Fiatalok a munkahelyeken, kérdések, lehetőségek, megoldások
Rendhagyó, nyílt Humán Klub ülést tartott a kamara október 15-én, melyen ismét érdekes és aktuális előadások hangzottak el.
Rendhagyó, nyílt Humán Klub ülést tartott a kamara október 15-én, melyen ismét érdekes és aktuális előadások hangzottak el.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Nonprofit Kft. (MKIK GVI) 1998 óta évente kétszer rendszeresen felméri a magyar vállalkozások üzleti helyzetét és várakozásait. A mostani felmérésünk kiemelt témái
Egy hétig tizenegy fiatal próbálhatta ki, mivel jár, ha az ember vállalkozásra adja a fejét.
A körforgásos gazdaságra való átállás folyamata minden ágazat számára kihívásokat ugyanakkor kiaknázatlan piaci lehetőségeket rejt. Az Interreg Central Europe Program keretében megvalósuló „CircUlaR desIgn and develOpment of Sustainable producTs in
A kamarai partnerséggel és Európai Uniós támogatással megvalósuló nemzetközi CURIOST projekt keretében kaphatnak szakmai támogatást. A projekt lehetővé teszi a KKV-k számára, hogy kiaknázzák potenciáljukat az innovatív, fenntartható termékfejlesztésben
Nyílt Humán Klub ülést szervez a kamara május 8-án, délelőtt 09.00-11.00 között, HR vezetőknek, HR-es szakembereknek, munkáltatóknak.
A Budapesti Corvinus Egyetemen működő Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesület kiadásában megjelent Világpolitika és Közgazdaságtan című kiadvány márciusi számában aktuális gazdaságpolitikai kérdésekről olvashatnak világpolitikai megközelítésben.
66 szakmában / szakképesítésben elindult január 8-tól a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és Országos Szakmai Tanulmányi Verseny a nappali tagozaton végzős diákok számára.
Az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről, valamint egyes műszaki szabályozási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 34/2021. (VII. 26.) ITM rendelet 4/A. §-ban szereplő moratórium 2023. december 31-én
A vállalkozás a fogyasztóvédelmi törvény alapján köteles a fogyasztót tájékoztatni a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testület elérhetőségeiről, ami sok vármegyében 2024. január elsejétől megváltozik. A békéltető testületek
A Magyar Energetikai és Közmű-szolgáltatási Hivatal (MEKH) és az Energiaügyi Minisztérium államtitkára, Steiner Attila bejelentette, hogy csökkentésre kerülnek a rendszerhasználati díjak, melynek köszönhetően az áramárak terén is jelentős mérséklődés várható.
Alapvetően nem sok, viszont ha betekintünk egy nemzetközi cég folyamataiba, akkor már annál több. December 7-én a kamara testületi tagjai egy összevont bizottsági ülés keretében összegezték az évet Szigetváron. Az
A PTE Center for Applied Learning az őszi szemeszterben is megszervezte az iExpo-t, amely egy fordított állásbörze, a tudomány és művészetek piactere, ahol PTE hallgatói mutatják be a félév során
A kamara támogatja a különböző szakmai fórumok együttműködését: a közelmúltban a kamara testületei Kaposváron és Mohácson is építették a kapcsolatokat. A kamara IT Bizottságának vezetői Zalay Buda és Lengvárszky Szabolcs
Díjmentes, nyílt Humán Klub ülést szervez az OHE & HR Evolution és a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara október 10-én, kedden.
Az egykori pécsi Gyógyszertári Központból nőtte ki magát a pécsváradi PannonPharma Kft., amelyet dr. Blazsits Gyula gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője hozott létre a cég első igazgatójával, dr. Szepesy Gáborral közösen. Az ipari termelést 1995-ben indították el. A pécsváradi üzem 2000-ben kezdte meg működését, generikus gyógyszerek gyártásával. Első saját fejlesztésű termékük 1996-ban, a ma hazánkban legnagyobb doboz számban eladott Panalgorin láz- és fájdalom csillapító tabletta volt.
