alig pár hét és itt a következő fontos határidő, ami további feladatokat is jelent minden a 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló jogszabály (Kibertantv ) által érintett szervezet életében.
Gondolkodtál már azon, hogy a jelenlegi marketing stratégiád vajon megállja-e a helyét a marketing piacon? Vagy egyáltalán, amit Te stratégiának gondolsz, az valóban az is? Az RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség szakértői egy olyan bárki számára elérhető videósorozatot hoztak létre, amivel Te is felmérheted a stratégiád helyzetét és új szakértői látásmódra tehetsz szert. Berek Péter, az RG-STÚDIÓ értékesítői vezetője arról mesélt, miért válik ez minden vállalkozás hasznára majd, akár már az év végi hajrában (is)!
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 48. héten a Magyar Közlöny 169 – 172. számai jelentek meg. A 171. Magyar Közlönyben jelent meg az egyes adótörvények módosításáról szóló salátatörvény, valamint az a kormányrendelet, amely a KKV-k tekintetében a kamatstopot 2024. április 1. napjáig hosszabbítja meg. ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2023/169. Megjelent: 2023. 11. 27. Új jogszabályok 2023. évi LXXIII. törvény a Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény végrehajtásáról Hatályos: 2023. 12. 05. 2023. évi LXXIV. törvény a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2022. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról Hatályos: 2023. 12. 05. 2023. évi LXXV. törvény a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2024. évi egységes költségvetéséről Hatályos: 2024. 01. 01. 2023. évi LXXVI. törvény a pénzügyi közvetítő rendszert érintő törvények jogharmonizációs és egyéb célú módosításáról Hatályos: 2023. 11. 30., 2023. 12. 12., 2024. 01. 01., 2024. 07. 01., 2024. 09. 01., 2025. 01. 01. 2023. évi LXXVII. törvény a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról Hatályos: 2024. 01. 01. Módosított jogszabályok
A kamara három éve indította el a #Heti1Helyi kampányát, amiben lakosok és vállalkozók figyelmét hívja fel arra, hogy a helyi cégektől, termelőktől vásárolva milyen sokat tehet mindenki ezek túléléséért. Kiemelt időszaka ennek a karácsony, amikor a cégek a partnereiket, dolgozóikat is lehetőségük szerint megajándékozzák. A #Heti1Helyi karácsonyi különkiadásában a kamara összeállított egy csokrot az Iható / Ehető / Adható ajánlatokból helyi vállalkozóktól, hogy segítsünk a választásban. Heti1Helyi – IHATÓ Minőségi borok reprezentációs adó nélkül Tiffán Imre és Fia – bor, borkóstolók Belward – karácsonyi bor ajánlat Rácz Lilla – Brut Nature – az igazi helyi kézműves pezsgő Polgár Pincészet – borcsomagok, borvacsorák Blum Pince – borok, vacsorák borkóstolóval Günzer Családi Birtok – céges borvásárlás Günzer Tamás Pincészete – borok, kozmetikumok Gere Attila Pincészet – szőlőmag, borok, borkóstolók Heti1Helyi – EHETŐ Bagolyvár Vendéglő – Ünnepi ételrendelés Blöff Bisztró – Karácsonyi tálak, Asztalfoglalás Gulyás 2 Étterem – Karácsonyi ajánlat Mischler Cukrászda – Karácsonyi sütiválogatás, torták Morzsa – Karácsonyi rendelés Orfűi Malmok – Karácsonyi süticsomagok Pécsi Kosár Közösség – helyi termelők aktuális ajánlatai Szekeres Cukrászda – Karácsonyra rendelhető Karácsonyi ételrendelés a Telekytől teleky.hu/rendeles/kategoriak/karacsony-2023 Tettye Vendéglő – Karácsony 2023 UMAMI Karácsony 2023 facebook.com/events/296636883296122 Szilveszter a Selyemgyárban by Teleky facebook.com/events/1349498965991571 Fordan – Szilveszteri party
A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsmentszerv: PBKIK) tagja, a pécsi Somapak Kft. K+F projektje során szériagyártásra alkalmas univerzális homogenizátor prototípusa került kifejlesztése, amely eltérő konzisztenciájú porok, adalékanyagok, szilárd és folyékony komponensek nagy mennyiségű homogenizálására, egalizálására. Gyors átszerelhetősége növelni az ipari termelékenységet.
