Kiszáradt és naptól megperzselt fák, elapadt patakok. A madarak és a csörgedező víz hangja helyett a száraz levelek zaja visszhangzik, több mint száz éves bükkök adják fel a harcot hazánk legszebb erdeiben. A klímaváltozás túl gyors ahhoz, hogy a természet rövid időn belül alkalmazkodjon. A természet egyre csak pusztuló jelenében azonban akad némi remény is: a jövőnk talán egyetlen esélye Kelet-Mecsek erdeiben cseperedik. „Néhány éve ezekben a völgyekben még patak csörgedezett, az éltető víz hangja azonban mára eltűnt. A források elapadtak, szomjazik az erdő, és annak minden élőlénye” – mutat körbe Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója. Az erdésszel a Kelet-Mecsek lábánál találkozom, alig múlt délelőtt tíz óra, de már csak a vízre tudok gondolni. Az erdőbe menet a lábunk alatt porzik a föld, a fákról szüntelenül hull a megperzselt levél. „Ez nem túl jó” – mondja, miközben az egyik bükkfa felé mutat. „Sok fának a teteje, mintha meg lenne skalpolva, kopasz, letörött vagy teljesen elszáradt. Ez az úgynevezett fiziológiai szárazsági stressz, ami azt jelenti, hogy a fában nincs annyi víz, ami a fotoszintézishez, a párologtatáshoz és az anyagcseréhez szükséges lenne” – teszi hozzá. Miközben végigfut tekintetével a fán, elmagyarázza, víz híján a növényben megszakadnak a vízoszlopok, a fa koronájában
