Fiatalok a munkahelyeken, kérdések, lehetőségek, megoldások
Rendhagyó, nyílt Humán Klub ülést tartott a kamara október 15-én, melyen ismét érdekes és aktuális előadások hangzottak el.
Rendhagyó, nyílt Humán Klub ülést tartott a kamara október 15-én, melyen ismét érdekes és aktuális előadások hangzottak el.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Nonprofit Kft. (MKIK GVI) 1998 óta évente kétszer rendszeresen felméri a magyar vállalkozások üzleti helyzetét és várakozásait. A mostani felmérésünk kiemelt témái
Egy hétig tizenegy fiatal próbálhatta ki, mivel jár, ha az ember vállalkozásra adja a fejét.
A körforgásos gazdaságra való átállás folyamata minden ágazat számára kihívásokat ugyanakkor kiaknázatlan piaci lehetőségeket rejt. Az Interreg Central Europe Program keretében megvalósuló „CircUlaR desIgn and develOpment of Sustainable producTs in
A kamarai partnerséggel és Európai Uniós támogatással megvalósuló nemzetközi CURIOST projekt keretében kaphatnak szakmai támogatást. A projekt lehetővé teszi a KKV-k számára, hogy kiaknázzák potenciáljukat az innovatív, fenntartható termékfejlesztésben
Nyílt Humán Klub ülést szervez a kamara május 8-án, délelőtt 09.00-11.00 között, HR vezetőknek, HR-es szakembereknek, munkáltatóknak.
A Budapesti Corvinus Egyetemen működő Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesület kiadásában megjelent Világpolitika és Közgazdaságtan című kiadvány márciusi számában aktuális gazdaságpolitikai kérdésekről olvashatnak világpolitikai megközelítésben.
66 szakmában / szakképesítésben elindult január 8-tól a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és Országos Szakmai Tanulmányi Verseny a nappali tagozaton végzős diákok számára.
Az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről, valamint egyes műszaki szabályozási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 34/2021. (VII. 26.) ITM rendelet 4/A. §-ban szereplő moratórium 2023. december 31-én
A vállalkozás a fogyasztóvédelmi törvény alapján köteles a fogyasztót tájékoztatni a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testület elérhetőségeiről, ami sok vármegyében 2024. január elsejétől megváltozik. A békéltető testületek
A Magyar Energetikai és Közmű-szolgáltatási Hivatal (MEKH) és az Energiaügyi Minisztérium államtitkára, Steiner Attila bejelentette, hogy csökkentésre kerülnek a rendszerhasználati díjak, melynek köszönhetően az áramárak terén is jelentős mérséklődés várható.
Alapvetően nem sok, viszont ha betekintünk egy nemzetközi cég folyamataiba, akkor már annál több. December 7-én a kamara testületi tagjai egy összevont bizottsági ülés keretében összegezték az évet Szigetváron. Az
A PTE Center for Applied Learning az őszi szemeszterben is megszervezte az iExpo-t, amely egy fordított állásbörze, a tudomány és művészetek piactere, ahol PTE hallgatói mutatják be a félév során
A kamara támogatja a különböző szakmai fórumok együttműködését: a közelmúltban a kamara testületei Kaposváron és Mohácson is építették a kapcsolatokat. A kamara IT Bizottságának vezetői Zalay Buda és Lengvárszky Szabolcs
Díjmentes, nyílt Humán Klub ülést szervez az OHE & HR Evolution és a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara október 10-én, kedden.
Az egykori pécsi Gyógyszertári Központból nőtte ki magát a pécsváradi PannonPharma Kft., amelyet dr. Blazsits Gyula gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője hozott létre a cég első igazgatójával, dr. Szepesy Gáborral közösen. Az ipari termelést 1995-ben indították el. A pécsváradi üzem 2000-ben kezdte meg működését, generikus gyógyszerek gyártásával. Első saját fejlesztésű termékük 1996-ban, a ma hazánkban legnagyobb doboz számban eladott Panalgorin láz- és fájdalom csillapító tabletta volt.