A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsmentszerv: PBKIK) tagja, a pécsi Hidrot Kft. K+F projekt keretein belül korszerű frontkaszacsaládot fejleszt GINOP_PLUSZ pályázat keretein belül.
A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsmentszerv: PBKIK) 88. Benchmarking ülését Bólyban tartotta. A 20 éves jubileumát ünneplő Aquacut Kft. bemutatta új lézervágó és élhajlító gépét. A fórumon kitárgyalásra került a klaszter közös kenőolaj beszerzési projektje, a KKV Trade Kft. panaszbejelentő rendszere és a tagok társadalmi felelősségvállalási (CSR) tevékenységei.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara konjunktúra-felmérésével évente két alkalommal vizsgálja a baranyai vállalkozások jelenlegi és várható üzleti helyzetét, kilátásait. A 2023-as évi adatfelvétel áprilisban és októberben összesen 360 baranyai vállalkozás önkéntes részvételével zajlott. A felmérések eredményének fő mutatója az összesített konjunktúramutató, amely négy elem várható változásának eredőjeként alakul ki. Ez a négy elem az összes megrendelés, a gépberuházások, az építési beruházások, valamint a várható üzleti helyzet. Az elmúlt évtizedben a 2012-es mélypontot követő években 2020-ig Baranya vármegye az összesített konjunktúramutató vonatkozásában lényegében folyamatos emelkedést mutatott, majd jött a COVID járvány okozta gazdasági és pénzügyi válság, amely mélypontot jelentett a várakozásokat tekintve. Bár 2021 második félévére az összesített mutatók szintje majdnem elérte a válság előtti szintet, az energiaválság, a háború, a geopolitikai csaták a várakozások újbóli visszaesését eredményezték 2022 második felében. A 2023-as év első felében a várakozások pozitívak voltak, azonban a részben az inflációs hatások miatt az év második felében ismét erősödött a negatív hangulat, a várakozások pedig a romló teljesítményt vetítik előre. Baranya esetében – országos és régiós összehasonlításban vizsgálva -, jól láthatóak az elmúlt évek fentebb is említett folyamatai: az országos átlaghoz viszonyítva Baranya folyamatos lemaradásban van – az elmúlt években a gazdasági és társadalmi mutatók alapján már
A kamara támogatja a különböző szakmai fórumok együttműködését: a közelmúltban a kamara testületei Kaposváron és Mohácson is építették a kapcsolatokat. A kamara IT Bizottságának vezetői Zalay Buda és Lengvárszky Szabolcs meglátogatták a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara Informatikai Szakmai Klubját. A klub célja, hogy segítséget nyújtson minden vállalkozónak, akinek informatikához kapcsolódó kérdése, problémája van, lehet ez hardver, szoftver, weboldal-készítés, weboldal üzemeltetés, startup, online marketing és még megannyi tágan értelmezett informatikához kapcsolható téma. A helyi iparkamara célja, hogy kötetlen formában egy olyan közösséget építse, ami segíti a vállalkozások fejlesztését tudás és tapasztalatmegosztás révén. A pécsi kamara IT Bizottságának céljaival összhangban van ez a tevékenység így a jövőben több közös találkozó, rendezvény is várható, melyek IT-s ismeretterjesztéshez, képzésekhez, pályaorientációhoz kapcsolódnak. A kamara Mohács városi elnöksége vendégül látta Mohács város Nagyvállalati fórumának tagjait a Selyemgyár Kulturális Negyedben. Kiss Ferenc, a kamara Mohács városi elnöke és Weisz Ákos a klub titkára köszöntötte a megjelent 30 szakembert és Cserdi Áront, a város alpolgármesterét. Dr. Síkfői Tamás, a kamara elnöke és Rabb Szabolcs, a kamara főtitkára is előadást tartott a térség kihívásairól és lehetőségeiről: az egyeztetések során érintették a Mohács 500 projekthez kapcsolódó lehetőségeket, az infrastrukturális kihívásokat, fejlesztési lehetőségeket: M6 és M9, kikötő, híd, repülőtér. Emellett az
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a reklámadót 2025. januárig nem kell befizetniük az érintett vállalkozásokat.
A Kormány elfogadta a felülvizsgált Szakképzés 4.0 stratégiát és a hozzá kapcsolódó Cselekvési tervet.
november 30-án a Magyar Közlöny 2023. évi 171. számában megjelent a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény módosítása
A személyi jövedelemadóról szóló – többször módosított – 1995. évi CXVII. törvény 82. § (2) bekezdése arra kötelezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy havonta tegye közzé a tárgyhónapban a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárat.