Közeledik az év végi céges ajándékozási időszak, amikor sokaknál gondot jelent, hogy mivel köszönjék meg a munkatársaiknak, a partnereiknek az egész éves munkájukat. A bor – akár céges logóval ellátva – még mindig jó választásnak bizonyul, emellett kedvelt ajándék a vállalkozás működési területéhez illeszkedő logózott ajándéktárgy, azonban az utóbbi években mind többen keresik a helyi termékeket ünnepi csomagolásban. Kovács Boglárka Dórával, a Villányi Borvidék marketingvezetőjével arról beszélgettünk, hogy év vége felé megélénkül-e az egyesületi tagok termékei, szolgáltatásai iránt a kereslet,
Puch Eszter és Puch-Hardy Orsolya személyében két új tulajdonosa is van a KidsOasis védjegynek. A KidsOasis 2013-ban alakult az akkor még korántsem ennyire gyerekközpontú utazási piacon. A korábbi tulajdonosai a gyerekbarát szolgáltatások magyarországi népszerűsítését, a szálláshelyek ennek megfelelő minősítését és a szálláshely-szolgáltatások az utazók felé érthető nyelven való ismertetését tűzte ki célul. Ez a folyamat a Covidig tökéletesen működött, a világjárvány azonban, mint oly sok mindent, ezt a vállalkozást is kicsit háttérbe szorította. A két új tulajdonossal a védjegy új
Több mint 600 futó és több mint 200 fő látogató részvételével rendezte meg a hagyományokhoz hűen szeptember végén a Holcim Magyarország Kft. jótékonysági futóversenyét és nyílt napját a Királyegyházi Cementgyárban. Az „Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc–Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában zajlott. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.
Alig pár hét és itt a következő fontos határidő, ami további feladatokat is jelent minden a 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló jogszabály (Kibertantv ) által érintett szervezet életében.
Gondolkodtál már azon, hogy a jelenlegi marketing stratégiád vajon megállja-e a helyét a marketing piacon? Vagy egyáltalán, amit Te stratégiának gondolsz, az valóban az is? Az RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség szakértői egy olyan bárki számára elérhető videósorozatot hoztak létre, amivel Te is felmérheted a stratégiád helyzetét és új szakértői látásmódra tehetsz szert. Berek Péter, az RG-STÚDIÓ értékesítői vezetője arról mesélt, miért válik ez minden vállalkozás hasznára majd, akár már az év végi hajrában (is)!
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara a kesztyűs vállalkozások kezdeményezésére és velük együttműködve hosszú ideje dolgozott azon, hogy újra lehessen Magyarországon kesztyűkészítő szakmát tanulni.
A képzés olyan cégvezetőknek, illetve a cégek erre a területre specializálódott szakembereinek szól, akik szeretnék szervezetüket egy sikeres jövőbe vezetni a klímaváltozás vészjósló prognózisai ellenére.
A Kooperatív Doktori Program célja, hogy a kutatás-fejlesztés és innováció területén tovább bővítse azon munkavállalók létszámát – elsődlegesen a kibővített STEM (matematikai, természettudományi, műszaki, informatikai, agrártudományi, orvos- és egészségtudományi és művészeti) területeken –, akik szakmai ismereteiket a legfrissebb tudományos kutatási eredményekkel kívánják gyarapítani, és elkötelezettek tudásuk társadalmi, gazdasági hasznosításában. Ezen megfogalmazott cél elérése érdekében a Kooperatív Doktori Programban részt vevő doktori hallgatók vállalati együttműködésben, a felsőoktatási doktori iskolák intézményes keretei között dolgozzák fel témájukat.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Körforgásos Gazdaság Elemző Központjának szervezésében az idén került megrendezésre az első olyan E-EXPO, amely a fenntarthatóság jegyében elektronikus standokon mutatta be a hazai zöldinnovációkat.
