Fiatalok a munkahelyeken, kérdések, lehetőségek, megoldások
Rendhagyó, nyílt Humán Klub ülést tartott a kamara október 15-én, melyen ismét érdekes és aktuális előadások hangzottak el.
Rendhagyó, nyílt Humán Klub ülést tartott a kamara október 15-én, melyen ismét érdekes és aktuális előadások hangzottak el.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Nonprofit Kft. (MKIK GVI) 1998 óta évente kétszer rendszeresen felméri a magyar vállalkozások üzleti helyzetét és várakozásait. A mostani felmérésünk kiemelt témái
Egy hétig tizenegy fiatal próbálhatta ki, mivel jár, ha az ember vállalkozásra adja a fejét.
A körforgásos gazdaságra való átállás folyamata minden ágazat számára kihívásokat ugyanakkor kiaknázatlan piaci lehetőségeket rejt. Az Interreg Central Europe Program keretében megvalósuló „CircUlaR desIgn and develOpment of Sustainable producTs in
A kamarai partnerséggel és Európai Uniós támogatással megvalósuló nemzetközi CURIOST projekt keretében kaphatnak szakmai támogatást. A projekt lehetővé teszi a KKV-k számára, hogy kiaknázzák potenciáljukat az innovatív, fenntartható termékfejlesztésben
Nyílt Humán Klub ülést szervez a kamara május 8-án, délelőtt 09.00-11.00 között, HR vezetőknek, HR-es szakembereknek, munkáltatóknak.
A Budapesti Corvinus Egyetemen működő Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesület kiadásában megjelent Világpolitika és Közgazdaságtan című kiadvány márciusi számában aktuális gazdaságpolitikai kérdésekről olvashatnak világpolitikai megközelítésben.
66 szakmában / szakképesítésben elindult január 8-tól a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és Országos Szakmai Tanulmányi Verseny a nappali tagozaton végzős diákok számára.
Az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről, valamint egyes műszaki szabályozási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 34/2021. (VII. 26.) ITM rendelet 4/A. §-ban szereplő moratórium 2023. december 31-én
A vállalkozás a fogyasztóvédelmi törvény alapján köteles a fogyasztót tájékoztatni a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testület elérhetőségeiről, ami sok vármegyében 2024. január elsejétől megváltozik. A békéltető testületek
A Magyar Energetikai és Közmű-szolgáltatási Hivatal (MEKH) és az Energiaügyi Minisztérium államtitkára, Steiner Attila bejelentette, hogy csökkentésre kerülnek a rendszerhasználati díjak, melynek köszönhetően az áramárak terén is jelentős mérséklődés várható.
Alapvetően nem sok, viszont ha betekintünk egy nemzetközi cég folyamataiba, akkor már annál több. December 7-én a kamara testületi tagjai egy összevont bizottsági ülés keretében összegezték az évet Szigetváron. Az
A PTE Center for Applied Learning az őszi szemeszterben is megszervezte az iExpo-t, amely egy fordított állásbörze, a tudomány és művészetek piactere, ahol PTE hallgatói mutatják be a félév során
A kamara támogatja a különböző szakmai fórumok együttműködését: a közelmúltban a kamara testületei Kaposváron és Mohácson is építették a kapcsolatokat. A kamara IT Bizottságának vezetői Zalay Buda és Lengvárszky Szabolcs
Díjmentes, nyílt Humán Klub ülést szervez az OHE & HR Evolution és a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara október 10-én, kedden.
Az egykori pécsi Gyógyszertári Központból nőtte ki magát a pécsváradi PannonPharma Kft., amelyet dr. Blazsits Gyula gyógyszerész, a Galenusi Laboratórium vezetője hozott létre a cég első igazgatójával, dr. Szepesy Gáborral közösen. Az ipari termelést 1995-ben indították el. A pécsváradi üzem 2000-ben kezdte meg működését, generikus gyógyszerek gyártásával. Első saját fejlesztésű termékük 1996-ban, a ma hazánkban legnagyobb doboz számban eladott Panalgorin láz- és fájdalom csillapító tabletta volt.