Közeledik az év végi céges ajándékozási időszak, amikor sokaknál gondot jelent, hogy mivel köszönjék meg a munkatársaiknak, a partnereiknek az egész éves munkájukat. A bor – akár céges logóval ellátva – még mindig jó választásnak bizonyul, emellett kedvelt ajándék a vállalkozás működési területéhez illeszkedő logózott ajándéktárgy, azonban az utóbbi években mind többen keresik a helyi termékeket ünnepi csomagolásban. Kovács Boglárka Dórával, a Villányi Borvidék marketingvezetőjével arról beszélgettünk, hogy év vége felé megélénkül-e az egyesületi tagok termékei, szolgáltatásai iránt a kereslet,
Puch Eszter és Puch-Hardy Orsolya személyében két új tulajdonosa is van a KidsOasis védjegynek. A KidsOasis 2013-ban alakult az akkor még korántsem ennyire gyerekközpontú utazási piacon. A korábbi tulajdonosai a gyerekbarát szolgáltatások magyarországi népszerűsítését, a szálláshelyek ennek megfelelő minősítését és a szálláshely-szolgáltatások az utazók felé érthető nyelven való ismertetését tűzte ki célul. Ez a folyamat a Covidig tökéletesen működött, a világjárvány azonban, mint oly sok mindent, ezt a vállalkozást is kicsit háttérbe szorította. A két új tulajdonossal a védjegy új
Több mint 600 futó és több mint 200 fő látogató részvételével rendezte meg a hagyományokhoz hűen szeptember végén a Holcim Magyarország Kft. jótékonysági futóversenyét és nyílt napját a Királyegyházi Cementgyárban. Az „Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc–Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában zajlott. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.
Alig pár hét és itt a következő fontos határidő, ami további feladatokat is jelent minden a 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló jogszabály (Kibertantv ) által érintett szervezet életében.
Gondolkodtál már azon, hogy a jelenlegi marketing stratégiád vajon megállja-e a helyét a marketing piacon? Vagy egyáltalán, amit Te stratégiának gondolsz, az valóban az is? Az RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség szakértői egy olyan bárki számára elérhető videósorozatot hoztak létre, amivel Te is felmérheted a stratégiád helyzetét és új szakértői látásmódra tehetsz szert. Berek Péter, az RG-STÚDIÓ értékesítői vezetője arról mesélt, miért válik ez minden vállalkozás hasznára majd, akár már az év végi hajrában (is)!
A Magyar Posta Zrt. új partneri programot hirdet, mely keretében lehetőséget biztosítanak önkormányzatoknak, vállalkozásoknak (pl.: élelmiszerboltok, gyógyszertárak, bankfiókok) a posta működésében való részvételre. A programra első sorban kisboltosok és helyi vállalkozók jelentkezését várják, akik, ha tevékenységi körükbe felveszik a posta egyes szolgáltatásait (csekkfelvétel, levél-, csomagfelvétel elősegítése), havi 265 ezer forintban részesülhetnek. A szolgáltatói tevékenység felvétele hozzájárul az ügyfélkör bővítéséhez és az árbevétel növeléséhez. Az új modell továbbá lehetőséget teremt a lakosság számára, hogy a postai szolgáltatások továbbra is helyben, a korábbinál akár hosszabb nyitvatartási időben legyenek elérhetőek. A programra a Magyar Posta Zrt. weboldalán lehetséges a jelentkezés, ahol további tájékoztató anyagokat találhat a program kialakításáról.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara önkéntes tag tanácsadócégek és szakemberek kezdeményezésére és velük együttműködésben életre hívja a korábban már több éven keresztül sikeresen működő Minőségügyi Klubot.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Üzletasszony Klubja idei első ülésének fókusza a probléma feldolgozás és a tudásszervezés módszertani megközelítése volt. Az eseményen az Élményzóna Egyesület – új kamarai tagunk – szolgáltatta a foglalkozást, melynek helyszíne a Pepita Kultúrtér volt. Az esemény során a klubtagok megismerhették a „Párhuzamos szakértői mozaik” módszertant, melyet a kis- és középvállalkozások számos területen hasznosíthatnak.
Az ADMA TranS4MErs 2. felhívásának célja, hogy elősegítse a gyártó KKV-k hatékonyabb és versenyképesebb gyárakká való átalakulását az innovatív és fenntartható, digitális, és fejlett gyártási megoldások bevezetésével és alkalmazásával.