Az IVSZ szövetségének addig külön elnevezés nélküli díjai 2001 után már Gyurós Tibor nevét viselték és viselik a mai napig, amelyekkel ebben az évben már 25. alkalommal ismerik el a hazai digitális ökoszisztéma legnagyszerűbb teljesítményeit. A korábbiakkal ellentétben idén egy („Az év menedzsere”) díjat ítél oda a zsűri, amit a 30. MENTA konferencia ünnepélyes keretei között adnak át szeptember 19-én Balatonfüreden, a Hotel Füredben. Cél, hogy megtalálják az elmúlt egy év legjobb vezetőjét, hogy az ő példájából, erejéből, a digitális megoldásokhoz fűződő viszonyából mindenki inspirálódhasson. Ki jelölhet? Ki jelölhető? A díjakra bárki jelölhet, és jelölhető, önjelölésre is van lehetőség. Olyan szakemberek jelölését várják, akik az elmúlt egy év során meghatározó munkát végeztek az iparágban, és a digitalizáció ügyéért. A jelölési és elbírálási folyamat főbb lépései Jelölési időszak 2023. július 06-tól július 30. 23:59-ig A jelöltek pályázati anyagainak leadása 2023. július 31-től augusztus 13-ig A szakmai zsűri értékelése 2023. augusztus végén Ünnepélyes díjátadó az IVSZ 30. MENTA Konferenciáján, a Hotel Füred**** Spa & Conference helyszínen 2023. szeptember 19. Az év menedzsere Az év menedzsere díjjal több mint 20 éve tüntetik ki azokat az iparágon belül tevékenykedő, vezető beosztású menedzsereket, akik éves munkája a digitalizáció kibontakozását tette lehetővé. Az elmúlt években olyan
A Törökországban felhasználásra kerülő ATA Carnet igazolványok adatait egy a török vámhatóság által létrehozott regisztrációs felületen is kötelező megadni.
A vállalkozások ismét benyújthatják „short – Step 1” pályázataikat az EIC Accelerator programban, az EISMEA új IT-platformja segítségével, melyet kifejezetten erre a célra fejlesztett ki az Európai Innovációs Tanács (EIC) és az EISMEA.
Az EU Tanács 2023. június 30-án elfogadta álláspontját a kritikus nyersanyagok biztonságos és fenntartható ellátásának biztosítására szolgáló keret létrehozásáról szóló rendeletjavaslatról, vagyis a kritikus nyersanyagokról szóló törvényről. A javasolt rendelet hivatott biztosítani a gazdaságunk, különösen a zöld és digitális átállás szempontjából kritikus nyersanyagokkal való ellátását. A Bizottság 2023. márciusában négy célkitűzést határozott meg az európai nyersanyagok hozzájárulásának növelése érdekében: az EU éves fogyasztásának legalább 10%-a uniós kitermelésből származzon az EU éves fogyasztásának legalább 40%-a uniós feldolgozásból származzon az EU éves fogyasztásának legalább 15%-a hazai újrahasznosításból származzon a feldolgozás bármely releváns szakaszában az egyes stratégiai nyersanyagok uniós éves fogyasztásának legfeljebb 65%-a egyetlen harmadik országból származik A Tanács tárgyalási álláspontjában számos javítást javasolt a tagállamok eltérő helyzeteinek figyelembevétele érdekében: növelné a feldolgozási és újrahasznosítási kapacitás ambícióit: 40-ről 50%-ra a feldolgozás és 15%-ról 20%-ra az újrahasznosítás esetében kéri a kritikus és stratégiai nyersanyagok listájának gyakoribb frissítését (négyévenként legalább háromévente) megerősíti a fenntarthatóságra és a körforgásra vonatkozó nemzeti intézkedéseket E célok elérése érdekében a rendelet 34 kritikus nyersanyagot tartalmaz, amelyek közül 17 stratégiai jelentőségűnek számít, és számos intézkedést tesz a jelenlegi függőségeink kockázatainak csökkentésére. Ezek az intézkedések magukban foglalják a stratégiainak tekintett projektek engedélyezési eljárásainak egyszerűsítését, nemzeti kijelölt kapcsolattartó pontokkal, kockázatelemzéssel, tagállami feltárási tervekkel,
Kutatási szolgáltatásokkal bővíti szabadalmi hatósági eljárásait a Visegrádi Szabadalmi Intézet (VSZI) annak érdekében, hogy a magyar feltalálók jutányosan és gyorsan nemzetközi védelem alá tudják helyezni innovatív ötleteiket. A szolgáltatás 2023. október 1-jétől érhető el.