Közeledik az év végi céges ajándékozási időszak, amikor sokaknál gondot jelent, hogy mivel köszönjék meg a munkatársaiknak, a partnereiknek az egész éves munkájukat. A bor – akár céges logóval ellátva – még mindig jó választásnak bizonyul, emellett kedvelt ajándék a vállalkozás működési területéhez illeszkedő logózott ajándéktárgy, azonban az utóbbi években mind többen keresik a helyi termékeket ünnepi csomagolásban. Kovács Boglárka Dórával, a Villányi Borvidék marketingvezetőjével arról beszélgettünk, hogy év vége felé megélénkül-e az egyesületi tagok termékei, szolgáltatásai iránt a kereslet,
Puch Eszter és Puch-Hardy Orsolya személyében két új tulajdonosa is van a KidsOasis védjegynek. A KidsOasis 2013-ban alakult az akkor még korántsem ennyire gyerekközpontú utazási piacon. A korábbi tulajdonosai a gyerekbarát szolgáltatások magyarországi népszerűsítését, a szálláshelyek ennek megfelelő minősítését és a szálláshely-szolgáltatások az utazók felé érthető nyelven való ismertetését tűzte ki célul. Ez a folyamat a Covidig tökéletesen működött, a világjárvány azonban, mint oly sok mindent, ezt a vállalkozást is kicsit háttérbe szorította. A két új tulajdonossal a védjegy új
Több mint 600 futó és több mint 200 fő látogató részvételével rendezte meg a hagyományokhoz hűen szeptember végén a Holcim Magyarország Kft. jótékonysági futóversenyét és nyílt napját a Királyegyházi Cementgyárban. Az „Együtt Gyermekeinkért” Szentlőrinc–Királyegyháza Jótékonysági Futóverseny a Holcim Királyegyházi Cementgyárának parkolójában zajlott. A korábbi évek sikeres együttműködését követve – idén is – a Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány, Királyegyháza és Szentlőrinc települések önkormányzatai, valamint a Holcim Magyarország Kft. közösen szervezte meg az eseményt a helyi civilek bevonásával.
Alig pár hét és itt a következő fontos határidő, ami további feladatokat is jelent minden a 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló jogszabály (Kibertantv ) által érintett szervezet életében.
Gondolkodtál már azon, hogy a jelenlegi marketing stratégiád vajon megállja-e a helyét a marketing piacon? Vagy egyáltalán, amit Te stratégiának gondolsz, az valóban az is? Az RG-STÚDIÓ online marketing ügynökség szakértői egy olyan bárki számára elérhető videósorozatot hoztak létre, amivel Te is felmérheted a stratégiád helyzetét és új szakértői látásmódra tehetsz szert. Berek Péter, az RG-STÚDIÓ értékesítői vezetője arról mesélt, miért válik ez minden vállalkozás hasznára majd, akár már az év végi hajrában (is)!
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 24. héten a Hivatalos Lap 151 – 155. számai, a 25. héten a 156 – 159. számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2023/151. Megjelent: 2023. 06. 12. Új jogszabályok A BIZOTTSÁG 2023. június 1-i (EU) 2023/1141 RENDELETE egyes, élelmiszerekkel kapcsolatos, nem betegségek kockázatának csökkentését, illetve gyermekek fejlődését és egészségét érintő, egészségre vonatkozó állítások engedélyezésének elutasításáról Hatályos: 2023. 07. 02. A BIZOTTSÁG 2023. június 9-i (EU) 2023/1142 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE az (EU) 2020/761 és az (EU) 2020/1988 végrehajtási rendeletnek az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közötti megállapodást követően a bizonyos vámkontingensek keretében behozható mennyiségek tekintetében történő módosításáról Hatályos: 2023. 06. 19. A BIZOTTSÁG 2023. június 9-i (EU) 2023/1143 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE a „Chemisept IPA-N” egyedi biocid termék 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti uniós engedélyezéséről Hatályos: 2023. 07. 02. A BIZOTTSÁG 2023. június 9-i (EU) 2023/1144 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE a „Bacticid IPA-N” egyedi biocid termék 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti uniós engedélyezéséről Hatályos: 2023. 07. 02. A BIZOTTSÁG 2023. június 7-i (EU) 2023/1145 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA az (EU) 2022/2333 végrehajtási határozatnak a juhhimlő és