Elkészült az MKIK I. negyedéves Gazdasági Tájékoztatója. Többek között a GDP-ről, a külkereskedelmi termékforgalomról és az inflációról is olvashat a tájékoztatóban.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a szakmai támogatókkal együtt várja azoknak a fiatal szakembereknek, szakmai középiskolai képzésben résztvevőknek, főiskolai és egyetemi hallgatóknak a jelentkezését, akik szívesen megmérettetnék magukat a WorldSkills Hungary nemzeti válogatón ács versenyszámban.
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 22. héten a Hivatalos Lap 140 – 143. számai jelentek meg.
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 22. héten a Magyar Közlöny 79 – 81. számai jelentek meg.
Az alábbiakban olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nemzetközi gazdasági hírlevele, melyben az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírek az alábbi csatolt dokumentumban országonkénti bontásban találhatóak meg. Nemzetközi Gazdasági Hírlevél 2023.06.02. MKIK Külgazdasági hírek
A NAV baranyai munkatársai június 5. és 11. között, kedden Beremenden a Kossuth Lajos és a Petőfi Sándor utcai üzleteket, szerdán Pécsett, a kórházbüféket, csütörtökön pedig szintén Pécsett, az Ybl Miklós utcai boltokat és vendéglátóhelyeket ellenőrzik.
Az önfoglalkoztatás elősegítése, a munkanélküliség további csökkentése érdekében országos lefedettséggel, új, vállalkozóvá válást támogató program indul júniustól több mint hatmilliárd forint hazai forrásból.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiemelt feladatának tekinti, hogy megismerje és folyamatosan nyomon kövesse a magyar vállalati szektor gazdasági helyzetét és kilátásait. Ennek kapcsán az MNB rendszeres konjunktúra felmérést végez a hazai vállalatok körében azzal a céllal, hogy a jegybank hiteles képet kapjon a gazdasági folyamatok aktuális és várható alakulásáról. A hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény adta keretek között néhány olyan kérdés megválaszolásában szeretnék együttműködésüket kérni, amelyek segítenek pontosabb képet alkotni a magyar vállalati szektor gazdasági helyzetéről, illetve az általános üzleti hangulat aktuális és jövőbeli várakozásairól. Kérjük, segítsék munkájukat azzal, hogy kitöltik az MNB honlapján az alábbi hivatkozáson elérhető rövid kérdőívet 2023. június 14-ig. A kitöltés mintegy 10 percet vesz igénybe. https://mnbpoll.mnb.hu/Survey.aspx?surveyid=155045204&lng=hu-HU Eddigi felméréseik eredményei megtalálhatók az MNB honlapján az alábbi hivatkozásra kattintva: https://www.mnb.hu/penzugyi-stabilitas/publikaciok-tanulmanyok/vallalati-konjunktura-felmeres Az adatszolgáltatás nem kötelező, a felmérésben való részvétel önkéntes. A válaszadás név nélkül történik (anonim). A kérdőív nem tartalmaz a vállalat azonosítására alkalmas kérdéseket. Az adatgyűjtés statisztikai célból történik. A válaszokat összesítve dolgozzák fel, amelyekből egyedi adatokat nem tartalmazó elemzéseket kívánnak készíteni. Amennyiben a felmérés kapcsán kérdésük merülne fel, az MNB illetékes munkatársai készséggel állnak rendelkezésre a e-mail címen keresztül.
A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsmentszerv: PBKIK) 85. Benchmarking Klubülését Segesden tartotta a Ferrokov Kft. telephelyén. A fórumtémák a következők voltak: Öko-lábnyom jövőbeli szerepe az exportpiacokon; új szabályok: kiterjesztett gyártói felelősség, koncessziós hulladék gazdálkodás, kötelező belső visszaélés-bejelentés rendszer.
2023. május hónapban megkezdődtek a szakmai záró és az ágazati vizsgák
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 21. héten a Magyar Közlöny 76 – 78. számai jelentek meg.
Copyright © 2024 Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara – Adatkezelési tájékoztató – Közérdekű adatok – Kapcsolat