Kamarai delegáció a HIPA vezérigazgatójánál. Ipartelepítés, ipari terület kialakítása a térségben! Pécs és Baranya gazdaságának fejlesztési lehetőségei, kihívások és tennivalóink címmel szervezett rendezvényt a Prohuman, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és a kamara május végén a térség és Pécs mérvadó vállalatai részvételével. A rendezvényen Joó István, a HIPA vezérigazgatója a beruházás ösztönző tevékenységeket mutatta be a helyi, meghatározó gazdasági szereplőknek.
Idén már 8. éve szervez a kamara pályaorientációs tematikus táborokat a baranyai vállalkozások támogatásával a pályaválasztás előtt álló általános iskolások részére. 2 héten keresztül, minden nap különböző baranyai céghez jutott el a több, mint 30 gyermek. 12 ágazatba tartozó szakmákat, munkaköröket, alapanyagokat ismertek meg idén a résztvevők.
A Zsolnay Fényfesztivál immár hetedszer várja a világszínvonalú fényélményekre szomjazó közönséget Pécsett, július 6-9. között. Az űrhajósok perspektívájából szemlélhetjük bolygónkat, fényfestéssel elevenedik meg a mecseki erdők mondavilága és négydimenziós élményként élhetjük át, ahogy a zene vizuálisan megjelenik előttünk. Több mint 100 program vár az érdeklődőkre: délutánonként óriás dodók rohangálnak Pécs mediterrán utcáin, esténként pedig a világ legjobb fényművészei mérik össze tudásukat a Zsolnay Light Art nemzetközi fényfestőversenyen.
Változások a szakképzési munkaszerződésekre és a duális képzőhelyekre vonatkozóan is!
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiemelt feladatának tekinti, hogy megismerje és folyamatosan nyomon kövesse a magyar vállalati szektor gazdasági helyzetét és kilátásait. Ennek kapcsán az MNB rendszeres konjunktúra felmérést végez a hazai vállalatok körében azzal a céllal, hogy a jegybank hiteles képet kapjon a gazdasági folyamatok aktuális és várható alakulásáról. A hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény adta keretek között néhány olyan kérdés megválaszolásában szeretnék együttműködésüket kérni, amelyek segítenek pontosabb képet alkotni a magyar vállalati szektor gazdasági helyzetéről, illetve az általános üzleti hangulat aktuális és jövőbeli várakozásairól. Kérjük, segítsék munkájukat azzal, hogy kitöltik az MNB honlapján az alábbi hivatkozáson elérhető rövid kérdőívet 2023. július 16-ig. A kitöltés mintegy 10 percet vesz igénybe. https://mnbpoll.mnb.hu/Survey.aspx?surveyid=155045204&lng=hu-HU Eddigi felméréseik eredményei megtalálhatók az MNB honlapján az alábbi hivatkozásra kattintva: https://www.mnb.hu/penzugyi-stabilitas/publikaciok-tanulmanyok/vallalati-konjunktura-felmeres Az adatszolgáltatás nem kötelező, a felmérésben való részvétel önkéntes. A válaszadás név nélkül történik (anonim). A kérdőív nem tartalmaz a vállalat azonosítására alkalmas kérdéseket. Az adatgyűjtés statisztikai célból történik. A válaszokat összesítve dolgozzák fel, amelyekből egyedi adatokat nem tartalmazó elemzéseket kívánnak készíteni. Amennyiben a felmérés kapcsán kérdésük merülne fel, az MNB illetékes munkatársai készséggel állnak rendelkezésre a e-mail címen keresztül.
A személyi jövedelemadóról szóló – többször módosított – 1995. évi CXVII. törvény 82. § (2) bekezdése arra kötelezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy havonta tegye közzé a tárgyhónapban a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárat.
Copyright © 2024 Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara – Adatkezelési tájékoztató – Közérdekű adatok – Kapcsolat