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 24. héten a Magyar Közlöny 85 – 86. számai, a 25. héten a 87 – 91. számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2023/85. Megjelent: 2023. 06. 14. Új jogszabályok 25/2023. (VI. 14.) MNB rendelet a kötelező jegybanki tartalékra vonatkozó egyes MNB rendeletek módosításáról Hatályos: 2023. 07. 01. 12/2023. (VI. 14.) SZTFH rendelet a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó tevékenység során bekövetkezett súlyos üzemzavar és súlyos baleset bejelentésének és vizsgálatának rendjéről szóló biztonsági szabályzatról szóló 21/2022. (I. 31.) SZTFH rendelet és a polgári felhasználású robbanóanyagok forgalmazásáról és felügyeletéről szóló 28/2022. (I. 31.) SZTFH rendelet módosításáról Hatályos: 2023. 06. 22. 13/2023. (VI. 14.) MK rendelet a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai szolgálati igazolványának és szolgálati jelvényének rendszeresítéséről, valamint szolgálati igazolvánnyal és szolgálati jelvénnyel történő ellátásának rendjéről Hatályos: 2023. 09. 01. 15/2023. (VI. 14.) BM rendelet a Vásárhelyi-terv keretében megvalósuló Tisza-Túr tározó területével érintett földrészletek jegyzékéről Hatályos: 2023. 06. 22. 16/2023. (VI. 14.) BM rendelet egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról Hatályos:
Az alábbiakban olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nemzetközi gazdasági hírlevele, melyben az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírek az alábbi csatolt dokumentumban országonkénti bontásban találhatóak meg. Nemzetközi Gazdasági Hírlevél 2023.06.29. MKIK Külgazdasági hírek
Az elmúlt években a digitalizáció és az Ipar 4.0 körüli felhajtás sok kis- és középvállalkozást elbizonytalanított: Most már teljesen digitalizálnom kell a vállalkozásomat? Mivel kezdjem? Melyek a számomra megfelelő technológiák? Megvannak egyáltalán a szükséges előfeltételeim és erőforrásaim?
2023. június 1-jén sikeresen elindult az európai egységes szabadalmi rendszer. Az egységes szabadalom olyan jogcím, amely egységes oltalmat biztosít minden részt vevő országban egyablakos rendszerben, ami a költségek és az adminisztratív terhek csökkentését is jelenti egyben. Az egységes szabadalmi bíróság egyetlen, szakosodott szabadalmi joghatóságként fog működni.
A 2023. januárban indult, félvezetők újra-hasznosítását célzó Circ-Uits elnevezésű nemzetközi projekt idén júniusban fél éves mérföldkövéhez érkezett, mely alkalmából a projektpartnerek egy napos, személyes találkozót tartottak Berlinben, Németországban.
A BE-Digital projekt célja a digitális ellátási láncokban fellépő igények és lehetőségek azonosítása, hogy együttműködve az oktatási és vállalati szervezetekkel olyan innovatív felsőoktatási és szakképzési programok kerüljenek kidolgozásra, melyek biztosítják a munkaerőpiacon szükséges digitális kompetenciák és készségek elsajátítását a hallgatók számára.
A litván vámhatóság 2023. július 3-án szigorítja az Oroszországba és Belaruszba, illetve más harmadik országokba irányuló kivitelek és tranzitszállítások vámellenőrzését.
A MOHU felületére két témában szükséges a cégeknek regisztrálnia: az egyik a hulladékkezelési témakör, a másik a kiterjesztett gyártói felelősségvállalás.
Elfogadta a kormány a Magyar Turisztikai Ügynökség javaslatát, így a vendéglátó üzletek és jeggyel látogatható turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége szakaszosan indul el a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felé.