A Deposit Return System (DRS), vagyis a kötelező visszaváltási rendszer 2024. január 1-től teljes hatállyal életbe lépő szabályozás, amely a gazdaság számos tagját érintő kötelezettséget jelent. Uniós irányelvet átültetve a szabályozás célja, hogy Magyarország 90%-os visszaváltási arányt érjen el a PET palackok, ALU dobozok és üveg italcsomagolások területén. A visszaváltási rendszer bevezetése mérföldkő a hulladékgazdálkodásban, azonban az érintetti körnek újabb kötelezettséget jelent. A fenti feladat ellátásának segítése céljából a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közös tájékoztató anyagot készített az érintetti kör legfontosabb feladatait kiemelve. DRS (DEPOSIT RETURN SYSTEM) A KÖTELEZŐ VISSZAVÁLTÁSI RENDSZER – Tájékoztató Új információ: Január elseje helyett július 1-től lesznek kötelesek feltüntetni a gyártók a visszaváltáshoz szükséges kódokat a PET-palackokon, az alumínium és üveg italospalackokon.
November második felében megtartotta ülését a kamara által menedzselt Építőipari Technológiai Klaszter (ÉTK).
Az EEN hálózat magyarországi konzorciuma is részt vesz az EEN2EIC projektben: segíti a kis- és közepes méretű vállalkozásokat az EIC Accelerator program pályázatainak benyújtásában és a sikereik elősegítésében. Különös figyelem övezi a nők által vezetett, valamint a kiválósági minősítéssel rendelkező kkv-kat (Seal of Excellence holders). A projekt keretében ellátandó feladatok: Rövid pályázatok támogatása Közvetlen 1:1 tanácsadás és támogatás az EIC Accelerator rövid pályázat (short proposal) megírásához és benyújtásához, az EEN2EIC által összeállított és a projekt weboldalán elérhető szolgáltatási csomagra is támaszkodva. Teljes pályázatok támogatása Közvetlen, 1:1 tanácsadás és támogatás az EIC Accelerator teljes pályázat (full proposal) megírásához és benyújtásához. Helyi befektetők keresése A kiválósági minősítéssel rendelkező kkv-k (Seal of Excellence holders) számára alternatív források felkutatása. Az EEN2EIC projektben résztvevő magyarországi Enterprise Europe Network partnerek: HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara PRIMOM Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítvány Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara
Felhívjuk a Széchenyi Kártya Program termékeit igénylő vállalkozások szíves figyelmét, hogy az utóbbi időben a Program keretében történő igénylések kapcsán bizonyos szervezetek, illetve személyek magukat jogosulatlanul a KAVOSZ Zrt., illetve a megbízásából eljáró valamely regisztráló iroda vagy a Programban részvevő valamely pénzügyi intézmény munkatársainak/megbízottjainak adják ki magukat és telefonon, illetve írásban (jellemzően gmail-es e-mail címről) megtévesztő tartalmú, igénylésre vonatkozó leveleket küldenek, amelyekben a szabályos ügymenettől eltérő személyes megjelenést nem igénylő megoldásokat kínálnak, és teljes ügyintézést ajánlanak fel (adott esetben külön díjazásért cserébe). A Program termékeinek igénylése, illetve az online indított igénylések véglegesítése mindig személyes ügyintézés keretében történik a VOSZ, a területi kereskedelmi és iparkamarák és a KAVOSZ Zrt. regisztráló irodáiban, ezért kérjük legyenek óvatosak és körültekintőek minden olyan megkeresés kapcsán, amely ettől eltérő eljárást ajánl! A KAVOSZ Zrt. országos lefedettséget biztosító regisztráló irodai hálózata – Baranyában például a PBKIK pécsi, komlói, mohácsi és szigetvári ügyfélszolgálatain – külön további ellenszolgáltatás (pl. sikerdíj, jutalék, ügynöki díj, tanácsadói megbízási díj) nélkül áll a vállalkozások rendelkezésére a teljes körű információk nyújtásától, a termékek kiválasztásán keresztül, a finanszírozási – hitel, illetve lízing – lehetőségek és azok feltételeire vonatkozó kérdéseken át, az igénylés teljes lebonyolításáig. Vállalkozása így a legegyszerűbben, legkönnyebben, leggyorsabban és legolcsóbban juthat hozzá a
Copyright © 2024 Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara – Adatkezelési tájékoztató – Közérdekű adatok – Kapcsolat