A térségben és Baranya vármegyében kiemelt súllyal jelenik meg az agráripar, élelmiszeripar. Kiemelten fontos, hogy a szinergiákat a feldolgozóiparral, innovációs szereplőkkel folyamatosan feldolgozzuk és elemezzük. Az Agrárkamara elnökének, Rittlinger Józsefnek a meghívására tavaly csatlakoztunk a vármegyében működő Agrár Kerekasztalhoz. Az egyeztetések és kamaránk agrárszektorban is érintett vállalkozásai alapján általunk megállapított legfontosabb versenyképességnövelő tényezők a következőek: A 21.sz-i modern Ipar 4.0 technológiák bevezetése az agráriumba. Technológiafejlesztés, digitalizáció (drón, mezőgazdasági gépek, adatközpontú termelés, szenzortechnológia). Preciziós ökogazdálkodás fejlesztése, amely a szükséges kemikáliák volumenének csökkentésével költségcsökkenéssel és hatékonyság (termés) növekedéssel jár. A teljes agráripari értéklánc szervezése és koordinálása a piacra jutásig. Kitörési pont a helyben működő élelmiszerbiztonsággal foglalkozó világvezető cég (FOSS dán cég) K+F projektjeire történő rákapcsolódás és annak nemzeti szintű képviselete: mikotoxin kutatások és ezek bevezetése a piacra. Helyben helyi élelmiszer (farm to table) – ehhez kosárközösségek további fejlesztése, helyi piacok és termelői közösségek támogatása. Az EU források kapcsán az a furcsa helyzet állt elő, hogy az agrár fejlesztésekre szánt források rendelkezésre állnak, azokat vidékfejlesztési programon keresztül a szakminisztérium már készíti elő. Ezek a források a kapcsolódó ágazati szereplők, vállalkozások számára is lehetőséget jelentenek. Szükséges az agrárfejlesztések és a rendelkezésre álló források optimális „költése”, minél több térségi vállalkozás technológiai erősítése. Csak emlékezzünk a
A K&H Csoport nyolc éve kiemelt figyelmet fordít a családi vállalatokra és a társadalmi, gazdasági szempontból legjobb gyakorlatokat idén is díjjal értékeli. Idén négy kategóriában, július 31-ig lehet benyújtani a nevezéseket.
Megjelent a Kormány 238/2023. (VI. 19.) Korm. rendelete a villamos energia versenypiaci árazásával kapcsolatos kérdésekről. 1. § Az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló 424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet ideje alatt a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvényt (a továbbiakban: Vet.) az e rendeletben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. 2. § A Kormány megállapítja, hogy a 2022. február 24. napján kitört ukrán–orosz háború előre nem látható, elháríthatatlan külső ok miatt a villamosenergia-piacon kialakult indokolatlanul magas árszint hátrányos gazdasági következményei jelentős kárt okoznak a nemzetgazdaság számára. Erre tekintettel, a nemzetgazdaság védelme és a háborús infláció elleni küzdelem érdekében szükséges a villamosenergia-piacon fennálló, az e rendelet hatálya alá tartozó jogalanyok egyes magánjogi jogviszonyainak újraértékelése. § (1) E rendelet alkalmazásában felhasználó a Vet. 74. § (1) bekezdés e) pontja szerinti tevékenységet végző engedélyessel (a továbbiakban: villamosenergia-kereskedő) villamos energia vásárlására vonatkozó, fix áras szerződéssel rendelkező nem természetes személy vagy egyéni vállalkozó, aki 2023. június 1. napján bejegyzett főtevékenységeként az 1. melléklet szerinti tevékenységet folytat.A 3. § (1) bekezdése szerinti főtevékenység szerint folytatott tevékenység:a) feldolgozóipari (TEÁOR 10-33 és ennek megfelelő ÖVTJ tevékenységek),b) szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR
2023. szeptember 25-29-ig a Horizon 2020 által finanszírozott ENRICH in LAC ötnapos szakmai látogatást szervez Sao Pauló-ba, melynek célja, hogy lehetőséget adjon az európai vállalatok, startupok, kutatási szervezetek, klaszterek és ipari parkok képviselői számára a brazil tudományos, technológiai és innovációs környezet, valamint a főbb piaci szereplők megismerésére.
Az MTA által meghirdetett jelen pályázati felhívás elsődleges célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyar tudományos életben kutatási tevékenységet folytató vállalkozások keretében működő, kutatás-fejlesztéssel foglalkozó szervezeti egységek számára magas színvonalú kutatómunkájuk elismerésére, egyúttal tudományos teljesítményük nemzetközi mérce szerinti megméretésére.
Copyright © 2024 Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara – Adatkezelési tájékoztató – Közérdekű adatok – Kapcsolat